Cseh Ferenc készül az újabb bemutatókra a Newton-rendszerű távcsövével

Mi kell ahhoz, hogy valaki amatőr csillagász legyen? Nagyon fontos a gyermeki lelkesedés, a tudományos érdeklődés és az alázat. Cseh Ferencet családja nagyon szeretheti, ugyanis évekkel ezelőtt egy hatalmas, 150/1200-as Newton-távcsővel lepték meg karácsonyra. Hobbiját tiszteletben tartják, sőt, felesége, unokái rendszeresen elkísérték az úgynevezett járdacsillagászati bemutatókra. Az egyesület többek között a távcsöves bemutatói aktivitását ismerte el a szenior tagsággal.

A zenét kedvelő főiskolai tanár az 1960-as években kezdte el komolyabban kémlelni az eget. Időt és energiát nem kímélve, munka mellett egy évig csiszolta azt a 10 centiméter átmérőjű lencsét, amit alumíniumozásra személyesen vitt a budapesti Uránia Csillagvizsgálóba. Ott nem más, mint a magyar amatőr csillagászat megteremtője, szá­mos kisbolygó és egy üstökös felfedezője, Kulin György fogadta. Cseh Ferenc nagy becsben tartja a neves asztrofizikustól kapott lencséket és prizmákat, melyekből később a szomszédok által csak „mikribikrinek” csúfolt, maga összeeszkábálta messzelátót készítette.

– A mechanikai részt nem tudtam elkészíteni, így csupán egy deszkára erősítettem a tartozékokat: a homorú főtükröt és a sík felületű segédtükröt. Az okulárt, azaz a szemlencséket ruhacsipesszel igazítottam a megfelelő fókusztávolságra. Kezdetleges távcső volt, de működött. Amikor Kulin György valahol írta, hogy iskolás gyerekek szódásüveg aljából csiszolnak csillagászati távcsövet, akkor azt gondoltam, ezt én is meg tudom csinálni. Csakhogy a szódásüveg tele van buborékkal, az nem jó minőségű. Szerencsére egyik kollégám Szombathelyre irányított, ahol belga síküveget szereztem, ott vágtak nekem két darab, egy centiméter vastagságú, 10 centiméter átmérőjű üveget. Itthon az anyósom stokiján, a görbületmatematika szabályai alapján csiszoltam szorgalmasan a lencsét, aztán Budapestre vittem.

– Fiatalemberként miért kezdett el csillagászattal foglalkozni?

– Abban az időben nagy hír volt, amikor az amerikaiak a Holdra szálltak. Sokakat izgalommal töltött el a tudat, hogy az emberiség és a tudomány mi mindenre képes. Persze tudtam, hogy én nem leszek űrhajós, de nagyon érdekelt a tágas égbolt. Amikor Kulin professzor megvizsgálta az általam csiszolt lencsét, akkor feltolta a szemüvegét és csodálkozva kérdezte, ki készítette. Mondtam, hogy én. Ő gratulált, hogy kitűnő munkát végeztem, erre nagyon büszke voltam. Jó érzés volt az is, hogy emlékezett a nevemre, mert pár hónappal korábban csatlakoztam a Csillagászat Baráti Köréhez. Amint Budapesten elkészült a tükör, itthon azonnal kipróbáltam. A Landorhegyi úton laktunk, felmentem a háztetőre, s onnan kémleltem a csillagokat, bolygókat a fekete szigetelőszalaggal összefogott „mikribikrivel”. Ez volt az én Newton-rendszerű tükrös távcsövem. A Holdat hamar megtaláltam, később az óriásbolygókat, a Jupitert és a Szaturnuszt a gyűrűjével. Előfordult, hogy segítséget kellett hívnom, mert véletlenül kizártam magam a tetőre. Kalandos, szép idők voltak. Három évtized kihagyás után – munka, család – 2010-ben csatlakoztam a zalaegerszegi Vega Csillagászati Egyesülethez. Az egerszegi Öveges József Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak két távcsöve volt. Többször előfordult, hogy Bánfalvi Péternek segítettem a bemutatókon, bejártuk az egész megyét. Megtiszteltetés volt, hogy annyi programra hívtak.

Hetvenévesen részt vettem például a bázakerettyei amatőrcsillagász-táborban. Ott éjszakánként kitartóan le­jegyeztem a hullócsillagok számát, fényességét, időtartamát. Izgalmas volt annyi fiatal között. Időközben karácsonyra megkaptam a családtól a 15 centiméteres távcsövemet, így a régit szépen elcsomagoltam, azóta őrzöm a számomra kedves emléket. Hetvenhét éves koromig aktív voltam, találkoztam az érdeklődőkkel, ám sajnos három éve beteg lettem. Most itthon vagyok, gyűjtöm az erőmet, hogy minél előbb újra kivihessem feleségemmel együtt a távcsövet a volt főiskola udvarára. Köszönöm az egyesületnek, hogy gondoltak rám és a szenior tagok közé választottak.