Séta Varasd barokk városában

Magyarország felől érkezve az út menti jelzőtáblák egyenesen a Jellasics térre vezetnek. Érdemes itt leparkolni, többnyire akad szabad hely. Egy kis séta után máris a tágas, az első, (10. századbeli) horvát királyról, Tomislavról elnevezett főtér kellős közepén találjuk magunkat. Palota palotát ér. A Drašković család úrilakjának a homlokzatát a família aranyozott címere díszíti. A 16. század végén Nádasdy Ferenc magyar főnemes, hadvezér, dunáninneni főkapitány lakott benne. Egy időben itt működött a szábor, az ország parlamentje. Varasd ugyanis Mária Terézia rendelkezése szerint a Horvát, Szlavón és Dalmát Királyság fővárosa volt 1767-től 1776-ig. Ki tudja, meddig tarthatta volna meg e közjogi rangját, ha az 1776-os tűzvészben nem pusztul el minden. Ekkor lett Zágráb a főváros. 

Valamennyi varasdi épület közül leglátványosabb a vár, amely szinte a belváros része. 1181-ben „castrum Garestin” néven említik először III. Béla oklevelében. A XIV. században gótikus, majd a XVI. században reneszánsz stílusban építették újjá. Ekkor került az Erdődy család tulajdonába, végleges formáját az ő idejükben kapta. A horvát-magyar grófoknak Szlavóniában és Horvátország északi részén voltak birtokaik egészen 1945-ig. Öt horvát bánt adtak az országnak. A török elleni harcokban szerzett érdemeiért Erdődy Tamásnak 1607-ben II. Rudolf magyar és cseh király főispáni címet adományozott. E tisztségben a família férfi tagjai követték őt. Leszármazottaik közül, színpadi szerepeivel, a 19. században kitűnt az első horvát opera-primadonna, Erdődy-Rubido Szidónia. 

Turista ritkán keres fel temetőt, ám a varasdi kihagyhatatlan. Európában az egyik legrendezettebb, parknak is beillik. Magán viseli megálmodója, Herman Haller kertépítő tudását és keze-nyomát. A bécsi Schönbrunn szerelmese 1905-ben érkezett a Dráva menti városba, ahol természeti csodát varázsolt. Évtizedek során fás növények sorát ültette el. Neki köszönhető több ezer juhar, karcsú tuja, vörös bükk, kőris, magnólia, puszpáng, valamint számos más örökzöld bokor. Ezek mellett sok-sok évelő virág díszlik a kripták, kápolnák és más síremlékek között. A sírkert része a bolognai útvonalnak, amely az európai temetkezési kultúra bemutatását célozza. Ennek két magyarországi leágazása is van, nevezetesen Budapesten a Fiumei úti sírkert, valamint a salgótarjáni zsidó temető. Varasdon a művészein nyírt, örökzöld tuják tövében több ismert szobrász alkotása is látható. Így a huszadik századi modern horvát képzőművészet megteremtője, R. F. Mihanović: A halál angyala című kompozíciója. 

Angyalok másutt is jelen vannak a megyeszékhelyen. A város szülötte, Željko Prstec festőművész úgy gondolkodott, ha Cézanne-t almás tájképeivel azonosítják, Van Gogh a napraforgóiról híres, Monet a tavirózsáiról, Degas a balerináiról, miért ne lehetnének az ő fő motívumai az angyalok? Több évtizedes festői munkásságának és gyűjtőszenvedélyének eredményeként barokk környezetben hozta létre galériáját az angelusokról. 

Csak egy ugrás a centrumtól a „plac”, azaz piac, a „komaaszonyaival” (kumice – így nevezik a kofákat) és alkudozó vásárlókkal. Sajátos szín- és ízkavalkád mindenütt, helyi termékektől roskadozó standok, ahol a tenger gyümölcseinek is jut hely. Ez egyfajta találkozási pont is. Még népszerű szerelmes dal is született „Varaždinu na placu” címmel. Az érzelmes nóta Lili Marleen szentimentális dallamvilágát idézi. A hazafiságért sem kell a helyieknek szomszédba menniük, minden adódó alkalommal előszeretettel éneklik tamburakísértettel a „Ja sem Varažidinec, domovine sin…” dalt. Magyar fordításban: Varasdi vagyok, a haza fia. 

