Hódvár a horgásztóban: Molnári kikötőre pályázott és felújítja a falu legöregebb házát

A molnári horgásztavak környékén barangolva érkeztünk ide Kanizsai Lajossal, a falu alpolgármesterével, hogy megcsodáljuk a mára megzabolázott határfolyót is. A megzabolázott szó csak részben igaz. Elkészültek ugyan azok a töltések, amelyek a vad áradásoktól feltehetően megvédik a környékbeli falvakat, viszont a folyó szüntelenül alakítja medrét, ami a vízi turizmus számára folytonos gondot jelent. Turisztikai sorozatunk molnári vendéglátói, Vuk István polgármester és a falu látványosságait bemutató kísérőtársam, Kanizsai Lajos érzékletesen beszélnek erről.

A Mura határozta meg a határfolyó mentén élők életét. Táplálékot, megélhetést nyújtott a folyó az itt boldogulni kívánóknak, akik a gabona őrléséhez felhasználták a víz erejét. Molnári a nevét is innét kapta, az ötvenes évekig működtek malmok a térségben. Kanizsai Lajosnak meg is említem, izgalmas gyermekkoruk lehetett a folyó mentén.

- Nem éppen, mert a Mura mentén határsáv volt az ötvenes években, oda tilos volt kijárni. Nem volt olyan szabad az élet, mint most, bár a magyar-horvát határ ma is őrzött terület, hiszen Horvátország nem része a schengeni övezetnek, így ez a vidék Európa külső határának számít, amit magyar oldalról védeni kell – mondja Kanizsai Lajos, majd megmutatja azt a mederszakaszt, ahol évekkel ezelőtt a komp kikötött, hogy kirándulókat vigyen a túloldali Kotoriba településre. Megtudom, hogy a rendszerváltást követően, 1991-ben felvetődött az egykori határátkelő újranyitásának gondolata Molnári és Kotoriba között. Ideiglenesen, 1992-től több alkalommal is egy-egy napon murai kompátkeléssel látogatták is egymást a két falu lakói, de a végleges határmegnyitás váratott magára, s lassan az ez iránti érdeklődés is abbamaradt. Életre kapott viszont a vízi turizmus, olyannyira, hogy a molnári Mura-parton kikötőt létesítettek, csónaktárolót építettek, padokat helyeztek el.

- A Mura a kikötőt folyton elmossa. Nem könnyű az életünk – bosszankodik Lajos. – Itt kötnek ki a vízi túrázók, aztán vagy feljönnek az iskolában lévő szállásra, vagy a bátrabbak a parton kempingeznek. A parton a szúnyogokkal is meg kell vívni a harcot.

A folyó mentén három horgásztó is létesült, illetve több kisebb tavacska is megbújik az ártéri dzsungelben. A hetvenes évek elején megszüntették a térségben a kavicsbányászatot, mert 1972-ben itt létesült a Murai Vízmű, mely Nagykanizsát és környékét látja el friss ivóvízzel napjainkban is. A víz minőségének megóvása érdekében kellett beszüntetni a kavics kitermelését Molnári határában.

- Visszaemlékezve azokra az időkre, akkor még nem géppel bányászták a kavicsot, hanem kézzel. Érdekes volt az is, hogy többségében asszonyok dolgoztak a bányában – meséli Kanizsai Lajos, miközben a horgásztavakban, s a környező sűrű erdőkben gyönyörködünk. Az út mentén felfedezek egy termetes fát, aminek térdmagasságban lehántották a kérgét.

- Nem ízlett a hódnak ez a fa és itt hagyta. Hamarosan elszárad, mert körben teljesen lerágta a kérgét. Ebben a tóban egy nagy hódvár is van, sajnos most nem látszik, mert magas a vízállás. Este, amikor horgászunk, hallani, ahogy rágják a fákat a hódok. Egyszer a horgászhelyünkhöz egészen közel döntöttek ki egy nagy fát, amikor ott voltunk. Megfigyeltük azt is, hogy nem minden fa ízlik nekik, sokat ott hagynak, mi-után lehántják a kérgét – avat be a hódok titkába kísérőm, akitől megtudom, hogy több mint hetven tagja van a horgászegyesületüknek, a tavakban ponty, amur, keszeg, csuka, harcsa, süllő található. A tavakat átölelő erdős környezetben sétálni is legalább olyan izgalmas, mint a pecázás, élmény járkálni ezeken az ösvényeken. Mint ahogy jó felmenni a falu egyetlen szőlőhegyére, a Sándor-hegyre is, ahol még fellelhetők azok a – lassú pusztulásukat is méltósággal viselő – pincék, amelyek az egykori, sikeresebb szőlőtermelésről tanúskodnak.

