Csillogó szemű gyermekek között: Zalai Béla biológus így látta 2020-at

Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy többségünk figyelmét az iskolai biológiaórákon – a kedvenc emberméretű csontváz felöltöztetésén kívül – az állatok tanulmányozása kötötte le. Zalai Béla már óvodásként a nagypapák nyomdokain haladt. Egyikükkel a Zala torkolatánál pecázott, másikukkal az erdőben gombászott. Nagyon hálás egykori mentorának, Palkó Sándornak, a Fenékpusztai Madárgyűrűző Állomás alapítójának. Tizenöt évesen táborozott először a természetvédők paradicsomában, ami annyira megtetszett neki, hogy egész nyárra ott ragadt. Tíz évig második otthona lett a Balaton-parti település. A tavaszi, nyári, őszi táborok alkalmával a megye és a Mura-régió természeti szépségeit, ritkaságait térképezték fel. A fiatal szakember sokat köszönhet továbbá Sziva Ferenc botfai madarásznak.

– Érettségi után nem volt kérdés, hogy biológusként tanulok tovább, az ELTE-re jelentkeztem, ott diplomáztam – emlékszik a kezdetekre Zalai Béla. – Az egyetem alatt a Természettudományi Múzeumnak dolgoztam, például pacsirtafészkeket kerestem és tanulmányoztam. A szakdolgozatomat pókokról írtam. Azért választottam ezt, mert nagyon sokan a madarakkal foglalkoznak, én viszont valami különlegeset szerettem volna. Annyira jól sikerült, hogy dr. Szinetár Csabával együtt felfedeztünk egy új pókfajt 2007-ben Agárdon. A Duna–Ipoly Nemzeti Park velencei-tavi madárrezervátumának szegélynádasában leltünk a fajra, ami 2009 óta védett. Erről beszámoltunk a pókászok, azaz arachnológusok or­szágos találkozóján néhány éve. Szerencsénk volt, mivel egy francia tudós már előttünk tíz évvel felfedezte, de tudományosan nem publikálta, így mienk lett az elsőbbség. Ez a faj Magyarországon csak a Velencei-tónál található.

– Milyen munkákra kérnek fel általában egy biológust?

– Gyakran kapunk megbízást nemzetipark-igazgatóságoktól, hazánkban jelenleg tíz ilyen működik. Pókokkal kapcsolatosan dolgoztam az Őrségi Nemzeti Parkban, a Kiskunsági Nemzeti Parkban. Emellett a Mindszenty Ifjúsági Ház erdei iskolai programjai­ban veszek részt, amiket dr. Illyés Zoltán szervez. Madár- és denevérgyűrűzési vizsgát egyébként bárki tehet, nem kell egyetemi végzettség. Madárgyűrűzésre szívesen jönnek a gyerekek, ez az egyik kedvelt foglalatosság. Azt vettük észre, inkább a fiatalabb korosztály érdeklődik, a kamaszokat már nehezebben szólítjuk meg. Sok óvodával, iskolával tartjuk a kapcsolatot, nemcsak itt a házban, de az intézményekben, azok udvarán is vannak természetismereti foglalkozásaink. A környezetvédelmi oktatást fiatalkorban kell kezdeni, a legkisebbek érzékenyek és fogékonyak a téma iránt. Megilletődve tartják kis kezünkben a hátukra fektetett madarat, szívesen készítenek madár­etetőt. Együtt nézzük meg a kifeszített hálókban fenn­akadt tollasokat. Akadnak, akiket a bogarak érdekelnek, bár ők kevesebben vannak. Az ifjúsági házban sokszor megszállnak családok, baráti társaságok, nekik is szívesen ajánljuk fel ezeket a programokat. Gyakran hívnak falunapokra, Gombosszegen például többször megfordultam.

Zalai Béla közösségi oldalán osztotta meg gondolatait a tavalyi esztendőről. Mint írja, csupán év elején és nyáron sikerült eljutni a gyerekekhez, csak néhány foglalkozást tarthattak. Szívesen idézte fel a picik örömét, ahogy a táborlakók nyakig sárosan túráztak, gyűjtötték versengve a gombákat, a különleges bogarakat vagy simogatták a gyöngybaglyot. Igazán nevelni pedig csak így, a jó példákon keresztül, élményszerűen lehet. A biológus örömmel végzi azt a missziót, aminek köszönhetően több lesz a tudatos, természetbarát és felelősségteljes földlakó.