2023.06.12. 13:30
Béla is bekapta a horgot a 72 órás versenyen
Eddigi leghosszabb időtartamú halfogó versenyét rendezte meg az elmúlt hét végén a kustánszegi tavon a Göcsej Horgász Egyesület. A horgászoknak csütörtök déltől összesen 72 óra állt rendelkezésükre, hogy kipróbálják szerencséjüket, illetve bizonyítsák tudásukat.

Zsemberi Dániel (balról) és Zsemberi József az első 24 óra legnagyobb, 10,27 kilogramm tömegű pontyával
Fotó: Gyuricza Ferenc
A versenyre húsz csapat nevezett, többségében helyi és környékbeli horgászok. A szervező egyesület elnöke, Kelemen Csaba elmondta: egy-egy csapatban legfeljebb két fő horgászhatott, melléjük egy kísérő vagy segítő társulhatott még. Az eredménynél csak a négy kilogrammot meghaladó pontyokat és amurokat vették figyelembe.
– Ez alaposan próbára is tette horgászainkat, hiszen a víz hőmérséklete a verseny alatt 22-23 Celsius fok körül alakult, ami a legoptimálisabb a ponty táplálékfelvételéhez – magyarázta Kelemen Csaba. – A ponty ilyenkor nagyon gyorsan emészt, ezért rengeteg táplálékot vesz fel, aminek okán a kisebb, 2-3 kilogramm közötti halak, amiből nagyon sok van a tóban, azonnal rámentek a csalira. Darabszámra tehát sok halat fogtak a versenyzőink, de bőven volt közülük négy kilogramm alatti, amiket nem vehettünk figyelembe az eredmény megállapításánál.
Az első 24 óra után még a zalaegerszegi Zsemberi József és a Nagypáliban élő Zsemberi Dániel, azaz apa és fia alkotta csapat vezetett, köszönhetően egy 10,27 kilogramm tömegű pontynak, ami sokáig a verseny legnagyobb halának számított, ám Antal Rolandnak később sikerült a tó ikonikus pontyát, Bélát megakasztania, amely a mérlegelésnél 20,94 kilogrammot nyomott. Ezzel a becsvölgyei horgász nemcsak a különdíjat nyerte el, de miután társával, a pórszombati Putz Gyulával együtt mintegy 95 kilogrammot mérlegelt, első helyen végeztek. Sikerük annak is köszönhető, hogy nagyon jól szelektáltak, azaz szinte csak értékelhető méretű halat emeltek ki a tóból. A második helyen 53 kilogrammal a Zsemberi-csapat végzett, míg a harmadik 36 kilogrammal Bakó Oszkár és Gergály Dávid párosa lett, előbbi horgász Budapestről tért haza szülőföldjére.