Frissen Zalából

2021.11.24. 16:50

Gyanús pénzmozgások? Ezzel az ürüggyel próbálkoztak a csalók Zalában

Az elővigyázatosságuk mentette meg az áldozatként kiszemelt személyeket.

police.hu

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az elmúlt időszakban újabb csalási kísérletek ügyében indítottak nyomozást a rendőrök Zala megyében.

Az esetek során a telefonálók banki ügyintézőként mutatkoztak be a hívott feleknek és közölték, hogy gyanús pénzmozgásokat látnak a számlájukon, ezért a bankkártyájuk letiltásához elkérték annak számát, lejárati idejét, illetve a hátulján lévő háromjegyű biztonsági kódot is, ami szerencsére már felkeltette az egyik kiszemelt áldozat gyanúját, ezért nem diktálta be azt, és a rendőrséghez fordult. Egy másik hasonló esetben a hívott fél szintén megtagadta a kért adatok bediktálását, és elmondta, hogy személyesen fog utánajárni az esetnek a bankfiókjában, amire a csalók már nem voltak felkészülve és bontották a vonalat - írja a police.hu.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a következőket tanácsolja, hogy ne váljanak hasonló csalási kísérletek áldozataivá:

  • A fenti esetekhez hasonlóan, minden esetben kezeljük fenntartással az ismeretlen telefonhívásokat!
  • Soha ne adja ki ismeretleneknek, főként ne telefonon, vagy az interneten a bankkártyája adatait, netbankja belépési azonosítóit! A bankok az ügyintézés során soha nem kérik az ügyféltől ezeket az információkat, mivel az ügyfél-azonosítás során a valódi banki dolgozó ezen adatokat látja!
  • Ismeretlen eredetű programot soha ne telepítsen fel vagy töltsön le a számítógépére, illetve a telefonjára, bárki is javasolja azt Önnek! Ilyet a bankok soha nem kérnek az ügyfelektől és még arra sem kötelezik őket, hogy a netbankot használják.
  • Előfordulhat, hogy a bank valóban olyan pénzmozgást észlel az ügyfél bankszámláján, ami gyanúra adhat okot. Ilyen esetben felveszik az ügyféllel a kapcsolatot, és csak az adott tranzakcióra vonatkozóan kérnek megerősítést, hogy az teljesülhet-e, és ekkor is történik ügyfél-azonosítás. A bank telefonon soha nem ad utasítást semmilyen átutalásra az ügyfélnek.
  • Kiemelt képünk illusztráció!

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában