Frissen Zalából

2021.12.13. 14:21

Optikai vadriasztó kerítést telepítettek a 74-es főút mellett (videó)

Optikai vadriasztó kerítést építettek ki a 74-es főút megyeszékhelyhez közeli szakaszán. Az újdonságot hétfőn mutatták be.

Arany Gábor

Forrás: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

A megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője, Anti András alezredes arról számolt be, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársaival közösen helyezik a vadriasztó prizmákat a 74-es út mellett Zalaegerszeg térségében.

– Vadakban gazdag a megyénk és mivel egyre több területről szorulnak ki az állatok, emiatt egyre gyakrabban lehet számítani felbukkanásukra az utakon is, ami balesetekhez vezet. Ennek kockázatát kívánjuk csökkenteni – magyarázta.

Forrás: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

Első ütemben a botfai körforgalomtól északra és délre az út menti terelőoszlopok belső felére szerelik fel a kék fóliás optikai vadriasztó prizmákat. Ötven méterenként helyeznek ki egyet-egyet, első ütemben 150 darabot. A vadriasztó prizma az elhaladó gépjármű fényszórójának fényét a menetirányra merőlegesen elfordítja el, így ebből optikai kerítés jön létre, ami remélhetőleg a vadakat az úttól távol tartja. Mivel a vadprizma az út melletti terepre vetít a reflektor fényét, ezért ez a vezetőket nem vakítja el. Az eszköz ellenáll a környezeti hatásoknak, az út kezelésével járó beavatkozásokat, például a sózást is bírja.

Forrás: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

Anti András arról is beszámolt, hogy ebben az évben eddig 303 vadbaleset történt megyénk útjain, túlnyomó többségük lakott területen kívül következett be. Ebből 16 járt személyi sérüléssel, egy volt súlyos kimenetelű. Ez azt is jelenti, hogy az összes személyi sérüléssel járó baleset közel 5 százaléka következett be vaddal ütközés miatt.  A Magyar Közút Zrt egyébként ugyanilyen prizmasorral látott el Veszprém megyében is  már két útszakaszt.  Zalában pedig tíz évvel ezelőtt a 75-ös úton Nova és Lenti között már hasonló optikai vadriasztót telepítettek, és kedvezőek voltak a tapasztalatok.  

Mindezek azonban mit sem érnek, ha a járművezetők nem fokozott óvatossággal közlekednek a vadveszélyes szakaszokon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában