Az Eiffel-toronnyal vetekedett a Nagykanizsán készült óriáshordó

A hordóval Bezerics Csaba keszthelyi borász Franciaországban, egy pincészetben „találkozott”.

– A korabeli sajtó szerint az Eiffel-torony után a párizsi világkiállítások egyik legnépszerűbb látnivalója volt – mondta el Bezerics Csaba. – A hordót Striegel Alajos készítette a nagykanizsai Gelsei Guttman Henrik megrendelésére. Az izraelita Henrik 1836-ban alapította a család helyi vállalkozását, mely fa- és gabonakereskedéssel foglalkozott. Ebben az időszakban még a hordó alapanyagául szolgáló somogyi, zalai és szlavón tölgyfából komoly kivitele volt az országnak. Az óriáshordót – amely a magyar borra és a faiparra hívta fel a figyelmet – az 1878-as Párizsi Világkiállításra készítették, ahol az Osztrák–Magyar Monarchia pavilonjában mutatták be. A kiállítás után a hazaszállítása sokba került volna, ezért inkább értékesítették. Mi egy francia pincészetben láttuk viszont az óriáshordót. 1999-ben szakmai jellegű tanulmányúton voltunk dr. Kocsis László egyetemi tanár barátommal, és önmagunkat nem meghazudtolva időt szakítottunk az éppen útba eső Alsace, Champagne, illetve a Loire és borvidéke megismerésére is. Épernay-ben a híresebb pincék közül a Mercier borászatot kerestük fel. A hatalmas méretű kupolás fogadótérben – melynek fő díszeként középen egy hatalmas hordó állt – várakoztunk egy angol nyelvű csoportra. Várakozás közben egy idősebb, bőrkötényes, siltes sapkás, bakancsos úr szólított meg bennünket, aki pont úgy volt öltözve, mintha épp de­gorzsált volna – ez a munkafolyamat a seprő eltávolítását jelenti, ami a pezsgőspalack nyakában a dugóra ülepedett. Nem jártunk messze az igazságtól, ugyanis mint kiderült, a francia pincészetekben általában a szakmát és a helyi technológiát jól ismerő nyugdíjas munkatársakból lesznek az idegenvezetők. Odajött hozzánk és érdeklődött, melyik országból érkeztünk, mert nagyon dallamos a beszédünk, de nem tudta kitalálni, hová valók vagyunk, hiszen abban az időben még nem járt gyakran magyar látogatócsoport a francia pincészetekben. Azt gondolta, finnek vagyunk, de miután megtudta, hogy Magyarországról jöttünk, mellénk ült és elmesélte az óriáshordó történetét.

Bezerics Csaba felidézte: az öregúr elmondása szerint a hordó 6 éven át készült Magyarországon. Fája Somogy megyéből, a lakocsai királyi közalapítványi uradalom tölgyerdejéből származott. Az alapanyagot az idő rövidsége miatt mesterséges úton kellett kiszárítani, hogy a szükséges tartósságot és szilárdságot elnyerjék. A rönköket hasítással és nem fűrészeléssel dolgozták fel, ami méreténél fogva ritkaságnak számított. A hordót 82 donga alkotta, ezek egyenként 5,75 méter hosszúak s 20 centi vastagok voltak. Ezeket tizennyolc darab 144 milliméter vastagságú, 13 centiméter széles és 15 méter hosszú abroncs fogta össze. Az abroncsok összesen csaknem 25 má­zsát nyomtak. A hordófenék 28 darabból készült, magassága 4,5 méter, vastagsága pedig 17 centiméter volt, az ajtó egy 77 centiméter széles fenékdeszkába illeszkedett. A kiváló ízléssel készült ajtó 91 centiméter magas és 40 centiméter széles. A hordó űrtartalma 100.000 liter, súlya 160 mázsa volt, talpfái 90 mázsát nyomtak. Értékét tízezer forintra becsülték, ami akkor kész vagyonnak számított.

Darabjaira szedve 3 vagonban, vasúton szállították Párizsba. Az alkatrészeket folyamatosan locsolni kellett vízzel, nehogy kiszáradjanak, mert akkor torzulnak és már nem zárnak ugyanúgy. Állítólag a világkiállítást követően a 20 évesen pezsgőpincét alapító Eugéne Mercier vásárolta meg és szállíttatta Épernay-be. Párizsból 12 pár ökör húzta és közel egy évig tartott az út Épernay-ig. A Mercier akkoriban a neves márkákhoz viszonyítva fiatal pincészet volt, mely azonban nagyon agilis marketingeszközökkel dolgozott, például látványos, léghajót ábrázoló címkéjük volt, s Eugéne Mercier az óriáshordóban meglátta a marketinglehetőséget.

– Sajnálatos módon a hordót díszítő, két szárnyas angyal által tartott magyar címert gipszstukkóval vonatta be, mert az reklámszempontból neki semmit nem jelentett – tette hozzá a borász. – Most két, ókori öltözetet viselő női alak van rajta. Az egyik hölgy lábánál francia, a másikénál angol címer van. A francia egy fürt szőlőt ad át az angol hölgynek, ami kereskedelmi gesztus volt a máig legnagyobb pezsgővásárlójuk, Anglia felé. Napjainkban is a pincészet meghatározó marketingeleme az óriáshordó, illetve a hatalmas pincerendszerben (amely kőfejtő volt a Római Birodalom időszakában, de aztán belakták a borászok, szerte Európában így alakultak ki a nagy pincerendszerek) látogatókat szállító elektromos kisvonat.

Bezerics Csaba érdekességként megemlítette, hogy ugyanezen a világkiállításon mutatták be a New York-i Szabadság-szobor fejét – a rézből készült szobrot Franciaország ajándékozta az Amerikai Egyesült Államoknak függetlensége százéves évfordulója alkalmából.