Megújul a fürdőváros

2018.11.09. 14:00

Európai összevetésben is látványos lesz Hévíz főutcája

Jó ütemben, a határ­időknek megfelelően haladnak a város beruházásai, a Széchenyi utcában már növényeket ültetnek.

Péter Árpád

A kivitelezők már aszfaltoznak a Széchenyi utcán, amelyre tavasszal extra burkolat kerül Fotó: a szerző

A tegnapi Városinfón lapunk kérdésére Papp Gábor polgármester azt mondta, az összességében kétmilliárd forint értékű fejlesztések – a Széchenyi utca és a Nagyparkoló teljes rekonstrukciója, a kandeláberek cseréje, illetve az új parkoló kialakítása – a terveknek megfelelően alakulnak, és már körvonalazódik az a városkép, amely az itt élők komfortját s a vendégek elégedettségét szolgálja.

A városvezető elmondta, a Széchenyi utcában a kivitelezők az aszfaltréteget terítik, amely így is alkalmas a közlekedésre – hiszen sok városban eddig jutnak –, de jövő tavasszal erre extra felület kerül, amely növeli az út élettartamát.

A Széchenyi utca virág­ágyaiba összesen 57 fajta növény kerül, változatos eloszlásban. Mint megtudtuk: a Gamesz munkatársai már megkezdték a növények ültetését, miután tápanyaggal töltötték fel a talajt. Papp Gábor polgármester szerint a beruházást követően a főutca látványa európai összevetésben is kiemelkedő lesz.

A kivitelezők már aszfaltoznak a Széchenyi utcán, amelyre tavasszal extra burkolat kerül Fotó: a szerző

Papp Gábor kiemelte, a Nagyparkoló átalakítása is a terveknek megfelelően halad: november végére elkészül a T1 jelű út, amely a két ki- és bejáratot köti össze. Mint hozzátette: a parkoló átalakítása miatt szükséges, hogy kétirányúvá váljon a közlekedés a Rudi közben, a megváltozott szabályokra közlekedési táblák figyelmeztetik az arra járókat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában