Igyekeznek segíteni a rászoruló helyieken

2018.10.10. 07:10

Kisebb beruházások mellett adósságmentesen gazdálkodnak Magyarföldön

Az idei legnagyobb értékű és a községben élők komfortérzetének javítása terén igen fontos beruházás még várat magára, de már eddig is sikerült jelentős fejlesztéseket elvégezni a településen. Minderről Kállai Csaba polgármester beszélt a minap megtartott közmeghallgatás kapcsán, aki arra a legbüszkébb, hogy az önkormányzat továbbra is adósságmentesen gazdálkodik.

Gyuricza Ferenc

A község legjelentősebb rendezvénye a Fatemplom Fesztivál Fotó: archív/a szerző

Kállai Csaba kiemelte: hamarosan kezdődik az a nyolcmillió forint értékű útfelújítás, amelynek forrását az állam biztosítja a település számára. A burkolatmegerősítés és a hozzá kapcsolódó munkák a Bem és a Zrínyi utakat érintik, s várhatóan évtizedekre megoldódik ezzel a helyi közlekedési infrastruktúra helyzete.

Természetesen lenne még mit javítani az utakon, a községbe Szentgyörgyvölgy irányából vezető bekötőúton például több nagyobb kiterjedésű és mély, már-már balesetveszélyes kátyú is található, ám miután ez nem önkormányzati fenntartású útszakasz – akárcsak annak a településen átmenő, szintén nem túl jó állapotú része –, a község önkormányzata legfeljebb lobbizni tud a helyreállítása ér­dekében.

A község legjelentősebb rendezvénye a Fatemplom Fesztivál Fotó: archív/a szerző

A másik nagyobb értékű, mintegy kétmillió forintos fejlesztés a temető új kerítéssel történő ellátása volt, ez a közelmúltban fejeződött be.

– Az említettek mellett néhány kisebb értékű fejlesztés és beruházás történt – sorolta tovább Kállai Csaba. – Megoldottuk a Bem utca végén a csapadékvíz elvezetését, s egy térfigyelő kamerarendszert is kiépítettünk. Utóbbi a közbiztonság javítását lenne hivatott szolgálni, néhány éve ugyanis Magyarföld azon kevés zalai település közé tartozott, ahol nem történt bűncselekmény. Sajnos ez azóta megváltozott, még a falunévjelző táblát is ellopták.

A polgármester azt is elmondta: hamarosan komoly minőségi javulás várható az internetes szolgáltatás terén a községben, hiszen az egyik szolgáltató egy modern digitális rendszert épít ki. A polgármester azzal folytatta: igyekeznek a rászoruló helyi lakosokon is segíteni, így annak a családnak a megsegítésére, amelynek leégett a háza, az új otthon megteremtéséhez gyűjtést szerveztek. A 2,4 millió forintos támogatáshoz az önkormányzat 500 ezer forinttal járult hozzá, míg 1,2 millió forint annak az előadásnak a bevételéből keletkezett, amelyet a faluban ingatlannal bíró Rudolf Péter színművész szervezett.

Ugyancsak 500 ezer forint letelepedési támogatást kapott az a nehéz szociális körülmények között élő személy is, aki az önkormányzat tulajdonában lévő épületet vásárolta meg, hogy önálló otthont teremthessen.

A település legnagyobb rendezvényét, az országos hírű és a községbe számos érdeklődőt vonzó Fatemplom Fesztivált pedig 300 ezer forinttal támogatták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában