Folyóvizek, halak, fotók és horgászbotok – Miskolczi Lászlónak hobbija a munkája

A zalaegerszegi fiatalembernek, Miskolczi Lászlónak egészen biztosan szerencséje van ebből a szempontból. Életmódja a munkája: mindene a természet, a szabadban létezés, ezen belül is vízpartok vonzzák legjobban. S ha már ott van, tavak, de főképp folyók partján, kétféle eszközt biztosan magával visz. A fényképezőgépet és a horgászbotot. A krónikás éppenséggel horgászkelléküzletben találkozott a 43 éves férfival. Nem vásárló, hanem üzletvezető. Ki értene jobban a botokhoz, s minden egyéb, a békés szabadidős elfoglaltsághoz szükséges tárgyakhoz, ha nem az, aki maga is műveli. Ráadásul különös szakértővel állunk szemben, aki a hazai vizeket szisztematikusan teszteli, s naprakész tájékoztatást tud adni a horgásztársainak mind a várható fogásról, mind a törvényi szabálykörnyezetről.

– Öt-hat éves lehettem, amikor apám elvitt horgászni, onnantól nincs nyugtom – ad magyarázatot, amikor a vonzalom kezdeteiről kérdezem. – Azonnal volt sikerélményem, a zéli és a szajki tavakhoz jártunk, akkoriban még szabadon lehetett menni a mostanra magántavakká vált tavakhoz. Most a Borostyán-tó, a kustánszegi, zalaszentgyörgyi tó a kedvencem, mindegyiknek jó a szabadvíz-táplása a közeli forrásokból, patakokból. Nem megyek olyan helyre, ahol nagyon elszaporodott a törpeharcsa, márpedig nagyon sok helyen foglalt magának teret.

– Mi a baj vele?

– A törpivel? Az, hogy a finomszerelékes horgászatot teljesen ellehetetleníti. Mire odaérne a ponty, lerabolja az etetőanyagot. Nem őshonos, Észak-Amerikából úgy 40-50 éve került az országba, sokat reméltek tőle, mert minden­evő, ám roppant agresszív, a halikrákat is felzabálja.

A kiszorításukra történtek már kísérletek, a szürkeharcsa vagy a kárász betelepítése lehet természetes ellensége, mert ezek nem hagyják leívni a törpit. Zalában még 3-4 tó mentes tőle.

– A Zala lenne a kedvencem, csak jobban rendben kellene tartani, sok a szemét és a burjánzó növényzet. Nemrég egy baráti társaság 37 zsáknyi szemetet szedett ki a pózvai szakaszból. Én magam is foglalkoztam ezzel a gonddal két éve, levelet írtam a szombathelyi vízügyi igazgatóságnak, de elhárították, nem hozzájuk tartozik, majd egy áradás megoldja. Pókaszepetk, Pakod, Kemendollár jó terület, amikor feljönnek a Kis-Balatonból a halak, még márnát is lehet fogni. Tavasszal, áradáskor Kánaán a horgászoknak.

László számításai szerint úgy 2000 horgászt számlálhatunk Zalában, közülük 1500 tagja a horgászszövetségeknek. Békés népség, a legtöbb vissza is ereszti a halat, vagy csak annyit visz el, amennyire szüksége van, nem a nyerészkedés a cél.

– Csak annyit vigyünk haza, amit megeszünk, ne cseréljük tyúkra, tojásra, mie­gyébre, már csak ételhigiéniai okokból se, amúgy is ugrik az engedély, ha kiderül az üzletelés – int Miskolczi László, aki tudja, hogy a halnak akkor stressz a horgász, ha visszakerülnek a vízbe. Ő is kiszedett jó pár halat, ami már sérült volt, valakinek a felszerelése brutális sebeket ejtett rajta.

A felderítetlen, ismeretlen vadvizek is vonzzák beszélgetőtársamat, például a Duna. Legnagyobb, élménydús fogása egy 18 kilós ponty volt, de büszke a 4,5 kilós márnára is, vagy a pergetéssel fogott pisztrángra. A Rába folyó is tartogatott meglepetést neki.

Van utánpótlás, hiszen László kislánya, a 4 éves Gréta ismeri a horgászatot, apjával együtt lesi a vizeket, spiccbotja is van. Ahogy mondja, a párja is tudja róla, a vízközel nyugtatja meg, néha küldi is: „menjél vízre, jobb lesz”. Az üzletben akár az etetőanyagot is bekeveri a vásárlóknak a valamikor kertészmérnöknek készült fiatalember.