Megint kiütötte magát a menő ügyvéd

Van lyuk a gödör alján, szoktuk mondani, amikor a szokásosnál is mélyebbre süllyed valaki, de az az ámokfutás, amit a következő történet főhőse produkált, nem mindennapi. Dr. Gedeon Zoltán keszthelyi neurológus, pszichiáter, pszichoterapeuta Gábor példáján keresztül az alkoholfogyasztás egy speciális formáját mutatja be.

Szabó Judit

Illusztráció: Shutterstock

Gábor becsukta az aktát, átküldött egy emlékeztető e-mailt a titkárnőjének, hogy másnap reggelre állítsa össze az anyagot. Minden készen volt, csak sorba kellett rendezni, kis emlékeztetők, néhány adat, egy-két frappáns idézet, keresztkérdés a másik fél képviselőjének, és győzelem. Ügy megnyerve, pipa. Jöhet a következő! És persze a honorárium.

Gábor „menő” gazdasági ügyvéd volt. Általában megnyerte a pereit, de legalábbis kihozta a legtöbbet a lehetőségekből. A „nagymenő” státusz azonban váratott magára, de Gábor nem tudta pontosan, miért. Mondtak ugyan ezt-azt, amiben lehetett valami igazságmorzsa, de a valódi okot nem tudta. Most azonban nem is foglalkoztatta ez. Elégedett volt, izgalommal várta a tárgyalást. Hazafelé beugrott a boltba, vett a fiának egy matchboxot, a feleségének egy csokor virágot, pedig semmilyen alkalom nem volt. Egyszerűen szerette őket. Betoppant, várta a vacsora. Jókedvűen evett, beszélgetett, aztán leült meccset nézni. A félidőben aztán erősödni kezdett az a reggel óta meglévő, várakozásteljes bizsergés. Egyre hatalmasabbá vált, kissé a szexuális izgalomhoz hasonlított. Ha nem is teljesen, de annyiban biztosan, hogy cselekvésre késztette.

– Szívem, a második félidőt az „Álmosban” nézem meg a fiúkkal – mondta a feleségének, indulóban.

– Ne, Gábor! Ne kezdd megint! Tudod, mi lesz ebből.

– Ugyan, édesem, rémeket látsz, hiszen megígértem neked. Egyszer s mindenkorra befejeztem. Csak megnézzük a meccset és jövök is.

– Ha elmész, elválok. Tudod, hogy megteszem, ezt vedd figyelembe!

Gábor dühösen vágta be maga mögött az ajtót. Haragudott a feleségére, arra, hogy korlátozni akarja, mégis rossz előérzete volt. Különösen, hogy gyalog indult el, pedig a kocsi ott állt a felhajtón. Már odafelé vett két „rakétát” a boltban, a kocsmában pedig sört kért Unicummal.

Nem is érdekelte már a meccs. Homályosan felrémlett benne, hogy ez nem egészen méltó az „ügyvéd úrhoz”, de miért ne engedhetné ki a gőzt ő is? Bekiabált, szidta a bírót, kérte az újabb köröket. Hangoskodott, erőszakos volt, mindenkinek elege lett belőle. Először finoman kérték, aztán durvábban. Megsértődött, taxiba szállt, és a belvárosba vitette magát.

Az „Ámorban” már ismerték, mégis be tudott menni, mert a tízezres épp beleillett a zárba. Szervusz, Gábor, mondta a kopasz, és szélesre tárta az ajtót. Pezsgővel folytatta, meg persze Hennessyvel, ami a rúdtáncos lány közreműködésével nagyobb tételben fogyott a valóságosnál.

Hajnali négy volt, mire kidobták. Kicsit hányt a sarkon, aztán egy padon aludt valamicskét. Mire felébredt, kinyitott a bolt, ahol egy könnyű rozéval kezdte a napot. Persze a tárcája rég nem volt meg, de ő számított erre. A kártyáját a kabátujj rejtett zsebébe tette már az este.

A nap során felkereste volt osztálytársait, régi szerelmeit, volt kocsmában, boltban, bárban, moziban, rosszlányoknál, majd egy kapualjban érte az este. Még két nap telt el így, mire bevitte a mentő. A sürgősségiről az addiktológiára került, ahol iszonyú közérzettel kezdett ébredezni. Komor arcú doktornő állt az ágya fölött.

– No, hogy van, Bálint úr?

– Rosszul – felelte, és kezdett derengeni valami arról, hogy kórházba került.

– Tudja, hol vagyunk? Hányadika van ma?

– Nem igazán.

