A rédicsi plébános a fiatalok őrangyala

Nemrég Budapesten első alkalommal adták ezt a díjat, a gördeszkás pap mellett Zacher Gábor toxikológus kapott elismerést. Balog Zoltán miniszter a díj átadóján úgy fogalmazott: különös figyelmet kell fordítani azokra, akiken Magyarország jövője múlik, és ezért különös figyelmet, elismerést érdemelnek azok is, akik ebben a munkában szerepet vállalnak. A kormányzat azért alapította a díjat, hogy az ő szakmai, erkölcsi, emberi hitelességüket díjazza, értékelje.

Lendvai Zoltán János plébános számára a papi hivatás választása Esztergomban, a ferences gimnáziumban dőlt el.

– Tanáraim azt mondták, a pályaválasztás nem kívánságműsor! Rádöbbentettek arra, nem az számít, hogy én mit szeretnék, hanem Jézus akaratát kell keresni és követni – pedig más tervem volt. Az első és legfontosabb kérdés, hogy az ember édesapa szeret-ne-e lenni vagy pap. Ezután jöhetnek a szakmák. Kerestem Jézus akaratát és egyre jobban hallottam a hangot, azt, hogy a papi hivatást szánja nekem.

A fiatalokhoz mindig közel állt, nagy családban nőtt fel.

– Minket annak idején az iskolában megtanítottak csapatban játszani, és közben neveltek is. A papi pályáról sokan azt gondolják, hogy a pap magányos. Akik így gondolják, azok semmit sem tudnak a papokról. Mi közösségben dolgozunk, egymással és a hívekkel is közösséget alkotunk. A püspök a hívekhez küld minket, hogy őket vezessük. Sokkal nagyobb családunk van, mint bárkinek, hiszen több ezer hívő is tartozik egy-egy plébániához.

A gyerekek persze nem minden felnőtt közeledését fogadják el.

– A mai fiatalok – úgy gondolom – sokkal jobbak, mint amilyennek mi, felnőttek látjuk őket. Az X, Y és a Z generáció már rég elszáguldott mellettünk, mi csak kullogunk utánuk. Ők már a felgyorsult információáramlás közt mozognak, a közösségi oldalakon kommunikálnak, a világhálón élnek. De ne gondoljuk, hogy ők rosszak, egész egyszerűen csak mások. A díj-átadón is elmondtam, hogy inkább segíteni kell őket, nem pedig bántani. Ha azt hallják, hogy belőlük is lesz, lehet valami, hogy lehet velük valamit kezdeni, azzal segítünk nekik. Nincs reménytelen eset. Senkit sem szidtak még jobbá.

- Bármily hihetetlen, a mostani idősebbek is voltak fiatalok, bár ezt a gyerekek nehezen hiszik el róluk, de erre is próbálom nyitogatni a szemüket – folytatta a plébános. – A kis antennáikkal érzik, hogy ki az, aki valóban tiszteli és szereti őket. Aki szeretettel közeledik, azt befogadják és hajlandóak együttműködni vele. Nem kívánnak sokat, legtöbbször csak annyit, hogy meghallgassák őket vagy hogy legyen valaki, akitől kérdezhetnek. Nem biztos, hogy tanácsot várnak, mert a fejükben összeállnak a válaszok, csak azt várják, hogy meghallgassák őket. Tudják azt is, ha valamit elrontanak, nem kell ezt ötvenszer elmondani nekik.

Az atyát a fiatalok körében népszerű gördeszkázás tette ismertté. Adódik a kérdés, hogy mekkora szerepe van a gördeszkának az ifjakkal való kapcsolatépítésben?

- Nem feltétlenül a gördeszka a fontos, ugyanolyan jó a pingpong, a barkochba, a sakk vagy a malom is. A játék a fontos. A gördeszkával kapcsolatban azt tapasztalom, hogy Bosco Szent János módszere napjainkban is <BR/>időtálló, ő a játékot pedagógiai eszközként használta. Saját bőrömön is tapasztaltam, hogy amikor Esztergomba kerültem gimnáziumba, kezdetben a papokat még én is elég távolinak éreztem magamtól, annak ellenére, hogy családunknak több papismerőse is volt. Közülük kiemelném Ambrus Máté egykori búcsúszentlászlói plébánost, aki kora pszichológusaként Krisztus segítségével gyógyította a lelkeket, szüleimnek is többször segített házasságuk egy-egy nehéz fázisában. A ferences gimnáziumban a biológiatanárunkról, Töhötöm atyáról kiderült, hogy tud kézen állni. Az egész osztály kérlelte persze, hogy mutassa meg, ő többszöri kérlelésünkre belement a játékba. Becsavarta a bokájához a reverendáját és percekig kézen állt a katedrán, miközben beszélgetett velünk. Ezután már máshogy tanultuk a biológiát, mert ő mutatott valami olyat, öt perc alatt, amiért mindenki felnézett rá. Balog Zoltán miniszter az átadón olyan papnak nevezett, aki nemcsak az eget, hanem a földet is látja. Novák Katalin államtitkár asszony pedig ajtónyitogatónak hívott minket, idézve a Tankcsapda Mennyország tourist számának szövegét, arra utalva, hogy a fiatalok is nyitogatják az ajtókat. A mi feladatunk csupán annyi, hogy jó utat mutassunk nekik, s ha eltévednek, akkor segítsük őket visszatalálni a helyes útra.

A plébános arról is beszélt, véleménye szerint ez a díj nem véletlenül kapta a Magyar Fiatalokért nevet, minden fiatalra vonatkozik határainkon belül és azon túl is.

- Feladatomnak érzem, hogy a gyerekeket az ősi magyar jelrendszerre, a rovás-írásra is megtanítsam. Ide kapcsolódik az az álmom, amelyet a Trianon centená- riumára szeretnénk megvalósítani: Trianon Múzeumot építünk Rédicsen. Nem egy megszokott múzeumot képzeltem el néhány kiállítási tárggyal, hanem egy olyan helyet, ahol a legmodernebb infokommunikációs eszközökkel és módszerekkel tanítjuk a fiatalokat és a régebb óta fiatalokat.

Mint mondta: az átadó ünnepség is magával ragadta, lélekemelő esemény volt, személyes hangú beszédekkel, versekkel, zenével. – Sokat gondolkodtam, hogy miért kaptam a díjat. Az jutott eszembe, hogy a Felvidéktől Délvidékig, Erdélytől Milánóig számtalan helyre meghívtak már, hogy gyakoroljam az igehirdetés eme extrém – gördeszkás – módját, amelyről ízelítőt is láthatnak az érdeklődők a legnagyobb videomegosztón a saját csatornámon. A mai politika, ahogy látjuk, ugyanúgy szem előtt tartja a határon túli magyarok sorsát, és munkásságom átnyúlik a határokon túlra is, amit ezzel a díjjal köszöntek meg. Az 1960-70-80-as években az a pap, aki a fiatalokat merte tanítani, mert velük játszani, focizni, beengedte őket a plébániára, az újabb és újabb dispozícióra számíthatott. Úgy gondolom, ez a díj felekezettől függetlenül az összes lelkipásztornak is szól, akik a fiatalokért dolgoznak.