Álomautók igazi luxuskivitelben

1922. szeptember 4-én az angliai Blackpoolban két ifjú motorkerékpár-rajongó, William Lyons és William Walmsley megalapította a Swalow Sidecar Companyt – oldalkocsik gyártására. Később, egy nagyobb műhelyben karosszériákat is készítettek Morris, Fiat, Wolseley, Swift és Standard nevű járművekhez. Első saját autókonstrukciójukat, az SS1-et 1931-ben mutatták be a londoni kiállításon. A Jaguar nevet először 1935-ben használták. A patinás brit cég legendás Jaguar E-Type sportkocsijának első generációja 1961 márciusában, a genfi autókiállításon ünnepelte premierjét. Először a kupé változat jelent meg, majd rövidesen a roadster is megszületett. Mindegyik modellbe négyfokozatú kézi váltó került. 1963-ig csak 3,8 literes motorokkal készültek a járművek, majd 1964-ben 4235 köbcentire nőtt a hengerűrtartalom. A teljesítmény megmaradt a 265 lóerő szinten, a forgatónyomaték azonban 354-ről 385 Newtonméterre nőtt. 1965-ben bővült a paletta a kettő plusz kettő személyes kupékkal, bár csak 1966-tól lehetett azokat megvásárolni. Újításnak számított a háromsebességes Borg-Warner típusú automata váltó. 

1968-ban jelentek meg a második generációs E-Type gépkocsik. Fényszóróikról eltűnt az addig alkalmazott üvegburkolat, ráadásul az USA-ba exportált modellekben a motort is módosították a tervezők, hogy megfeleljenek a károsanyag-kibocsátási szabályoknak. Bár az E-type fő piaca Amerika volt – ahol jól alakultak az eladások –, sok kritika is érkezett a gépkocsik belterének szűkössége miatt, mert az átlagos amerikai sofőr nagyobb termetű volt, mint európai társai, valamint azért is, mert az amerikaiak hozzá voltak szokva a nagy autókhoz. A kettő plusz kettő személyes E-Type-nál a tengelytávot megnyújtották, így több hely jutott az elöl ülőknek. Sőt még két hátsó ülést is sikerült bepréselni. Ezáltal ugyan megszűnt az eredeti, légiesen gyönyörű karosszériaforma, de kényelmesebb és praktikusabb lett. 1971-ben újabb váltás következett: bevezették a piacra az E-Jaguarok harmadik, egyben utolsó nemzedékét, amely 1970-ig maradt a cég termelésprogramjában. Ezúttal már minden kupé kettő plusz kettő személyes kivitelben épült, és természetesen megmaradt a listán a roadster is, melyben szintén meghonosodott az automata váltó. A járművek motorházteteje alatt 5,3 literes, 250 lóerős hajtóművek bújtak meg. A Jaguar E-Type nem tartozott az olcsó „népautók” közé. 

A sportkocsi hathengeres, felül szelepelt motor-hengerfeje könnyűfémből készült, a hengerperselyek pedig krómozott futófelülettel voltak ellátva. Az egytárcsás száraz kuplung hidraulikus működtetésű. A kétajtós önhordó karosszéria hossza 4,45 m, szélessége 1,66 m, magassága 1,18 m. Legnagyobb sebessége óránként 240 km, benzinfogyasztása 15 liter/100 km. Ez a rendkívül gyors sportkocsi biztonsági okokból tárcsafékekkel készül. Az önzáró differenciálmű mellé kerültek a szellemes megoldású, független felfüggesztéssel ellátott hátsó kerekek tárcsafékei. Méltán lett a világ egyik leghíresebb sportkocsija, így nem véletlen, hogy számos rajongója van a típusnak. A modell bemutatásának 50. évfordulóján nagyszabású rendezvényt tartottak Silverstone-ban, ahol egyszerre 767 darab E-Type gurult fel a legendás aszfaltcsíkra, amivel az esemény a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült mint az eddigi legnagyobb „Jaguar-parádé”. 

Térjünk át a Jaguar XJS-re! A hetvenes években, az olajválság kellős közepén merész vállalkozásnak tűnt nagy, drága modelleket piacra dobni, márpedig a Jaguar éppen ezt tette. Emellett emberes feladat volt a világszerte körülrajongott E-Type utódjának lenni, és valljuk meg, még egy olyan gépnek sem sikerült, mint az XJS. Az XJS 1975-ben mutatkozott be, de tervezése már a 60-as évek közepén elkezdődött William Haynes főmérnök vezetésével. A formáért Malcolm Sayer áramvonal-specialista felelt (ő tervezte az E-Type-ot is), de 1970-es halála miatt megakadt a projekt, így a terveket utódja, Doug Thorpe fejezte be – idézi fel az Origo. 

1975-ös bemutatkozása és 1996-os leköszönése között az XJS modellek nagy változáson mentek keresztül anélkül, hogy az alapvető megjelenési stílusukat elveszítették volna. Legelső verziójuk, az XJ-S a harmadik generációs E-Type-ból vette át az 5,3 literes V12-es motort – 285 lóerőre tornázott teljesítménnyel. Az idő előrehaladtával még magasabbra kúszott ez az érték, elérte a 300-as szintet, majd ismét lecsökkent. 1983-ban kapta meg a sorozat a 3,6 literes, 221 lovas, hathengeres hajtóművet, és ebben az évben lépett a modellek palettájára a régen várt kabrió. Az XJS-széria tagjainak arculata megmaradt annak ellenére, hogy 1991-ben frissítésen mentek keresztül – kívül és belül is átalakították őket. A régi, hathengeres motort 3980 köbcentis, 223 lóerős váltotta fel, majd 1993-ban az 5,3-as aggregát is a múlté lett, átadta helyét a 308 lovas, 5993 köbcentis V12-esnek. A kor divatjának megfelelően a karosszéria színében fényezett lökhárítók kerültek a kocsikra. Három esztendő múltán az XJS sorozat nyugdíjba vonult, és átengedte pozícióját az XK8-as típusoknak.