Túlsúlyban a vagyon elleni bűncselekmények

2022.05.24. 06:50

Zalaegerszeg továbbra is biztonságos – Beszámolt a rendőrkapitányság az elmúlt évről

A zalai megyeszékhely a legbiztonságosabbnak számít az 50 ezernél nagyobb lélekszámú települések sorában. Ez derült ki a városi rendőrkapitányság elmúlt évi tevékenységét taglaló beszámolóból, amit a legutóbbi önkormányzati közgyűlés tárgyalt.

Arany Gábor

A városban 72 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt tavaly

Forrás: Arany Gábor / ZH-Archívum

A városban 72 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt tavaly

Forrás: Arany Gábor / ZH-Archívum

Tavaly a város területén regisztrált bűncselekmények száma ugyan 751-ről 1156-ra nőtt, de ez a lezárt eljárásokat mutatja, és tavaly három, sorozatjellegű bűncselekmény nyomozása fejeződött be. 

Továbbra is a vagyon elleni bűncselekmények túlsúlya jellemző, 70 százalékuk tartozik e körbe. A polgárok biztonság­érzetét meghatározó, közterületen elkövetett bűncselekményekből 2020-ban 288, míg tavaly 193 került a statisztikába. A rendőrség által kiemelten kezelt bűncselekmények sorába tartozó testi sértésből 22-t követtek el tavaly (2020-ban 24), súlyos testi sértés 10 volt (2020-ban 12), a garázdaságok száma is csökkent 32-re – előző évben 43 volt. Három rablás miatt indult nyomozás, ezek elkövetőit  – az előző évekhez hasonlóan – elfogták. Mérséklődött a lopások száma – 222-ről 170-re –, ezek jellemzően alkalmi jellegűek. Az elmúlt évek eredményes felderítéseinek is köszönhetően jelentősen csökken az úgynevezett trükkös lopások száma, ezek áldozatai főleg az idősebbek voltak. Tavaly öt alkalommal történt lakásbetörés, a tettesek a tulajdonosok távollétét használták ki az éjszakai órákban. 

A többi bűncselekményre kitérve a beszámoló arra hívta fel a figyelmet, hogy az internetes vásárlásokkal kapcsolatos csalások mellett továbbra is gyakran fordulnak elő az úgynevezett pénzintézetes esetek. Ezeknél a tettesek különféle történetekkel igyekeznek megszerezni áldozataik bankkártyájának adatait vagy rávenni őket pénz átutalására a bankszámlájukról. 

Az összes regisztrált bűncselekménynél a nyomozás eredményessége közel 80 százalék, a közterületen elkövetett bűncselekményeknél ez 88,1 százalék. Az egyes kategóriákat tekintve látható, hogy az erőszakos jellegű bűncselekményeknél százszázalékos vagy ahhoz közeli az eredményesség, míg a lopás, rongálás esetén 50 százalék körüli. 

A tulajdon elleni szabálysértések – zömmel lopás – miatt 190 eljárás indult a rendőrkapitányság illetékességi területén, ez a szám az előző évben 253 volt. Az ismeretlen elkövetővel szemben indított eljárások esetében a felderítési mutató 47,4 százalék volt, ami öt százalékpontos romlást jelent az előző esztendőhöz mérve. 

A közlekedésbiztonságról szólva a tájékoztató kiemeli, hogy halálos balesetből 2 történt, míg egy évvel korábban 8 volt. Az összes személyi sérüléssel járó baleset száma 142 volt 187 sérülttel, ez a korábbi évhez hasonló (138 volt 189 sérülttel), de tízéves tendenciát nézve jelentős a javulás (2011-ben 219 baleset 277 sérülttel). Ezek a számok illetékességi területre vonatkoznak, míg a város közigazgatási határain belül tavaly 25 súlyos, 47 könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt, és halálos áldozatot nem követelt a közúti közlekedés. 

A balesetek felében volt megállapítható a sebesség helytelen megválasztása, ötödében az elsőbbségi jog megsértése. Tavaly 19 személyi sérüléssel is járó balesetet okozott ittas járművezető. 

A beszámoló kitért az illegális migrációra, a városi rendőrkapitányság illetékességi területén tavaly 15 személy ellen jártak el tiltott határátlépés, illetve embercsempészet miatt. 

A közterületi szolgálat tavalyi adataiból néhány: 453 személyt fogtak el (2020-ban: 382), 1357 szabálysértési feljelentés történt (1351), büntető feljelentésből 478 volt (84), kiszabtak 95,6 millió forint helyszíni bírságot (83,1 millió), a 6745 alkoholszondás ellenőrzésből 144 volt pozitív (6130-ből 145). 

A beszámoló szólt arról is, miszerint tavaly kiemelt figyelmet fordítottak az állandó rendőri jelenlét megszervezésére a belvárosban és közvetlen környezetében. Ennek is köszönhető, hogy csökkent a szabálysértések és a bűncselekmények száma ezen a területen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!