Fogkefével a kezünkben sorban állunk a mosdó előtt – kempingezünk!

Persze, ha nem fáj a derekunk a sátorba ki-be bujkálástól, ha hiába van szuper polifoam tekercs alattunk, éjjel valami mindig nyomja a hátunkat. És nem vagyunk restek reggel a mosdó és WC előtt kezünkben fogkefével, vállunkon fürdőlepedővel sorban állni és egy kempingszékben összegömbölyödve ölünkből megreggelizni… szóval a kempingezésnek is megvan a maga bája.

Megyénkben nemcsak a Balaton-parton, hanem több település strandjának vagy tavának közelében is csalogatták (csalogatják) a vendégeket ezek a „sátortáborok”. A turizmusnak ez a formája főleg az 1980-as években élte virágkorát, a csehszlovák és kelet-német vendégek mellé befértek azért a hazaiak is. Zala megye két legnagyobb idegenforgalmi szervezete, a Zalatour és az Ibusz 1982. decemberi beszámolójában a kempingek forgalmáról nyilatkozva elmondta, hogy a keszthelyi 7, a vonyarcvashegyi  és a zalakarosi 19-19 százalékkal meghaladta az előző évit.  Ezek a népszerű szálláshelyek folyamatosan próbáltak a szolgáltatások színvonalán emelni, Keszthelyen például elkészült egy iker teniszpálya, hideg vizes tusoló épült a kemping strandjához, bérleti formában harmadosztályú érkezési lehetőséget szerveztek, valamint főszezonban masszőr állt a kempingezők rendelkezésére. De bosszantó hibák is adódtak, ugyanis nem volt zavartalan a szemétszállítás, valamint esetenként a fogadóhelyek és az idegenforgalmi irodák nem tudták időben egyeztetni a szabad férőhelyeket. A szakemberek szerint ezen nagyban lehetne segíteni egy CB-rádió alkalmazásával. Hát igen, voltak turisták, akik sajnos kívül rekedtek, nekik a vonyarci és a keszthelyi első osztályú kempingben azt tanácsolták, hogy talán kapnak helyet a keszthelyi szükségkempingben. Ez viszont igencsak magán viselte a „szükség” jegyeket, és mindezért 25 forintot kértek el személyenként, amikor a kanizsai idilli környezetben lévő, hideg-meleg vízzel és étkezési lehetőséggel ellátottban csak 20 forint volt a tarifa. De hát Kanizsa nem a Balaton-partján fekszik.