Egy korábbi turisztikai fejlesztéskor a faluban látogatóközpontot létesítettek, amelyben méretes akváriumok is helyet kaptak, bennük a Mura és a tavak vízi világát mutatták be. Sajnos, az üzemeltetéssel közben baj történt, most a látogatók ezt az ötletes bemutatást nem láthatják.

- Felújítjuk az akváriumokat, mert kedvelt ez a szemléltetés – mondja Vuk István polgármester, aki a falu történetéről is fontosnak tart néhány gondolatot megemlíteni:

- Molnári története az 1321-es első írásos említés óta bőséges tárháza annak a kitartásnak, az e helyhez való ragaszkodásnak, amely az eltelt közel 700 év háborúi s forradalmai között is megtartotta, mindig újjáépítette a települést.

Elmondja, hogy Szigetvár eleste után a török újra végigrabolta a vidéket, az 1569. évi úrbéri összeírás idején már csak 4 jobbágy lakta a falut, az ismétlődő török támadások hatására a következő évtizedben a környék csaknem teljesen elnéptelenedett. Ekkortájt építették ki a török ellen Kanizsától nyugatra a végvárak láncolatát, amelynek egyike épp Molnáriban volt, a falu fölé magasodó Vármelléki dűlőben. Zrínyi Miklósról például még ma is több monda él a faluban. Az ostromra készülő törökök a Táboriscse réten gyülekeztek, Zrínyi viszont kitört a várból és a közeli tóba szorította őket. A hódoltság idején Molnári többnyire lakatlan maradt, 1710 körül kezdett újra benépesedni, főleg muraközi horvátokkal, akik aprócska telkeken gazdálkodtak. 1848 tavaszán a molnáriakról feljegyezték, amikor a földesúr április elején, a korábbi évek szokása szerint árveréssel kívánt bérbe adni egy nagyobb tábla szántóföldet, a falusiak a földesúri tiszttartó előtt kijelentették: a kérdéses szántóföldet a molnári erdőből ők irtották ki, ehhez nekik van joguk, azt bérbe adni nem engedik, hanem közösen fogják használni. Amikor pedig egy szomszéd helységbeli nemes 3 holdat ki akart venni haszonbérbe, a molnári lakosok megtámadták, megverték, majd a községházán kalodába zárták.

- Templomunk sem volt, csak egy, a húszas években épült kápolnánk, ami előtt háromhetente a szabadban volt a mise. Ezért építettük fel, amint lehetett, 1990-ben, Harangozó Vilmos plébánosnak köszönhetően a Rózsafüzér Királynője-templomot. Most megvettük a falu legöregebb házát, amit felújítunk, s itt helyezzük el az értékes helytörténeti gyűjteményünket, valamint bemutatjuk a lóval történő gazdálkodás szerszámait, eszközeit.

A Magyarország- Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében pályáztunk a régi iskola turisztikai célú hasznosítására, ahol termelői árukínálatot is szeretnénk kialakítani, valamint a Mura-parton egy ponton csónakkikötő létesítésére, mert a folyó a nem úszó létesítményeket mindig elbontja. Annak ellenére, hogy sok utánjárást, engedélyezést igényel térségünkben a vízi turizmus folytatása, mert a Mura schengeni határfolyó, hetente, kéthetente 30-40 fős csapatok jönnek csónakokkal, s kenuval magányosan is érkeznek vendégek. Eltökélt szándékunk, hogy a településre érkező vendégeinknek a kor igényeinek megfelelő környezetet és kiszolgáló egységeket biztosítsunk. S azt sem titkoljuk, ha lendületesen fejleszthetjük tovább településünket, reálisnak tartjuk, hogy a fiatalok elvándorlása a közeljövőben lelassuljon. Ehhez persze az is kell, hogy a közeli Nagykanizsa is vonzó munkalehetőségeket kínáljon – összegzi Vuk István polgármester.