A kód neve: NŐ – Beszélgetés Király Eszterrel múlt heti zalaegerszegi előadása után

Király Eszter író, mentálhigiénés szakember beszélgetőtársa Balaicz Zoltánné, a Család és KarrierPONT szakmai vezetője volt.

A felvezető beszélgetésben az előadó rövid bemutatkozását követően nagy sikert aratott első könyve témái is sorra kerültek. A múlt évben megjelent, Meddig tart a kapcsolatunk? című kötet a Szívleckék női önismeretből alcímet viseli. A jelenség szintjén ragadja meg a szerző a kapcsolati jellegzetességeket, az izgatja, mit lehet velük kezdeni, nem elsősorban az, honnét és miért jutottak oda történetileg, mint ahol magunk is nap mint nap megtapasztalhatjuk. Megvilágítja, hogy az úgynevezett „erős nő” imidzs mögötti – a randevúkon folyamatosan kezdeményező, intézkedő, étterembe elsőként belépő, étlapot kérő, italt megkóstoló és választó, majd a pincért bankkártyájával magához intő, fifty-fifty alapon számlát rendező – nő árnyékszemélyisége nagyon is vágyna a férfiúi törődésre, lovagiasságra, gyengédségre, de ezek a vágyak mélyen el vannak fojtva.

Balaicz Zoltánné beszélgetőtárs felvetésére, miszerint a másik nemmel való bánásmódot valójában a családból hozzák a férfiak, Király Eszter egyetértőleg reagált, és azt is hozzáfűzte, hogy a leányok életében pedig az első férfi az apa. Ahogy ő kommunikál az anyával, az lesz egy olyan viselkedési mintázat, amit – ha későbbi partnerkapcsolatban is megjelenik – a nő biztonságosnak, vagy esetleg veszélyesnek fog értelmezni. Sok, külső szemmel nehezen megérthető, bántalmazó, mérgező kapcsolatnak lehet ez a magyarázata, mivel az „ismerősséget” keressük a kapcsolatokban.

Balaicz Zoltánné azt is hozzáfűzte, hogy a nők számára nehézséget jelenthet férfiszemmel nézni önmagukra, a férfiak pedig gyakran nem tudják kifejezni érzéseiket. Az írónő válasza a következő volt: ha nem törekszünk önismeretre, minden kapcsolatban meg fogjuk ismételni a hibás viselkedést. Az, akit jövendő társunknak szeretnénk, megérdemli, hogy invesztáljunk saját fejlődésünkbe. Csak folyamatos, kölcsönös kommunikáció, visszajelzés tarthatja elevenen a kapcsolatot. A férfi és a nő egyaránt kell, hogy akarja működtetni a kapcsolatot, egyoldalú szándék biztosan kudarchoz vezet. Szó esett még az elköteleződés problémáiról, kötődési stílusokról, kapcsolatokról, amik távol vannak attól, amit építő, támogató, perspektivikus kapcsolatnak tekinthetünk. Király Eszter hangsúlyozta, hogy a könyveit és a weboldalát olvassák férfiak is, nem csak nők, és következő könyve is ilyen, pároknak szóló lesz, a címe: A Kapcsolat, amiért megéri.

Az igen nívós program után interjúra kértük az írónőt.

– Hogy látja, mi motiválja a párokat arra, hogy terápiás lehetőséget keressenek?

