In memoriam

2018.11.21. 09:40

Hat éve hunyt el Fischer György Munkácsy-díjas szobrászművész

Napra pontosan hat évvel ezelőtt, alig 56 évesen halt meg nemesszentandrási házában a Munkácsy-díjas művész.

zaol.hu

Fischer a Fűzvölgyről Bocskára került ’56-os emlékművet mintázza.

Fischer György Siklóson született. A budapesti képzőművészeti főiskolán tanult, majd 1982-ben, diplomája megszerzése után Zala megyébe költözött, ahol haláláig élt és dolgozott.

Fischer a Fűzvölgyről Bocskára került ’56-os emlékművet mintázza.

A művész, alkotói tevékenysége mellett tanított is, az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola művészeti tagozatának alapítói között is ott volt.

Fisher Ivókút című szobra a zalaegerszegi Európa téren Fotó: Rákos Bianka

Nevéhez több köztéri szobor fűződik. Leghíresebb alkotása a megyeszékhelyi Millennium téren álló Országépítő, amely Szent Istvánt ábrázolja, de a város egyik legegyedibb szobrát az Ivókutat is ő készítette. Fischer munkáit a laikusoknak is könnyű felismerni: elnyújtott, groteszk stílusban ábrázolta az emberi testet. Művészetéért 2005-ben kapott Munkácsy-díjat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában