Lánchíd: a magyar szép otthon ékszere

A Duna-parti budapesti panoráma állócsillagán a gyalogosforgalmat már márciusban leállították, az autósok a múlt héten kellett hogy megváljanak tőle. A budai hídfő közlekedése érdekében és a felújítás miatt átmenetileg a Clark Ádám téri körforgalom zöld szigetét is felszámolták, amit majd visszaállítanak két évig tartó építkezés zárultával.

Ami különlegességnek számít, hiszen az építkezés kiszolgálására a pesti és a budai oldalon is egy-egy toronydarut használnak, ezekkel mozgatják a hídelemeket. (Természetesen nem lennénk zalaiak, ha nem tudnánk, hogy az építkezés lebonyolításán zalai szakember is dolgozik.) Épphogy elkezdődött a munka, máris találtak két második világháborús bombát a folyómederben.

A tervezők és kivitelezők úgy számolnak, hogy a felújított Lánchidat Budapest 150. születésnapja körül adhatják át rendeltetésének. A felújítás bekerülési összege bruttó 26,75 milliárd, azaz nettó 18,8 milliárd forint lesz.

A lezárás kapcsán sokat olvashattunk arról, hogy a Lánchidat 172 éve, 1849 novemberében adták át, a pilonjai ezzel egyidősek, a láncok több mint kétharmada 106 éves, s „legutóbb” 1986–1988 között végeztek rajta komolyabb felújítást, ami az igénybevételéhez képest elég régen volt.

De hogy is kezdődött?

A Lánchíddal igazán sok írás foglalkozott élete 170 éve alatt. Így olvashattuk márciusban, hogy a sors fintoraként Haynau, a szabadságharc leverője avathatta fel 1849. november 20-án. Az avatás előtt jóval, 1849. január 1-jén Bónis Sámuel országos biztos rajta kelt át a koronával, hogy Debrecenbe menekítse.

Az avatásra nem hívták Széchenyit, se a híd tervezőjét, Széchenyi nem is kelt át rajta soha.

Még jobban visszautazva az időben, olvashatjuk: Széchenyi István 1820 decemberében, apja halálhírére Debrecenből Bécsbe ment volna, de jégzajlás akadályozta a dunai átkelésben.

1821. ­január 1-jén írja a Naplóban: „Az ezredtől oly gyorsan, ahogy csak tudtam, Pestre jöttem, hogy itt egy fél napot töltsek, s aztán pihenés nélkül Bécsbe utazzam. Nem hoztam mást magammal, csak egy uniformist és útiruhát. (…) A Duna megakadályozta, hogy Budára menjek…”

A historikusok úgy tartják, ez az élmény lehetett az ősforrása az egyévi jövedelem felajánlásnak. Széchenyi 1832 februárjában alakította meg a Hídegyletet, majd a parlament egy 1836-os törvényben rendelte el a Lánchíd megépítését, melyet William Tierney Clark angol mérnök tervezett, s névrokona, Adam Clark épített. Sina György bankár hozta létre a Lánchíd Részvénytársaságot, az alapkövet 1842. augusztus 24-én az V. Ferdinánd királyt képviselő József nádor tette le, a felhajtóknál 1850 óta áll Marschalkó János négy kőoroszlánja.

Az első tarifatáblázat szerint az átkelésért a gyalogos 1, a lovas 4 krajcárt fizet, a kisebb haszonállatok áthajtása 2, a nagyobbaké 3 krajcárba kerül.

Aki járt a Közlekedési és Műszaki Múzeum Lánchíddal foglalkozó korábbi tárlatán, elmélyülhetett az 1913–15 közti átépítés eseményeiben, láthatta képeken a második világháború utáni újjáépítést.

(1945. január 18-án a robbantották fel a visszavonuló németek.) Az újjáépített hidat 1949. november 20-án, száz évvel az első hídavatás után adták át. 2004-ben díjat alapítottak a nevével, amit Magyarország nemzetközi kapcsolatainak fejlesztéséért lehet elnyerni.

A Lánchídon újraépítik a járdákat és az útpályát, rozsdamentesítik az acéllemezeket. Az oroszlánokat restaurálják az aluljárókkal együtt, szélesítik a levezető lépcsőket, szigetelik a lehorgonyzókamrákat, a Duna medrét kitakarítják, felújítják a korlátokat, a láncok új festést kapnak. Az izzókat ledesre cserélik, így takarékos lesz a díszkivilágítás.

Fotók: ZH