Tóth Géza birtokára állították

2018.08.24. 09:00

Fénykereszt áll a patakai hegyháton

A salomvári fénykereszt párját állították fel a napokban a városhoz tartozó Patakai-hegyen, Tóth Géza birtokán. A vörösfenyőből készült, 7,38 méter magas feszületet Szent István király ünnepén Horváth István Sándor helyi plébános szentelte fel.

Gyuricza Ferenc

A kereszt felállítását Szabó Sándor képviselő kezdeményezte, aki a tiszteletdíját is felajánlotta erre a célra. Az északi tájolású feszületbe LED-sort építettek be, ez bocsát ki magából fényt éjszakánként. Szabó Sándor elmondta: a keresztállítás igénye már korábban is megfogant benne, a fénykereszt ötletét viszont valóban Salomvárról vették.

Szabó Sándor képviselő és Horváth
István Sándor plébános a kereszt alatt Fotó: Gyuricza

A feszületet mindenképpen a Patakai-hegyen kívánta felállítani, ahova családi kötelék fűzi. Kereste a megfelelő helyet, hisz az volt az elsődleges szándék, hogy a kereszt fényét minél többen észleljék. Tóth Géza birtoka erre tökéletesen alkalmas, a világító kereszt tíz kilométeres távolságból is jól látható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában