2021.08.22. 07:00
Hat nap alatt Magyarország körül
Hat nap alatt 2200 kilométer megtétele után elmondhatjuk, hogy motorosan megismertük szép hazánkat. Na jó, csakis a határmentén utazva, ám 14 megye (Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés, Csongrád, Bács-Kiskun, Baranya, Somogy) 350 településén átrobogva kaptunk egy kis ízelítőt Magyarország gyönyörű tájegységeiből, útba ejtve néhány nevezetességet és persze az országhatárokat jelző pontokat.
Forrás: Zalai Hírlap
Fotó: Mozsár Eszter
Valamikor tavasszal, húsvét táján, amikor már enyhült a járványhelyzet, kisebb utat tettünk Zala és Somogy megyét érintve, majd a horvát-szlovén határ mentén jöttünk haza. Akkor jött az ötlet, ne csak a megyét, hanem az egész országot kerüljük meg.
Voltunk az észak-nyugati hármashatárnál Rajkánál, egyik lábunk még itthon, a másik már Ausztriában vagy éppen Szlovákiában, szabadon választhattunk. Az emlékműnél egy magányos 21. századi német „lovassal” találkoztunk, ő egyedül járta Európát. A hármashatár előtt a GPS még átvitt néhány kilométerre az osztrák szántóföldekre, de aztán gyorsan hazataláltunk. Volt némi vágy, hogy elinduljunk nyugatra, aztán gyorsan visszakanyarodtunk az eredeti úticélhoz.
Megtaláltuk Hollóházán az ország legészakibb pontját. Garbolcon, a Petőfi utca végében a puszta közepén pedig megleltük az ország legkeletibb pontját. A csendes fotózást csupán néhány bárány bégetése törte meg, körülöttünk élő ember semerre. Csupán egy turistabusz árválkodott az erdő szélén, azóta is csak találgatunk, hogy a csoport merre bolyonghatott. A békés állatoktól búcsút véve egy keskeny kavicsos töltésen zötykölődtünk végig, ahol a magyar-román-ukrán hármashatárt jelző oszlopok mellett fogyasztottuk el szerény ebédünket. A legdélebbi pontot jelző kopjafát Beremend mellett találtuk meg. Itt megbeszéltük, hogy az ország közepét, legmagasabb és legmélyebb pontját majd egy másik túra alkalmával keressük meg.
Átkompoztunk Szobnál a Dunán, Tuzséron és Lónyán a Tiszán, hazafelé pedig Mohácsnál megint a Dunán. Tuzséron egyedüli átkelőként zavartuk meg a komposok tízórai idejét, akik egyébként reggel hattól este hétig várták az arra tévedő vándorokat. Záhonynál együtt fordultunk a szőke folyóval, a Tiszával. Az út során üdvözöltük még a Mosoni-Dunát, a Rábát, az Ipolyt, a Túrt, a Szamost, a Sebes-Köröst, a Fehér-Köröst és természetesen a Fekete-Köröst, a Marost, a Drávát, a Murát.
Hat nap alatt felkerestünk néhány történelmi vagy számunkra szép és érdekes helyet. Jártunk Szalafőn, a jáki templomnál, megnéztük a cáki pincesort, a komáromi erődöt.
Hollókőre estére értünk, így a turista csoportok helyett a hagyományokat éltető Nógrád megyei palóc falu népi építészetével ismerkedtünk. Az Aggteleki Nemzeti Parkban a smaragdszínű Jósvafői tengerszemet néztük meg, ami talán az ország legszebb mesterséges tava.
Nem hagyhattuk ki a nemrégiben felújított Füzéri várat sem, ahol némi kapaszkodót megmászva jutottunk fel, s bolyongtunk a korabeli életmódot felidéző, ám új berendezések között.
Nagyaron, a Luby-kastály rózsaparkjában ért minket az út egyetlen zivatara, innen 150 kilométeren át áztunk. Ez annyira nem rossz arány, a többi napsütéses időszakhoz képest. Itt Nagyaron tiszteletünket tettük nagy költőnk, Petőfi Sándor fájánál. Bár a Tisza című verset nem pontosan itt, egy szuszra, de az itt töltött időket felidézve írta.
Még zuhogó esőben néztük meg Szatmárcsekén Kölcsey Ferenc síremlékét és az erre a vidékre jellemző csónakos fejfákat.
Nyírbátor várostörténeti sétányának hatalmas sárkányait örökítettük meg, Gyulán pedig az Almásy-kastélyt és a várat kaptuk lencsevégre. Makón fagyizás közben megnéztük a Hagymatikumot, Szegeden a dómot és a Tiszapartot. Utolsó napra a Mohácsi Nemzeti Emlékhely maradt.
Mosonmagyaróváron, Istenmezején, Alsóbereckin, Hosszúpályiban és Szeged aludtunk. Itt egy másik szállást kellett keresnünk, mert lemondták az eredetit, de nem bántuk meg, mert találkoztunk a panzió pilóta tulajdonosával, aki igazi relikviákat őriz a versenyekről, repülésekről és szórakoztat izgalmas élményeivel.
Osztottunk, szoroztunk, az utolsó nap 520 kilométerét egy fenékkel, némi pihenővel ültük végig. Bár ezen vállalkozásunk ötletét némileg tényleg a járványhelyzet szülte, ettől függetlenül bármikor újra nekivágnánk, akár a másik irányba, vagy csak a megyeszékhelyeket felkeresve. Alig értünk haza, de már azon gondolkodunk, hogy a Magyar Királyság (1000-1918) túrát hogyan és mikor kivitelezzük. Ismerve történelmünket, van némi választás a határokat és korokat tekintve.
Országhatár túra
Kapcsolódó tartalom:
https://www.zaol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/gemona-a-foldrengeseket-tulelo-varos-5248843/