És a szégyen lassan, mint egy forró hullám, kezdte elborítani az ágyékát. Szállt egyre feljebb, a gyomrába, a mellkasába, a fejébe. Elvörösödött, és leküzdhetetlen hányinger lett úrrá rajta.

Csak a telefont ne! – gondolta, és be sem merte kapcsolni, miután a vizit továbbvonult. Mikor mégis megtette, elküldött, és kapott sms-ek tömegével találta szembe magát. Szexuális és agresszív, primitív és olvashatatlan üzenetek kolléganőinek, az egyik bírónőnek, három nagyon befolyásos ügyfelének, és a feleségének. „Ne gyere többé haza!” Ez volt az utolsó.

[eweb-voting id="4630660"]

Három nap múlva kiengedték a kórházból, és Gábor intézkedni kezdett. Orvosi igazolásokat nyújtott be, beadványokat szerkesztett, ügyfeleit felkereste, magyarázkodott, és jelentős anyagi kedvezményeket adott. Engesztelő e-maileket, virágokat küldött mindenfelé, de tudta, ez nem minden. A dolgok nagy részére nem emlékezett. Egy-egy merev arc, epés megjegyzés hónapokig emlékeztette ámokfutására. A felesége viszont nem vált el tőle. Még nem. Gábor tudta, hogy a hangsúly a „még”-en van. Egyelőre azonban minden ment tovább a megszokott kerékvágásában, csak nem egészen úgy. Megtépázott tekintéllyel, bizalommal, szűkülő perspektívával. További három hétig. Két hónapig. Fél évig. Ki tudja, meddig?

Szinte lehetetlen megállítani

Válaszolva a feltett kérdésre: Gábor bizony alkoholista. Az alkoholbetegség ugyanis a közhiedelemmel ellentétben nem csak a napi nagy mennyiségű alkoholfogyasztást jelenti. Lehet valaki alkoholbeteg úgy is, hogy soha életében nem volt részeg, de úgy is – mint példánkban – hogy hetekig, hónapokig nem iszik, aztán a kontrollt teljesen elveszítve napokig, néha hetekig megállás nélkül iszik, egyfolytában részeg, és szinte semmire nem emlékszik abból, ami történt vele, magyarázta dr. Gedeon Zoltán. Ilyenkor gyakran a személyiségétől idegennek tűnően viselkedik, és komoly anyagi, egészségügyi és tekintélybeli veszteséget szenved. Ez a dipszomán jellegű alkoholbetegség, ami az alkoholizmus meglehetősen ritka formája.

Az ilyen alkoholbeteget szinte lehetetlen megállítani, ha „elkapja a gépszíj”. Semmi nem számít neki, csak megy, és iszik. Sokszor a társadalmi ranglétra magasabb fokán elhelyezkedők között kell keresni a dipszomán alkoholbetegeket, és az olyan személyiségek között, akiknél gyorsan váltakozik a feldobottság és a lehangoltság.

Gábornak melyik az igazi énje? Úriember ő, aki virágot visz, vagy trágár alak, aki arcpirító üzeneteket küld? Tényleg „borban az igazság”? Dr. Gedeon Zoltán azt mondta: a dipszomán alkoholisták nem mennek át személyiségváltozáson, csak a kontroll csökken, és felszínre kerülnek hétköznapi körülmények között elfojtott késztetések, vágyak, indulatok, ösztönök. Ilyenek mindannyiunkban vannak, azonban józanul a társadalmi normák szerint viselkedünk. Miután Gábor az alkohollal lerombolta a gátakat, olyan viselkedést tanúsított, ami már egy másik lelkiállapot igazságát tükrözte, fogalmazta meg a pszichiáter.

Dr. Gedeon Zoltán Fotó: Pezzetta Umberto

Úgy kell neki, miért iszik? – kérdezik sokan, s a válasz: mert alkoholbeteg. Nem hibáztatni kell, hanem gyógyítani, s erre vannak lehetőségek. Van olyan készítmény például, melyre, ha akár egy korty alkoholt is ráiszik a beteg, olyan másnaposságot eredményez, ami kibírhatatlan, így a szedése elég jó visszatartó erő. A gyógyszerek és a pszichoterápia mellett amúgy rengeteg egyházi és civil szervezet nyújt segítséget.

Ma Magyarországon a KSH becslése szerint 379 ezer alkoholbeteg van. Az addiktológia – a pszichiátria szenvedélybetegségekkel foglalkozó ága – becslései alapján ez a szám 800-900 ezer. Pontos számot nehéz mondani, hiszen csak indirekt módon, például az elfogyasztott alkoholmennyiség alapján, vagy az alkoholbetegség szövődményei (például a májzsugor) gyakoriságából lehet becsléseket tenni. Bárcsak senki ne jutna el idáig.