A hatalom szédítette meg a kommunista „kiskirályokat” – Interjú Káli Csaba kutató-történésszel

– A kötet ötlete Szabó Csaba MNL főigazgatótól (aki az egyik szerkesztője is volt a könyvnek) és a Libri Kiadótól közösen származik – tájékoztatott a zalai történész. – A szándék az volt, hogy minden megyében válasszunk ki egy ügyet, ami annak a szimbóluma, hogy a szocialista korban a pártkorifeusok vagy egyáltalán a hatalmi elithez tartozók által elkövetett köztörvényes bűncselekmények büntetés nélkül maradtak, élhették továbbra is korrupt életüket vidéki kiskirályokként. Sok történetnek végül is az lett a végkicsengése, hogy nem minden maradt büntetlenül, de a büntetés legtöbbször nem a polgári értelemben vett büntetés volt, hanem valamiféle pártbüntetés vagy leváltás, áthelyezés, mint az a zalai esettanulmánynál is megfigyelhető.

– Az 1945–1990 közti magyarországi időszak vidéki eseményeinek kutatása milyen feltárásokat mutat? Sok a fehér folt, vagy jól állunk a szocializmus és az uralkodó párt történetének megírásával?

– A munka folyamatos ezen a téren. Attól tartok azonban, hogy egy konzekvens, teljesen feltárt kerek, egész történet soha nem fog kikerekedni ezekből a kutatásokból, hiszen ahogy minden más tudomány, a történettudomány sem kivétel a folyamatos újradefiniálási kényszer alól. Megjegyzem, a kerek történetek éppen a 20. századi szocialista korszakban a koncepciós perekben jelentek meg, ahol minden kerek, egész, logikus és lezárt volt, minden szál gondosan el volt varrva. Az élet, a valóság azonban más, az a maga teljességében mindvégig megismerhetetlen marad. De a munka halad, nemrégen készült például el egy olyan országos pártál­lami névtáradatbázis, amely kifejezetten a vidéki pártemberekre fókuszál és már az interneten is elérhető.

– A dokumentumok, iratok hol találhatók, milyen mélységben engednek bepillantást? Sokszor felmerül, hogy talán számos iratanyag „szándékosan” semmisült meg. Igazolható ez?

– A kötetben szereplő tanulmányok alapjául szolgáló dokumentumok az ország különböző levéltáraiban lelhetők fel, köszönhetően elsősorban annak, hogy a rendszerváltás után nem sokkal államosították a pártállami időszak, vagyis az 1948–1989 közötti korszak állampárti dokumentumait és ezek az illetékes közlevéltárba kerültek, így például az MDP és MSZMP Zala megyei bizottságainak és szerveinek iratai a Zala Megyei Levéltárban lelhetők fel. Iratmegsemmisítés minden korszakban létezett, ebből a szempontból nem volt kivételes ez az időszak sem. A felhasznált dokumentumok ezen iratok közül valók, a kötet szerzői közül sokan használták a párt mindenkori központi ellenőrző bizottságának iratait, ahol a súlyosabb fegyelmi ügyeket tárgyalták. Ezeket például nem semmisítették meg. Az iratmegsemmisítés leginkább a titkosszolgálati iratokat érintette, de mint azt az elmúlt évtizedekben láthattuk, nem biztos, hogy az elveszettnek hitt dossziék valóban megsemmisültek, több esetben inkább csak „privatizálták” azokat és esetenként különféle zsarolási célokra használták őket.

– A Kommunista kiskirályok kötet konkrét témaválasztása hogyan alakult? Miért épp Seress János lett a zalai elem? Akiről élvezetes stílusú fejezet született. Milyen figurának ismerte meg a történész?

