A kortárs képzőművészet krémje Kendlimajorban

A szimpóziumon résztvevők jó része állandó, míg néhányan új impulzusokat keresve érkeznek Dél-Zalába. Azonban hiába a sokéves tapasztalat, a hely varázsa megbabonázza a vendégeket. Még a környéket jól ismerő újságíróra és fotósára is nagy hatást gyakorol az ékszerdoboz, ahol felfrissül a lélek, s felszabadul az elme. Minden érzékszervet megérint a művészet, a festékek jellegzetes szaga, az ecsetek halk siklása különleges utazásra hívja a látogatót.

A házigazda, Ludvig Zoltán festőművész az év minden napján érzi a kivételes kisugárzást, azonban szerinte a hely olykor megmagyarázhatatlan spiritualitását a világ minden tájáról érkező alkotók adják.

– Az eltelt közel húsz évnek külföldön híre ment, ismerik és elismeréssel szólnak a kendlimajori olvasztótégelyről – mondta Ludvig Zoltán. – Itt az egyetemes kortárs képzőművészet krémje képviselteti magát. A keletiek még mindig figurálisabb szemléletet képviselnek, a nyugatiak viszont progresszívebbek, ez a két látásmód találkozik. Az alkotók rengeteg új impulzust gyűjtenek, gyakran olyan anyagokkal is dolgoznak, amelyeket hazájukban nem használnának. Elképzelhető, hogy hazatérve a kendlimajori stílusjegyek beépülnek művészetükbe. A közösségi élmény barátokká kovácsolja őket, a kapcsolatokból profitálhatnak. Többen a szimpóziumnak köszönhetik, hogy ismertek lettek. Mások pedig olyan töltést kaptak, mely a művészetüket alapjaiban határozta meg.

Utóbbi körbe tartozik a budapesti Győrfi András, aki alapítóként az első pillanattól része a közösségnek. Kezdetben egy falusi majorságba érkeztek, ahol napernyő alatt, egy romos ház oldalában dolgoztak, idézte fel.

– Ebből lett egy világszínvonalú műteremkomplexum – tette hozzá. – Az ebben a bölcsőben tapasztalt különféle inspirációk, ötletek és gondolatok beleivódnak a munkáimba, egymásra hatunk, s ez így jó.

Egy barátja invitálására először mutatkozik be itt a Baliról érkezett Made Palguna. A fiatalember festészetében szimbólumokat használ, elmondása szerint a maga egyszerűségében mutatja be a világot.

– Furcsa kihívás elé nézek, hiszen otthon nem vásznat, hanem más textúrát használok – mesélte. – Ha épp másutt járok, ugyanígy teszek, ettől fejlődök. Képeim zöménél a szemnek nagy jelentőséget tulajdonítok, hisz’ abból az egész karakter kiderül.

Szintén új szereplő a zalaegerszegi Tóth Norbert, aki elmondása szerint az anyatejjel szívta magába a művészetet. Mestere Fischer György Munkácsy-díjas szobrászművész volt, aki haláláig sokat szerepelt Ludvigéknál. Az idén Norbertet is meghívták, aki érdekes technikájával kitűnik a harmincfős csapatból.

– Falról leválasztott és vászonra feszített, úgynevezett szekkókkal dolgozom – mesélte a magát „bioművészként” aposztrofáló férfi. – Ez eredetileg egy falképfestési eljárás, mely esetében a festő száraz vakolaton dolgozik. Ehhez kizárólag természetes anyagokat használok. Oltott mész és homok keverékéből áll össze a vakolat, s a csontenyv tartja össze a képet. A festést a túróból kinyert kazeinnel végzem, abba kerülnek a földszínű pigmentek. A képek témája eltérő, most udvari illemhelyeket mutatok be.

Natalya Zaloznaya belorusz származású, de három évig Montenegróban, egy orosz művészeti kolóniában élt. Egy hete pedig újra Minszkbe költözött, illetve most Kendlimajorba. Festészetében főleg az emberek életének bizonyos időszakait, de az állandóságot ábrázolja. Akrillal, lazán fest, használ japán és kínai anyagokat, úgy, ahogyan a keletiek, hígan, hagyja kicsit megfolyni, ám a központi téma hangsúlyos marad. S szereti, ahogyan hat rá a táj, az a megfoghatatlan dél-zalai varázslat.