Srí Lanka a totális kultúrsokk

A zalaszentmihályi fiatal lány február közepén még az El Camino élményeiről mesélt lapunk olvasóinak, majd a cikk megjelenése után nem sokkal nyakukba vették a világot. A tervek szerint másfél-két évet töltenének utazással és önkéntes munkákkal, főleg Ázsiában, Latin- és Dél-Amerikában. Mindenhol egy-másfél hónapot szeretnénk élni. A Travel, eat, experience with Sofi című blog írója most Srí Lanka-i élményeit foglalta össze nekünk, amiről úgy fogalmazott: Srí Lanka egy hónapon át tartó totális kultúrsokk volt, de végül sikerült felvenni a hely ritmusát.

„Két hétig önkénteskedtünk, a sziget szívében, a dzsungel közepén egy falusi, alapítványi iskolában tanítottunk,- a férjem számítógépes programok használatát, én pedig angolt. A diákok lehetőségei, rendelkezésre álló eszközei nagyon minimálisak. Sok helyen nincs elektromos áram, villanyfény a „termekben”, van ahol földpadló van, mi, európaiak fel sem fogjuk igazán, hogy milyen szerencsések vagyunk. Furcsa volt, hogy igazi szenzációszámba mentünk a világos bőrünkkel, mindenki fotózkodni szeretett volna velünk és párszor vendégségbe is hívtak minket, hiszen ritkán adatik meg, hogy európai emberrel találkozzanak.

Az önkéntességünk során egy végtelenül kedves helyi családnál éltünk, ahol testközelből tapasztalhattuk meg, hogy milyen is az vidéki élet Srí Lankán. A fogadó családunk három generációt foglalt magában: a nagyszülőket, szülőket, és két lánygyermeket. Hatalmas szeretettel fogadtak minket, amiért nagyon hálásak vagyunk, igazán megszerettük egymást még az idő rövidsége ellenére is, azóta is tartjuk a kapcsolatot. Nem vártuk el, hogy kiszolgáljanak minket, igyekeztünk mindenbe bevonni magunkat részt venni, segíteni nekik: buddhista szertartásokon vettünk részt mint díszvendégek, segítettem főzni, takarítani, mosni a család női tagjainak stb.

Szerény körülmények között éltünk, de azt a keveset is akkora szeretettel osztották meg velünk. A tisztálkodást és a mosást például az összegyűjtött esővízből oldottuk meg. A helyi étrendnek megfelelően, rengeteg rizst ettünk, reggelire, ebédre, vacsorára, általában valamilyen csípős, főleg növényi alapú raguval. és minden nagyon csípős volt. Az is érdekes volt, hogy a helyiek kézzel esznek, mi azért kaptunk kanalat is.

A fennmaradó időben igyekeztünk felfedezni a sziget többi részét is. Nuwara Eliya térségben például felkerestünk teagyárakat, hatalmas teaültetvényeken sétáltunk. Sajnos itt szembesültünk azzal, hogy mennyire ki vannak használva a tealevélszedők, rengeteget dolgoznak éhbérért.

Egy éjjel másztuk meg a több vallás által tisztelt Ádám-csúcs, a 11 ezer lépcsőjét lépcsős hegyet, hogy a tetején láthassuk a napfelkeltét. A buddhisták szerint itt látható Buddha lábnyoma, a muszlimok szerint pedig Ádámé,- innen az elnevezése is. Egy szafari keretében láttunk elefántokat is a természetes élőhelyükön. Párszor a mindig nyüzsgő Colombo város forgatagában is elvesztünk, természetesen nem szó szoros értelmében. Aztán a délkeleti óceánpartot is feltérképeztük, élveztük a magasracsapó hullámokat, figyeltük a szörfösöket vagy éppen a halászok reggeli zsákmányát. hajnalban mindig a halászokat figyeltük.

Segítettünk egy nagyon rossz körülmények között élő kisfiúnak, Nalannak is. A blogomon egy felkérést tettem közzé, hogy megkérve az olvasóimat, hogy küldjenek neki képeslapot. Nagyon sokan írtak is neki, emellett pénzt is ajánlottak fel és együttesen 172,000 Ft-tal tudtunk hozzájárulni a család megélhetéséhez. Ez nagyjából 5 havi minimálbérnek felel meg Srí Lankán. Ebből az összegből a kisfiú szülei tudtak venni egy íróasztalt, hogy legyen hol tanulnia Nalannak, aki orvos szeretne lenni. neki, hogy legyen hol tanulnia. Nagyon megható volt, boldogok voltunk, hogy segíthettünk.

Sajnos az ételmérgezés sem került el minket, ami nálam 9 napig tartott. Annyira legyengültem és kiszáradtam, hogy a kórházban infúzióra kötöttek. Ez természetesen kicsit beárnyékolta az ott-tartózkodásunkat, hiszen nem tudtuk olyan intenzíven és akkora lelkesedéssel felkeresni a látnivalókat. Ebből kifolyólag pár helyre el sem jutottunk. De talán majd legközelebb, hiszen a fogadócsaládunknak megígértük, hogy legközelebb a gyermekeinkkel térünk vissza.

Mindent összevetve, elmondhatom, hogy Srí Lanka egy csodálatos hely, a mosoly országa. Sosem találkoztunk szomorú vagy panaszkodó emberrel, s nem azért, mert olyan jól élnek, hanem mert mindennek tudnak örülni és hálát adni. Nekünk rengeteget adott, tanított, sokat tanultunk magunkról és a határainkról is. Remélem, egy napon újra láthatjuk.

Zsófi és férje utazásait a Travel, eat, experience with Sofi közösségi oldalon és videócsatornájukon lehet nyomon követni.