Magyar busó, szlovén kurent – télűző két jó barát

Mert minden karnevál más és más. Mohács nevének hallatán először nemzetünk tragédiája jut az eszünkbe, s csak utána gondolunk történelmi kisvárosunk vidámabb jelenére. Ptuj viszont csupa "happy", hiszen Szlovénia legrégebbi városa, ahol a több ezer éves történelem, a hagyomány és a kultúra összefonódva öleli át a látogatót. A Kurentovanje nevet viselő farsangi rendezvénysorozat idején a város a szellemi kulturális örökség legnagyobb szabadtéri múzeumává alakul.

Nem véletlen, hogy 1991-ben felvették a Karneválvárosok Európai Szövetségébe, s 2017-ben az UNESCO méltónak találta az emberiség szellemi kulturális örökségének listájára is. Ki ne hagyjuk! Gyorsan dicsekedjünk egy kicsit: a mohácsi busójárás már 2009-ben megkapta ezt a rangot! 

A Kurentovanje név a fesztivál főszereplő figuráira az ijesztő külsejű, zajongó kurentekre utal, amelyek képesek elűzni a telet – akárcsak magyarországi fivérei, a busók. Hasonló hagyományok az egész régióban, köztük Horvátország egy részén, Szerbiában, Bulgáriában is tetten érhetőek, elképzelhető, hogy egy tőről sarjadtak ki, bár eredetüket a múlt homálya fedi, valószínűleg valamennyi ősi szláv, kelta vagy illír szokásokban gyökeredzik. A török hódoltság után elnéptelenedett Mohács térségébe a betelepített katolikus horvátok, a sokácok hozták magukkal a maszkos télűző parádét, szavukkal élve: a "pokládét", amelyet eredetileg a bolgár "kukeri" mintájára műveltek, erre rakódtak a jó magyar szokások, így alakult ki a hungarikumnak számító busójárás, aminek papírra vetett nyomát először az 1783-ban írott dokumentumokban találták meg a történészek. A szlovén kurentek jelmeze első ránézésre hasonlít a busók ruházatára, mindkettőnek báránybőr az alapja, a minél nagyobb zajkeltés céljából kolompokat ráznak az övükre akasztva, színes, bogyós mintázatú gyapjúzoknit hordanak, de míg a kurentek csizmát, a sokácok bocskort viselnek, amely fölé kitömött vászongatyát húznak. Az "arcuk" viszont egészen más: a kurent maszkkészítés a szlovén népművészet jelentős ága, jegyzett népművészek művelik. A busó jelmez alól sem sok látszik a viselőjéből, a kurentek esetében még kevesebb, a maszkon három nem túl nagy lyuk található, kettő a szemnek és egy a szájnak, s nem ritkán hatalmas ágas-bogas fejdíszt, szarvakat is viselnek, így jó másfél ember magasságú szörnyeknek látszanak. A kurentarcon törzsszerű orr, gallyakból készült bajusz és fehér babból fűzött fogsor díszlik, s amiről sokáig azt hittem, nyakkendő, arról kiderült, hogy hosszú vörös nyelv – el nem tudom képzelni, mit jelképez.

A mohácsi maszknak is a legfontosabb követelménye, hogy minél ijesztőbb legyen. Anno a családok saját kezűleg készítették és apáról fiúra szállt, általában manapság is otthon fabrikálják. Az álarcok alapanyaga hagyományosan a vörös fűz és a hárs, amit két évig szárítanak, míg formálhatóvá válik. A sokác maszkon is két lyuk biztosítja a kilátást, a festett szájon a hiányos fogsor szolgálja a könnyebb levegőhöz jutást. Az arcvonások jellegzetesek: tradicionális busó szemforma, éles járomcsont, széles homlok, nagy orr (de közel sem akkora tokmány, mint a kurenté), s ami elengedhetetlen: vicsorogjon vagy vigyorogjon a száj.

Mindkét, helyi népszokásnak is beillő karneválhoz különböző legendák fűződnek, de manapság már a fő megbízatásuk a tél elűzése, a tavasz bevezetése, a természet megújulásának sürgetése, a termékenység varázslása. A télűzést, az ártó szellemek elriasztását hatalmas zajjal, kolomprázással, a busók kereplőkkel, puskaropogással, ágyúdörgéssel, a kurentek mindemellett nem kisebb hangrobbanást okozó ostorpattogtatással kívánják elérni. A "Poklada" mégis inkább termékenységi, mint télűző fesztivál – a marcona külsejű, ám gyengéd busó férfinép ezt a jelképes eszközeikkel (bikacsökből font korbácsokkal, sétapálcányi falloszokkal), mozdulataikkal, a lányok-asszonyok ölelgetésével meg is erősítik. 

Mindkét fesztivál többnapos rendezvénysorozat, többtucat csoporttal, több ezer maskarással, s a látogatók összlétszámát mindkét helyen minimum százezerre becsülik. A legnagyobb tömeg természetesen a felvonulásra gyűlik össze, mindenki igyekszik olyan helyet kifogni, hogy jól lássa a menetet. Ptuj történelmi belvárosában a kihúzott fóliakordonok mögött ezúttal is több ezer ember több mint egy, másfél órán át álldogálva várta, hogy a városháza előtt bemutatkozzanak és elinduljanak a Dráva part irányába a felvonuló csapatok. Csak helyi kurentből ezernél több jelmezes rázta a kolompot, egy-egy települést, tájegységet, karneváljáról híres szomszédos országot gyakran száznál is népesebb csoportok képviselték. A mohácsi karneválon 70 busócsoport 2500 maskarása űzte a telet, a hatalmas zajjal, az öles kerepelők rázásával, a folyamatos tülköléssel, a dobhártyarepesztő ágyúdörejekkel úgy tűnt, sikerrel is jártak, mindenesetre már felvonulás alatt kisütött a nap is, akárcsak Ptujban, pedig ott előtte egy-két órával még esernyőt tartva téblábolt a nép.

Amúgy mindkét kisváros (Mohács: 17 320, Ptuj: 17 900 lakos) és környéke bővelkedik egyéb látnivalókban is. A busójárásra látogatók a délutáni programok előtt, leróni kegyeletüket, általában betérnek a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyre, megcsodálják a Városháza impozáns épületét, akárcsak a mohácsi csata 400. évfordulója tiszteletére emelt Fogadalmi Emléktemplomot, ami az alapjában 3000 magyar község, 52 város és 25 megyeháza udvarából vett 1-1 kilogramm földet őriz. Ptujban érdemes felkaptatni a Dráva kavicsaival kikövezett úton a várdombra: az erődítményben található múzeumban kiállítások sokasága várja a látogatókat. A vár lóistállójából kialakított bemutatótermében például már a felvonulás előtt tanulmányozhattuk a hagyományos maszkok gyűjteményét, de a tömeg olyan gyorsan nőtt, hogy hamarosan egyedül találtam magam a sokezres, idegen nyelvet beszélő emberáradatban, s bár közben három zalaegerszegi kirándulócsoporttal is összefutottam, csak a felvonulás végén találkoztam újra az útitársaimmal.