Iskolamester és kalamáris – Tanítás a középkori Magyarországon

A hazai iskolázás ma ismert első írásos emléke Mauritius pécsi püspök visszaemlékezésében olvasható, amelyben arról írt, hogy Szent Márton hegyén volt gyerekkorában (ez az 1010-es években lehetett) puer scolasticus, azaz iskolás fiú. A szervezett, iskolaszerű oktatás megjelenése a középkorban az egyházhoz kapcsolódott és aztán még századokon át, egészen a 19. századig az egyházak voltak az iskolák alapítói és fenntartói. Iskolák működtek a kolostorokban, a káptalanoknál és a plébániákon is, mindegyiknek az egyházi szolgálatot végzők utánpótlásának folyamatos kinevelése volt a célja. A falusi plébániák iskoláiban imákat, a vallás legfőbb tételeit, egyházi énekeket, olvasást és írást tanítottak.

A 15. századra differenciálódott magyar településrendszer városaiban és mezővárosaiban már jelentős számú iskola meglétéről szólnak az írásos források. Ezekben a plébános mellett már világi tanítókat, iskolamestereket alkalmaztak, akiket latinul rector vagy ludi magister névvel illettek. Ezeket a neveket a magyar köznyelv aztán évszázadokra megőrizte. Gondoljunk csak a Ludas Matyi azon részletére, amikor Döbrögi uram betiltja a lúd szót és ezentúl az iskolamesternek rektornak kell magát hívatni.

A mezővárosi plébániai iskolákban először a betűkkel ismerkedtek meg, majd elemi szinten latin grammatikát tanultak a kisiskolások. A tanulás következő szintjét a latin nyelv elsajátítása jelentette. Hogy mit tanultak a nagyobb diákok a mezővárosi iskolákban, arról egy, a 15. századból fennmaradt különleges tankönyv (Szalkai-kódex) tanúskodik. A sárospataki plébániai iskolában tanuló, akkor körülbelül 15 éves Szalkai György, későbbi esztergomi érsek írt tele hat füzetet 1490 körül latinul zenei, csillagászati, poétikai, retorikai iskolai tudnivalókkal, amiket magyar nyelvű jegyzetekkel is ellátott.

Az iskola épülete, ha volt ilyen, a templom és a plébánia közelében volt. A Nógrád megyei Pásztón került elő egy gótikus építészeti elemeket is mutató kőből készült ház, ami okleveles adatok tanúsága szerint az ottani iskolamester háza és egyben az iskola épülete is lehetett. Hasonló korú és rendeltetésű épületet tártak fel a régészek Sárospatakon is.

A középkori iskolákban nem volt tanév, a tanítás egész évben folyt. Egy 1599. évi rendelet rendelkezett először vakációról szeptember és október hónapban. Tandíj sem lehetett, a tanítók munkáját a tanulók szülei természetbeni juttatásokkal hálálhatták meg. Az oktatás módja a maitól nagyon különbözött, a leckéket az unalomig biflázni kellett, a renitensek és a rosszul teljesítők büntetése vesszőzés volt.

A középkori és kora újkori Zalából kolostori és mezővárosi iskolákról nagyon kevés adatunk van. Plébániai iskola lehetett az a schola particularis, azaz elemi iskola, amit a zalai plébániák 1550. évi felsorolása említ Tapolcán. Ebben a jegyzékben van egy fontos és érdekes kitétel Egerszeg mezővárossal kapcsolatban is: van itt egy középszintű iskola (schola mediocris), amin azonban még lehetne javítani…

A két iskoláról nincs több adatunk, de biztosnak látszik, hogy akinek erre igénye volt, annak az alapszintű iskolai oktatás elérhető volt a plébániai iskolákban.

Ebben a korszakban latinul litteratusnak nevezték az írástudók nagy részét, amit egyszerűen a „deák” szóval szoktunk fordítani. A deákság azonban nem iskolai végzettséget jelentett, hanem az írástudásnak olyan fokát, amit a környezet elismert, ez magában foglalta az értő írástudáson túl a levélírást és az alapvető jogi s oklevélszerkesztési alapismereteket. Ezek a deákok ismereteiket valamelyik hiteleshelyen szerezhették, Zalában a zalavári és a kapornaki bencés kolostorban, ezek a mai közjegyzőkhöz hasonló funkciókat és írásbeli feladatokat láttak el. 1522-ben egy végrendeleti eljárásnál tanúskodott Sebestyén, tunc scolasticus, azaz akkor éppen iskolás.

Ahol írni is tanultak, ott szükség volt íróeszközökre. A magyar nyelv évszázadok óta őrzi a penna, azaz lúdtoll és a kalamáris, azaz tintatartó szavakat. Az ifjú Nádasdy Ferenc, a nádor fia 1560-ban a közeli Sárvárról kérte apjától egy levélben, hogy „… küldjen nekem egy kis kalamárist, kiből írni tanuljak…”

Az iskolák mellett a középkorban és a kora újkorban, különösen a nemesi családokban gyakoribb volt a magánoktatás, ennek emlékét számos ábrázolás őrzi.

Zalai adataink több házitanító emlékét is megőrizték. Írásos források őrzik az Alsólendvai Bánffy család rektorainak, magistereinek nevét: Orbonai Rácz György, Zuhodoly András, Beythe István és Kulcsár György oktatta a család ifjait az új hit, a reformáció eszméire.

A korszak magyar iskolarendszerét, felismerve az iskolázás jelentőségét, a reformáció formálta át, amely megőrizte és kibővítette a középkor iskoláinak vívmányait.