Újra a régi rend szerint

2020.06.20. 15:00

Már nem alkalmazhatóak a házhoz szállítás átmeneti szabályai

A kormány a veszélyhelyzet idejére megkönnyítette az üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység és a csomagküldő kereskedelem végzését a vállalkozások számára. E tevékenységeket ideiglenesen bejelentés és nyilvántartásba vétel nélkül folytathatták a napi fogyasztási cikket vagy éttermi ételt forgalmazó kereskedők.

ZH

A csomagküldő és internetes kiskereskedelem áprilisban történelmi rekordot döntött.

Fotó: Shutterstock

A veszélyhelyzet megszűnésével a tevékenység végzését ismét be kell jelenteni az illetékes kereskedelmi hatóságnál, akkor is, ha azt az átmeneti előírások szerint kezdte meg a vállalkozás, hívja fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Mint közleményükben írják, az intézkedés célja a lehetőség szerinti legrugalmasabb keretek megteremtése, a vállalkozások rendkívüli helyzethez való alkalmazkodásának megkönnyítése volt. Az átmeneti szabályozás garanciát teremtett az ellátásbiztonság fenntartására, miközben lehetővé tette, hogy minél többen jussanak hozzá a napi szükségleteik kielégítését szolgáló termékekhez (például élelmiszerekhez, drogériai cikkekhez) otthonuk elhagyása nélkül is.

A csomagküldő és internetes kiskereskedelem áprilisban történelmi rekordot döntött.
Fotó: Shutterstock

A veszélyhelyzet megszűnésével újból be kell jelenteni az üzleten kívüli és a csomagküldő kereskedelmi tevékenység folytatását a kereskedő székhelye szerinti település jegyzője felé. Ezt azoknak a vállalkozásoknak is meg kell tenniük, amelyek az elmúlt időszakban, az átmeneti rendelkezések szerint fogtak bele a házhoz szállításba.

Hatályát vesztette az a veszélyhelyzeti előírás is, amely a taxisok, taxitársaságok részvételét egyszerűsítette az áruk kiszállításában azzal, hogy e tevékenységük végzése során mentesítette őket a személyszállításra vonatkozó követelmények alól.

– A házhoz szállítás könnyített feltételei számos üzletet, éttermet segíthettek hozzá ahhoz, hogy átvészeljék a kijárási korlátozásokkal, más veszélyhelyzeti intézkedésekkel szükségképpen együtt járó forgalomcsökkenést – bocsátotta előre Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár. – A csomagküldő és internetes kiskereskedelem áprilisban történelmi rekordot döntött, az egy évvel korábbi adathoz képest több mint kétszeresére növelte forgalmát. Az összesen 114 milliárd forintos értékesítési volumen azt jelenti, hogy a kiskereskedelemben befolyt minden nyolcadik forintot házhoz szállításból hoztak össze az ágazat cégei. A kiugró növekedéshez minden bizonnyal hozzájárult az átmeneti szabályozás, amely elősegítheti a szektor belső átrendeződésének felgyorsulását, a korszerű, kényelmes értékesítési módok térnyerésének tartóssá válását is – fogalmazott Cseresnyés Péter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!