Az egységesség árulása – filmkritika

A történet a 60-as évek végén játszódik Chicagóban. A Fekete Párduc Párt helyi szóvivője a fiatal Fred Hampton (Daniel Kaluuya). Karizmája, beszédei megihletik az embereket, amit az FBI nem néz jó szemmel. Felbérlik a piti autótolvaj William O’Neilt (LaKeith Stanfield), hogy informátorként segédkezzen nekik, és kerüljön közel Hamptonhoz. Az akció sikeres, a város viszont egyre veszélyesebbé válik. A Fekete Párducok elsősorban két alapítójukról, Bobby Seale-ről és Huey P. Newtonról ismertek. Nézeteikben fellelhetők Martin Luther King békés, a közösség érdekeit szem előtt tartó értékei, illetve Malcolm X radikálisabb szellemisége. Fred Hampton az ő megtestesülésük is lehetne, ugyanis tisztában van vele, milyen harcot vív, mégis igyekszik egységességre törekedni a fegyveres megmozdulások helyett.

A Judas and the Black Messiah pedig ebben tűnik ki a pátoszosan fröcsögő polgárjogi művek táborából. Hampton nemtől, kortól, bőrszíntől függetlenül egységes társadalmat szeretne, ahol feketék, fehérek, latinok egy célért küzdenek, az elnyomó hatalom igazságtalansága ellen. King remekül ábrázolja, hogy egy-egy közösségen belül is mekkora a széthúzás, mely a hatalom malmára hajtja a vizet. Ezt csak egyféleképp lehet legyőzni: összefogással. A modern mozgalmak legnagyobb rákfenéje, hogy pont a szolidaritás veszett ki az emberekből, s a legtöbben csőlátású vádaskodással akarnak eredményeket elérni. A rendezőnek nincsenek illúziói. Nem állítja be szentnek sem a Párducokat, sem Hamptont, ám inspirál, motivál, elindít egy olyan világkép felé, melyben nem a népnek kell félnie a hatalomtól, hanem fordítva.

Kár, hogy az erőszak erőszakot szül közhely sajnos itt is visszaköszön, persze ez nem a film hibája. A Judas and the Black Messiah beépülős krimiként is remekül működik. O’Neil vívódása nem mindig a legjobban tetten érhető, nehéz kitalálni, mi járhat a fejében. Láthatóan motiválja a pénz, de a Párducok ügye sem közömbös számára. Nem egy kedvelhető hős, bőven van a rovásán, de még így is tele vannak feszültséggel a lebukás közeli pillanatok. A rendező, Shaka King egyszerre több vasat tart a tűzben, műve számos helyen félremehetett volna, de remekül lavírozik a műfajok közt, és a történelmi hitelességhez is tartja magát. LaKeith Stanfield és Daniel Kaluuya is élete alakítását nyújtja, utóbbi erősen esélyes az Oscarra, nem érdemtelenül.

Aki a témája miatt élből elutasítaná King alkotását, ne tegye. Megvannak az apróbb hibái, de fontos film, aktuális és inspiráló üzenettel, melyet nem szabad félreérteni. Politikai drámaként és téglakrimiként is megállja a helyét, fajsúlyos, magával ragadó élmény. Megvannak a részrehajlásai, de nem egyoldalú, több nézőpontot is körbejár, sokak szemét felnyithatja. Egy polgárjogi mozgalomról szóló műnek így kell kinéznie napjainkban.