Zalaegerszegi polgárok, mesterek a régmúltból

A mezőváros (latinul: oppidum) megnevezés olyan települést jelentett, ami a „mezőben állt”, tehát nem volt fallal körülkerítve és magánföldesúri joghatóság alá tartozott. Lakói bizonyos kiváltságokkal rendelkeztek, egy összegben válthatták meg a földesúrnak járó terheiket, többnyire volt vásártartási joguk. Rendelkeztek korlátozott autonómiával, de bírájukat csak a földesúr beleegyezésével választhatták meg és nem volt plébánosválasztási joguk. Lakóikat, akik nagyobb részben mezőgazdasággal foglalkoztak, néha egyszerűen csak lakóknak vagy népeknek nevezték. A 14. századtól egyaránt használták a polgár (latinul: civis) vagy jobbágy (latinul: iobagio) szavakat az itteniek jogállásának megnevezésére. A mezővárosok lakóinak ez utóbbi a pontosabb, jogi meghatározása.

A középkori Egerszeg jó néhány lakóját név és esetleg foglalkozás szerint is ismerjük a korszak okleveleiből, ugyanis elődeink szerfelett sokszor keveredtek egymással birtokvitákba, perpatvarokba és bűncselekményeket is követtek el. A panaszokat, vitás ügyeket a kor illetékes hatóságai írásba foglalták, oklevelet állítottak ki az ügy megoldásáról.

Településünk első, név szerint ismert lakói egy adásvételi ügyből ismertek: 1305-ben Penek fia, Imre egerszegi lakos eladott egy Csácsban, a Zala folyón lévő malmot, 25 hold földet és 6 szekérnyi szénakaszálót Ponus fia, Istvánnak, aki szintén egerszegi lakos volt.

A következő név szerint ismert egerszegiek gonosztevők voltak, 1408-ban nádori közgyűlésen levelesítették (bűnözőként lajstromba vették) Miklós mészárost és Sebestyént, a veszprémi püspök itteni jobbágyait tolvajlás miatt. 1417-ben pedig besenyői nemesek panaszt tettek Zsigmond királynál, hogy egerszegi polgárok: János szabó fiai, Mihály és László, Miklós fia, Pál, Kossa kovács, Besenyő Pál és rokona, András megtámadta és megölte a baki vásárról hazatérő jobbágyukat és három másikat félholtra vert.

Peres ügyekből ismertek további lakosok is. 1420-ban egy kökényesmindszenti nemesember panaszolta be Mihály deákot, Egerszeg bíráját és más polgárokat, mert nem voltak hajlandók neki visszaküldeni az engedély és földbér megfizetése nélkül Egerszeg mezővárosba költözött jobbágyát, Benedeket. Természetesen azonnal eszünkbe juthat a középkori német mondás, miszerint a városi levegő szabaddá tesz. Ezt az oklevelet az teszi városunk számára kiemelten fontossá, hogy ebből ismerjük név szerint az első városbírót, Mihályt, aki a neve mellett viselt jelző (litteratus) tanúsága szerint írástudó volt.

1453-ból ismét egy mesterembert ismerhetünk meg: Kemend vár várnagyai elrabolták Mátyást, a veszprémi püspök molnárát és lerombolták a malmát.

Egyházi emberek is sűrűn fordulnak elő az oklevelekben. Az első, név szerint ismert egerszegi pap Péter volt, aki 1333-ban fizette a pápai tizedet. 1441-ben Mátyás, 1486-ban pedig Mihály nevű plébános szolgált Egerszegen. Egy, a közelmúltban nyilvánosságra került adat szerint pedig az egerszegi Mária Magdolna plébánia Benedek nevű káplánja kérést intézett VI. Adorján pápához, hogy a Római Kúriában áldozópappá szenteltethesse magát. Egyházi emberek lettek azokból az egerszegi ifjakból is, akik a középkorban itthoni egyetem híján Bécsben tanultak bölcsészetet és teológiát. 1383-ból János, 1391-ből Mihály volt egerszegi származású diák. 1446-ban pedig Egerszegi Laki Bereck iratkozott be a bécsi egyetemre, aki 1448-ban borostyánkoszorús fokozatot szerzett.

A középkori mezőváros lakóiról, pontosabban a családfőkről egy teljes névsor is rendelkezésünkre áll. 1524-ben Szalaházi Tamás lett a veszprémi püspök, aki hivatala elfoglalásakor tájékozódni kívánt új birtokairól és összeíratta püspöksége várható jövedelmeit, szolgáltatásra kötelezett jobbágyait, bevételeit és terheit. Ekkor összeírták Egerszeg mezőváros 129, szolgáltatásra kötelezett jobbágyát és a telkeik után fizetendő adót. Ez a névsor valószínűleg az akkori telkek sorrendjében haladva tartalmaz 161 nevet. Városlakó eleink névsora sok tanulságot tartalmaz. Az első látásra megállapítható volt, hogy Egerszeg lakói túlnyomó többségben magyar nevet viseltek, ez egységes magyar etnikumra utal. A nevek között találhatók helynévi eredetűek, például Söjtöri István és foglalkozásra visszavezethetők, például Szabó György, Molnár Pál, Ács György, Varga Kelemen, Gerencsér Mátyás, Kovács István, Vámos György, Sáfár Bertalan, Deák György. Mint látható, ez utóbbiak vannak többségben. Előfordulnak jellemnevek, mint a Kevély Benedek, Hajgató (=jajgató, siránkozó) Mátyás vagy a Jó Pál, és külső tulajdonságra utaló nevek, például Kis Albert, Nagy Bálint, Veres János. A társadalmi és etnikai hovatartozásra ebben az időben már nehéz következtetni a szabados vagy a magyar, német vagy cseh típusú nevekből. A többször előforduló Kustos (latinul custos=őr) családnév jelentése valószínűleg áttételes. A Bíró kétszer is előfordul családnévként, de a település bíráját ekkor Molnár Tamásnak hívták. Az ősi, apai típusú névadásra csak Mihályfi György neve utal. A névsor keresztnevei közül messze a leggyakoribb a György, de megállapítható, hogy az írásos forrásokból megismert többi férfinév is népszerű ma is.

Mivel csak férfinevek fordultak elő az eddig említett dokumentumokban, a középkori egerszegi asszonyokról, lányokról gyakorlatilag semmit sem tudunk. Egerszeg első, név szerint ismert hölgy lakója, Tarnóczi Andrásné Karhen Borbála asszony már a középkor időbeli határán túl, 1555-ben bukkant fel egy oklevélben.