Gácsi Mihály: „A dunántúli tájon érzem otthon igazán magamat”

„- Máris otthonosan érzem magam Zalában, sőt az a helyzet, hogy csuda boldogságban telt el ez az első két hét. Valaha festőként és grafikusként indultam, később főként az anyagiak miatt lettem grafikus. De régi nosztalgia él bennem a festés iránt! Csak hát én nem tiszta tájfestészetet művelek, vagyis a tájjal együtt az embert és az életformát, korunk jellegzetes, lényeges jegyeit akarom megörökíteni. De ez még a holnapra tartozik, régi, művészileg túlhaladott festményekkel pedig nem hozakodom elő most.” (Zalai Hírlap, 1976. szeptember 5.)

„- … Ahogy említettem, a háborúban négy helyen megsebesültem. Csoda, ha gyűlölöm a háborút? Kapcsold csak be reggel a rádiót. Másról se hallani, mint a háborúról, a fegyverkezésről, az ember legyilkolásáról. S mindemellett a környezetszennyezés! Nekem nem az fáj, hogy nincs színes tévém, engem az aggaszt, hogy lassan megrohad a természet. Oda jutunk, hogy vastüdőbe kell húzni a fákat, hogy lélegezhessenek. (…) Az aggódásomat magyarázza az is, hogy két gyereket nevelek… meg egy kínai kiskutyát.” (a kínai pincsinek Tádé a neve) (Zalai Hírlap, 1978. december 24.)

„- A magyarok bejövetele az egyik kedvenc alkotásom. Nézze csak – mutat a sokalakos kompozícióra -, itt vannak az iparosok, leálltak a bitangok a kocsmánál és az istennek sem akarnak honfoglalni. A rendőrnek kell noszogatni őket. Vagy a Pasztorál a XX. század végén: a pásztor még fújja a dalt, de már nincsenek állatai, nincsen kinek dalolni, le van betonozva, meghalt a természet.” (Zalai Hírlap, 1986. augusztus 20.)