2021.09.19. 06:50
Három varázslatos helyszín Zalában, amit ősszel érdemes megnézni
A nyár hivatalosan is véget ért, ám ez nem jelenti azt, hogy az ősz nem tartogat számunkra semmi érdekeset. A strandok már bezártak, de például túrázáshoz ennél az évszaknál alkalmasabbat keresve sem találhatnánk!
Fel mersz mászni? Fotó: Gudics Balázs
Az fenti kijelentéssel a zalaegerszegi vlogger, Gudics Balázs is egyet ért. A Bazsi túrák videóblog készítője a zaol.hu kérésére összeszedett három lenyűgöző zalai vidéket, amelyet feltétlenül érdemes felkeresni. A közös vonás: mindhárom helyszínen kifejezetten szép arcát mutatja az ősz.

Rezi vára
- A 418 m-es magaslaton álló Rezi-vár rendelkezik az egyik legszebb zalai panorámával – fogalmazott Balázs – A kilátást egyértelműen a szomszéd vár, Tátika vára, illetve a mellette álló Kovácsi-hegy uralja, melynek oldalában tisztán kivehető a Zalaszántói sztúpa is. Kelet felé tekintve a Balaton víztükre és a Tapolcai-medence tanúhegyei is előtűnnek.

A vlogger szerint az egykor kilenc méter magas falakkal rendelkező erősségből szemlélve egy őszi napfelkelte vagy akár egy naplemente is páratlan élményt nyújthat.

- Érdemes a várhegyre Zalaszántó irányából, a Kék sáv jelzésen felkapaszkodni, hisz a Keszthelyi-hegység ezen részére jellemző szűk hegygerincek és meredek oldalú völgyek között megbúvó, háborítatlan erdőkben sétálva, igazi középhegységi élményben lehet részünk – tanácsolja.
Kőszikla-szurdok
- Zala megye egyik legkülönlegesebb természeti látványosságát, a homokkőben kialakult Kőszikla-szurdokot és környékét ősszel is érdemes felkeresni – kezdte Balázs.
Mint mondta, a szurdok legvadabb részén létrák segítségével juthatunk át, mely igazi adrenalin löket a kalandvágyó túrázók számára. A rövid mászás után a Tukora-tetőre, vagyis a 206 m magas Újudvari TV-torony lábához érhetünk fel, ahonnan páratlan kilátás nyílik a Zalai-dombság lankáira

- A TV toronytól érdemes leereszkedni a Csibiti-tóhoz, ahová egy mesebeli és ősszel ezer színben pompázó bükkösön át vezet az út. Ha pedig kinyújtanánk fáradt tagjainkat, a közeli Eszperantó-forrást is felkereshetjük, mely közelében egy erdei pihenőt is találunk.
Vétyemi ősbükkös
Ahogy Gudics Balázs fogalmazott: „a fák temploma, az erdők katedrálisa” a Vétyemi erdőrezervátum. A Tormaföldéről és Maróc településről is néhány kilométer sétával megközelíthető ősbükkös azoknak ajánlott, akik szeretnének elmerülni az őszi erdő színeiben és háborítatlan csendjében.

- Az itt látható 50 m-es magasságot és közel 200 éves kort elérő, megtermett faóriások között sétálva, megtapasztalhatjuk az érintetlen természet szépségét, hisz a területen több mint 40 éve semmilyen erdőgazdálkodási tevékenység nem folyik – nyilatkozta a vlogger.

Hozzátette: a kidőlt, idős fák is az erdőben maradnak, így biztosítva élőhelyet és táplálékot több tucat állat- és gombafajnak. A terület ezáltal fontos kutatások helyszíne is, de garantáltan maradandó élményt nyújt az egyszeri természetjáróknak is…