– A kötet témái között van sok azonos elem, így például többen a tsz-elnökök túlkapásait, vagy éppen a vadászbaleseteket dolgozták fel, amelyek talán valóban a kiskirályoskodás korszakot jellemző legemblematikusabb elemek voltak. Ennek okán nem is mindig egy pártvezető áll az események fókuszában, hanem a hatalmi elit egyéb más figurái, akik habitusukban persze jottányit sem különböztek a szűkebb pártelit tagjaitól. A szerzőségemben megjelent zalai rész „főhőse”, Seress János zalaegerszegi városi MDP-titkár – ahogy írtam is a cikkemben – néhány éves fungálása több tekintetben is a korra jellemző, tipikusnak mondható jeleneteket produkált. Az igyekvő, de inkább csetlő-botló, néha Svejk világát és gondolati horizontját megidéző párttitkár egyes viselt dolgai önmagukban humorosak is lehetnének, de őszinte és jóízű nevetésünket az összességében büntetőjogi kategóriákat is kimerítő cselekményei, valamint az események hátteréül szolgáló kőkemény diktatúra tudata akasztja meg. Seress a kor tipikus pártkádere volt, aki huszonéves, nőtlen fiatalemberként került Zalaegerszegre 1948-ban, de 1951-ben már távozni is kényszerült a városból. A párt- és állami vezetők sűrű cserélgetése, egyik országrészből a másikba dobálgatása még akkor is jellemző volt, ha egyébként nem követtek el semmit, ami esetleg efféle (párt)büntetést vont volna maga után. A szovjet világban már jól bevált pártbürokrácia-technikát, ideológiai vonalon az úgynevezett permanens forradalom víziójához kapcsolódó személyzeti politikát Magyarországon is meghonosította az állampárt. Az adott településhez, térséghez semmilyen rokoni, baráti, ismerősi szállal nem kötődő vezetők ugyanis sokkal könnyebben, az előbbiek esetleges meglétéből fakadó pszichikai teher nélkül hajtották végre az olykor kegyetlen, húsba vágó rendelkezéseket, különösen a beszolgáltatás, kollektivizálás, adóvégrehajtás, békekölcsönjegyzés területén, mint azok, akik bennszülöttként saját családjukon (is) érezték volna döntésük következményeit.

– A többi, fővároson kívül kutatókollégával milyen volt az együttműködés? Gondolok itt arra, hogy bizonyára figyelni kellett a nagy ügyekre és a könyv színességére is.

– Igen, valóban megpróbáltunk arra törekedni, hogy a témák variábilisak legyenek, persze – ahogy említettem –, így is akadtak „párhuzamos történetek”, minden megyéből több témát is javasoltak a kollégák, amelyek közül végül a szerkesztők válogatták ki a legadekvátabbakat, figyelembe véve a forrásadottságokat és az előtanulmányokat is. Seress esetére már korábban rábukkantam, aki mai fogalmaink szerint egy szexuális ragadozó volt, és mivel éppen a könyv előkészületei közben kaptak itthon és külföldön is nyilvánosságot ezek az ügyek, a szerkesztőbizottság támogatta a témaválasztást, ami így kuriózum is lett a kötetben, mert ilyen jellegű kiskirályoskodást senki nem dolgozott fel. A cél egyébként az volt, hogy a nagy ügyek mellett (mint például Czinege Lajos ismert ügyletei) kifejezetten a vidéki, sokszor névtelen „hatalmasságok” ügyei kapjanak reflektorfényt, ne csak a már viszonylag jól ismert „nagyágyúk” szerepeljenek újfent, mivel így plasztikusabban lehetett ábrázolni a rendszerszintű korrupciót és hatalmi visszaéléseket.

– Mi volt a kutatás vezérelve? A témával kapcsolatban számtalan legenda forog közkézen, túlkapások, köztörvényes esetekről szóló pletykák szóbeli emlékezetek. Ezek helyett az iratok, források képezték a nyomvonalat?

– Valóban az volt a cél, hogy ne a – sokszor a megismert tényekkel köszönő viszonyban sem lévő – legendákat erősítsük, hanem a levéltári forrásokra alapozottan próbáljuk meg bemutatni az eseményeket. Persze itt is számolni kellett azzal, mint minden történettudományi kutatásnál, hogy a források is manipuláltak lehetnek, tehát több oldalról kellett megvizsgálni az eseményeket. Gondoljunk csak az előzőekben említett példámra, a koncepciós perek anyagára, amiből szinte semmit nem lehet tényszerűen elfogadni. Nem könnyű tehát az események rekonstruálása, a történész óhatatlanul konstrukcióra szorul, persze csak egy szűk mezsgyén belül, megtartva a szakma írott és íratlan szabályait.

– Seress ügyeinek feltárása közben mire bukkant még?

– Minden kutatás mindig újabb témák sorát hozzá magával, ez már csak így megy. Seress ügyén és az említett adatbázis nyersanyagának elkészítése során fordult a figyelmem a szocialista korabeli zalai pártelit kutatására, különösen az 1945 és 1962 közötti időszakot illetően. Ennek keretében a legfőbb testületek és az apparátus társadalomtörténeti, szociológiai összetételét vizsgálom, amelynek első eredményei már angol nyelven is elérhetőek külföldi szakfolyóiratnak köszönhetően, továbbá a doktori értekezésem egyik fontos fejezete is erre fog fókuszálni Seress János szingularitása mellett.