Két párját ritkító, igazán egyedi programjuk is van a varasdiaknak. Mindkettő a belvároshoz kapcsolódik: az egyik a régi épületek közti udvarbelsőkhöz, a másik a Spancirfest (sétafesztivál) nevet viseli. Az udvarok betekintést engednek a tősgyökeres purgerek, polgárok magánéletébe. Tucatnyi ilyen intim helyet alakítottak ki, ahova bárki betérhet s leülhet a zöldek, bokrok és virágok övezte asztalokhoz egy-egy kávéra. Van, ahol helyi ételspecialitást is kínálnak. Az udvarok nevéből a tartalmukra is lehet következtetni. Az egyiket úgy hívják, hogy pici és édes, a másikat, a szó szoros értelmében vett Szűk utcait az „Art Štacun” névvel illetik a művészetekre utalva, de van „purgeri” és van panorámával büszkélkedő is. Valódi oázisok ezek a város kellős közepén. 

A város lelke tárul fel a Spancirfest keretében is, amelyet „A jó érzések fesztiváljaként” is illetnek. Az ország legnagyobb utcai rendezvénye több mind húszéves múltra tekint vissza. Az augusztus végi tíznapos forgatagban zenészek, színházi csoportok, zsonglőrök, bűvészek lépnek fel a szabad ég alatt. A járdák időlegesen kiállítóterekként szolgálnak a képzőművészek és kézműves mesterek számára. Az éttermi standok vonzzák a hagyományos ízek híveit. Az utcákat korhű, 18–19. századi ruhákba öltözött hölgyek és urak lepik el, párokat alkotva sétálnak (spanciroznak) föl-alá, a szemlélődők gyönyörűségére. A placcon elmaradhatatlan a kintornás is. A szekrény alakú mechanikus hangszer kerekeken gurul. A zeneláda gazdája mindenkit közel enged magához, egy-egy fénykép erejéig bárkinek átengedi hangszerét. A miliő az elveszett, békés polgári időket idézi. A rendezvényt külföldön is számon tartják, érkeznek érdeklődők a szomszédos Szlovéniából és Zalából is. A látogatók számát százezrekben mérik. Híre Amerikába is eljutott, a New York Times kétszer is riportban beszámolt róla, a gasztronómiai kínálatra is kitérve. 

Itt, a Zagorje (hegy mögötti) vidéken előszeretettel használják a kukoricalisztet, érdemes megkóstolni a belőle készült gánicát tepertővel és prószát, amelyhez szilvalekvár a legjobb. Eredetvédett az itteni sörkifliféle, a „kipić”. 

Ahogy a helyi szólás tartja: „Bez zelja nema veselja”, azaz káposzta nélkül nincs vigalom. Az itten „kupusz” vagy helyi dialógusban „zelje” (káposzta) autochton termény, az EU-ban is levédették. A szárma, vagyis a töltött változata itt is ismert, ám a háziasszonyok számos más eledelt is készítenek belőle, fantáziájuk nem ismer határt. Egyszerű krémleves alapja lehet a vörös káposzta. A fehér változat a torta és a pite fontos kelléke. Kuriózum a javából a fácánsült káposztalevélbe göngyölve, köményízesítéssel és pirított savanyú káposztával. Az egészet tetszés szerint tökmagolajjal öntik nyakon. Egyébként a varasdiak még a franciák által kedvelt „Crème brûlée” roppanó krémes desszerthez is becsempészik a káposztát. 

A csúcs a káposztás rétes, amelyhez még aszalt szilvát, darált diót és kanálnyi mézet is adnak, picit megédesítve életünket…