halálát bűncselekmény okozta

2019.06.15. 15:20

Női holttestre bukkantak a zalaegerszegi parkerdőben (Frissítve)

Fiatal nő holttestére bukkantak szombaton reggel a zalaegerszegi parkerdőben sétálók.

Arany Gábor, police.hu

Információink szerint az áldozat egy 29 éves, hajléktalanként élő nő, halálát nem kizárt, hogy bűncselekmény okozta.

A több órán át tartó helyszínelés miatt a környéket a rendőrség lezárta, érdeklődésünkre a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata későbbre ígért tájékoztatást.

Frissítés:

A zalai rendőrök pár órán belül azonosították az elkövetőt. A rendelkezésre álló információk alapján egy 50 éves férfi 2019. június 14-én 22 óra és június 15-én 2 óra közötti időben Zalaegerszegen, a Parkerdőben többször megütött és megrúgott egy nőt, aki a helyszínen életét vesztette.

A bejelentést követően a nyomozók a széleskörű adatgyűjtést követően órákon belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 50 éves férfit. Előállítását követően halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették – áll a police.hu tájékoztatásában.

Kiemelt képünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában