a tavalyi évhez képest szinte változatlan

2019.07.08. 15:00

Körkép: A tapasztalatok szerint továbbra is meghatározó a feketefoglalkoztatás

Az idei év március végéig a munkaügyi hatóság 5887 munkáltatót ellenőrzött. A vizsgálatok során a foglalkoztatók 60 százalékánál (3507) tárt fel munkaügyi jogsértéseket, amelyek az ellenőrzés alá vont 22 880 munkavállaló 51 százalékát érintették (11 776 fő), közölt tájékoztatást a Pénzügyminisztérium Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztálya.

Hajdu Péter

Az ellenőrzött munkáltatók húsz százaléka az építőiparban tevékenykedik Illusztráció: Shutterstock

Forrás: Shutterstock

Az ellenőrzési tapasztalatok szerint továbbra is meghatározó a feketefoglalkoztatás, amelyet a vizsgálatokkal érintett munkavállalók 10,15 százalékánál (2322 fő) értek tetten. A 2018-as adatokkal összevetve a feketefoglalkoztatás szinte változatlan.

Az összes feketén foglalkoztatott munkavállalót vizsgálva az építőipar részesedési aránya 32 százalék volt (750 fő), szemben a 2018. március 31-ig mért 30 százalékkal (664 fő).

Az összes feketén foglalkoztatott munkavállaló 10 százalékát (230 fő) alkalmazták a mezőgazdasági vállalkozások. Az agrárszektor munkáltatói körében tehát e legsúlyosabbnak számító munkaügyi szabálytalanság a tavalyi 6 százalékhoz (140 fő) képest egyértelmű növekedést mutat, derül ki a tájékoztatóból.

Fotó: MW grafika

A feldolgozóiparban az ellenőrzéssel érintett munkavállalók 2,93 százaléka (166 fő) volt feketén foglalkoztatva, mely a 2018. január 1. és március 31. közötti időszakhoz képest (3,97 százalék, 113 fő) csökkenést jelent. A gépiparban ez a szám alacsonyabb, mivel az ellenőrzéssel érintett munkavállalók mindössze 1,82 százalékát (40 fő) érintette a feketefoglalkoztatás.

Az építőipar részesedési aránya a legnagyobb, 32 százalék volt

A személy- és vagyonvédelmi ágazatban 7 százalék (162 fő) volt a feketemunkások aránya a vizsgált időszakban, mely a 2018. első negyedévhez képest nagymértékben csökkent (20 százalék, 447 fő).

Az összes feketén foglalkoztatott munkavállaló 10 százaléka (233 fő) kereskedelmi vállalkozásokból került ki, amely arány a tavalyi első negyedévhez képest nőtt, akkor 9 százalék (207 fő) volt ez az adat.

A vendéglátás tartotta el – a kereskedelemhez hasonlóan – a feketefoglalkoztatással érintett munkavállalók 10 százalékát (233 fő), míg 2018. első negyedében ez a szám 14 százalék volt (306 fő), adta közre a Pénzügyminisztérium Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztálya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!