– Ahogy itt a könyvtárbeli a beszélgetésben is hangsúlyoztam, a sikerhez a kapcsolat mindkét tagjának motiváltnak kell lennie. Sok mindentől függ persze a motiváltság kérdése. Szerepe van például a családi mintáknak, például annak, hogy az érintettek családjaiban nem volt válás, de szerepet kap a vallás, a templomi esküvő is. Sokan vannak, akik komolyan gondolják és átélik a hűségesküt, a holtodiglan-holtomiglant, úgy érzik, hogy ennek ereje van, ha kimondták a templomban. A vallás nagyon erős szerepet játszik a motiváltságban. Én magam is hívő ember vagyok, ezért is fordulnak sokan hozzám. Szerepe van továbbá a motiváltságban annak, ha azt szeretnék a házasok, hogy a gyerekek teljes, ép családban nőjenek fel, de az is, ha javítani akarnak azon az érzelmi közegen, ami otthon körülveszi őket. Nem vagdalkozások, veszekedések, vádaskodások közepette szeretnének élni, hanem egy valóságosan biztonságos érzelmi légkörben. A legnagyobb motiváció azonban természetesen a szeretet. Ha a felek rájönnek arra, hogy ők mindannak ellenére, ami történt velük, még mindig nagyon szeretik egymást, és van még érzelmi erő a kapcsolatban.

– Kérem világítsa meg, mit is értsünk szeretet, szeretés alatt?

– A szeretet, a szeretés tulajdonképpen döntés. Azt jelenti, hogy én őt választottam, mellette akarok haladni, ő az én döntésem, ő a társam, és a saját döntésemet komolyan veszem. A szeretet is egy döntés, a hűség is egy döntés, ahogy a hűtlenség is az. Hogy a szeretet is egy döntés, az azt jelenti, hogy nem akarjuk elengedni a másikat és a saját viszonyulásunkat hozzá, ha egyszer azt a nagy döntést meghoztuk, ahhoz a döntéshez tartjuk magunkat.

– Sokszor gondolhatjuk azt, hogy a szeretet inkább egy érzelem. Ahogy most mondta, miszerint a szeretet döntés, arról azonban vélekedhetünk úgy, hogy az csak az egyik momentum. Minek kell azután következnie? Kimondani könnyű azt, hogy „szeretlek”, de mit kell az-után még tennünk?

– A szeretet, a szeretés azt jelenti, hogy energiát viszünk a kapcsolatba, ahhoz, hogy működtetni tudjuk, akarjuk. Nem lehet egy rendszert, még az érzelmi rendszereket sem befektetett energiák nélkül működtetni, a szeretetkapcsolat is nyilvánvalóan egy rendszer, elég bonyolult is.

– A döntést többször meghozzuk életünk folyamán, először, mikor igent mondtunk a társunkra, és azután is még jó néhányszor, amikor külső-belső akadályok jelennek meg a kapcsolatunkban. Vannak kritikus szakaszok a kapcsolatok fejlődése-haladása során?

– Sok-sok krízispont van egy kapcsolatban, ezt mindenki megtapasztalja. Számos úgynevezett természetes krízisfolyamat játszódik le benne, ez az élet rendje. De ezeken a kríziseken keresztül gazdagodunk, ahogy gyakran szoktuk mondani. Gyakori a gyermek születésekor fellépő ilyen állapot, amikor a felek már nem tudnak visszatalálni a férfi-nő kapcsolathoz, megrekednek az anya-apa szerepben, sőt, így is szólítják egymást. De krízis lehet egy építkezés, költözés, betegség, elbizonytalanodás, vagy mélyebb anyagi, egzisztenciális krízis, önbecsülésvesztés. Ha nem értjük meg, hogy ezek természetes jelenségek, a kapcsolat változásával, fejlődésével együtt járó természetes események, akkor nem tudunk végigmenni azon a folyamaton, ami a kapcsolatunk fejlődését, gazdagodását jelentené majd, az épp fennálló krízis elmúltával.

– Hogy látja a származási család, a rokonság szerepét egy kapcsolat stabilitása-instabilitása szempontjából?

– Sok párnál okoz az problémát, hogy nem tudnak a szülőkről érzelmileg – néha fizikailag sem – leválni. Gondoljunk a bibliai idézetre: „a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik”. Sokan félreértik ezt. A házassággal egy új család születik, amiben már egymáshoz ragaszkodunk, de természetesen az nem azt jelenti, hogy a szüleinket attól kezdve kiiktatnánk az életünkből, vagy megszakítanánk velük a kapcsolatot. A ragaszkodás – ez a szép szó – jelenti azt, hogy a párunkkal akarunk élni, ez teszi lehetővé, hogy a kapcsolati kríziseket kibírjuk, túléljük. Benne van a döntés, és az invesztíció.

– Ilyen leválási problémáknál ki a főszereplő, a szülők, vagy a gyerekek?

– Mindnyájan, és foglalkozni is kell mind a szülőkkel, mind a felnőtt gyermekkel. Léteznek az úgynevezett „visszatartó” szülők, ők azok, akiknek az élet egyetlen értelme, egyetlen feladata a gyermek, ők nem tudnak kiteljesedni életük más szegmenseiben. Ezek a szülők különösen traumatikusan élik meg, hogy a gyermekük próbál önállósodni és leválni. Probléma lehet a gyermeknél is, aki nem tud a szüleivel szemben határokat szabni; szeretettel, szelíden, de határozottan azt mondani: „új családom született, új szokásrendszer van, mi így tesszük, így csináljuk”. Ki is kell tudnia ténylegesen tennie ezt az érzelmi sorompót a szülők elé. Ha elég következetesen csinálja, akkor az jó eredménnyel jár.

– Az előadása nagyon optimista kicsengésű volt, mire alapozódik ez az attitűdje?

– Az optimista kicsengést mivel kapcsolatosnak gondolja?

– Azt közvetítette, hogy a komoly, tartós kapcsolatok iránti igény megvan, dolgoznak rajta a párok, azt közvetítik, hogy igénylik, és bíznak benne – szóval jövője van.

– A hozzám forduló párokból tudok következtetést levonni, akikkel kapcsolatba kerülök, akikkel beszélgetek, interjúztatom és segítem őket a kríziseiken átjutni. Ahol mindkét fél dolgozik a kapcsolat jobbá tételén, ott valóban optimizmusra okot adó állapotok vannak, a nehézségek ellenére is. Előfordult – egy-két pár esetében – hogy nem volt ok derűlátásra, mivel valamelyik fél azt mondta ki, hogy neki nem kell változnia, – vagy nem neki kell változnia –, a házasság így is, úgy is egy börtön, amit ki lehet bírni. Ezzel a mentalitással ugye nem lehet egy kapcsolat sebeit gyógyítani. Ezen kevés esetben nekem is ki kellett mondanom, hogy sajnálom, de nem tudok segíteni.

– Kiket tekint mestereinek?

– Popper Pétert, Ranschburg Jenőt személyesen hallgattam és olvasom őket, Bagdy Emőkére is így tekintek, de például az amerikai Mark Gungor lelkipásztorra is. Ő mondja azt, amit magam is fontosnak gondolok, és tartok, hogy a házasság nem késztermék, hanem egy folyamat, aminek működtetéséhez sok kompromisszum- és áldozatkészség szükséges.

Mire vágyik a modern nő? Király Eszter válasza

„Nehéz dolga van a modern nőnek, ha ebben az eltolódott szerepegyensúlyú világban úgy dönt, mégis elő akarja hívni a benne élő Nőt. Mert valóban rá akar találni arra a tudásra, amit nagyanyáink csendesen, magától értetődően, ösztönösen alkalmaztak, és ez a tudás ott van benne is, csak felszínre kellene csalogatni. Kell ehhez bizonyos fokú szelídség. És alázat. Finomság. Lágyság. Félretett ego. Kompromisszumkészség. (…) És rájön, hogy a férfi nem valami betolakodó, aki a territóriumára tör, nem akar elvenni egyáltalán tőle semmit, hanem inkább hozzá akar tenni az életéhez, nem forog kockán a női ereje, kreativitása, problémamegoldó készsége, az önállósága, a jól bejáratott eddigi egyszemélyes élete. Nyugodtan lehet vele közös világa, lélegezhet vele egy élettérben, engedheti, hogy erős férfikeze szebbé, szerethetőbbé varázsoljon körülötte mindent.”