Tüske Balázs és Mentes Attila felfedezte a balkáni táj rejtett szépségeit

– Már régóta terveztük ezt az utat, idén végre minden öszszejött, és el tudtunk indulni – kezdte Tüske Balázs. – A kerékpáros utazáshoz nagyobb tervezés kell, mint az autóshoz, és mindenképpen nagyobb elszántság. Fontos, hogy megfelelő fizikai felkészülés előzze meg a túrát, legyen megbízható túratárs, a kerékpáron is minden rendben legyen, és a szabadság is összejöjjön a munkahelyen.

A terv szerint főként mellékutakon haladtak, amelyek dombokon vezetnek át, szűkebbek és hosszabbak, mint az autópálya vagy a főút, de kisebb a forgalom, ezért kellemesen kerékpározhatók.

– A fő úti célunk Montenegró volt, vagyis ennek a kis, ritkán lakott országnak a bejárása, a nemzeti parkok látogatása – erről már Mentes Attila beszélt. – Útközben Szlovénia déli határán, egészen Osilnicáig haladtunk, nagyon szép tájakon. Utunk második szakaszát Horvátország belsejében tettük meg, a sok helyen még ma is romos, délszláv háború sújtotta területeken.Atengerpartra nem akartunk lemenni, mert ott nagyobb a forgalom, és a kopárabb vidéken melegebb is van. Ploce után kényszerültünk le a tengerparti főútra, amely utunk legforgalmasabb szakasza volt.

Megálltak Dubrovnikban is, ahol Horvátország talán legszebb óvárosa található, majd a Kotori-öböl után ismét a montenegrói nemzeti parkok felé vették az irányt.

– Számunkra ennyi elég is volt a forgalmas, turistákkal teli látványosságból, indultunk megmászni a Lovcen csúcsát, ami az Alpokhoz viszonyítva nem olyan magas, de a tengerszintről 1600 méter szintemelkedést jelent – magyarázta Balázs. – A 40 kilós, csomagokkal megrakott kerékpárunkkal lassú, de folyamatos haladás mellett tudtuk megmászni az ilyen emelkedőket, amihez már bőven bemelegítettünk. Főleg itt lehetett észrevenni a pakkok súlyát. Emiatt is érdemes meggondolni, mennyi felszerelést viszünk. Jól bevált módszer, hogy nem szabad nagy táskát venni, mert azt nagyon meg lehet tömni. Inkább legyen kisebb, s azt otthon lazára kell pakolni, mert az úton úgysem lesz idő nagy rendet tartani benne. Emellett annál boldogabb az ember, minél kevesebb a holmija. Pár napi hideg élelem és legfeljebb négy liter víz természetesen most is volt a kerékpáron, amit folyamatosan töltöttünk, amint a készlet fogyni kezdett.

– Szinte mindennap ezer métert emelkedtünk útközben, a „legdombosabb” napon 95 kilométeres távon 2200 méter szintet másztunk meg – vette át a szót Attila. – Ez nagyjából annyi, mintha Zalában legalább tizenötször másznánk meg egy nagyobb emelkedőt. Mivel célunk Montenegró körbejárása volt, itt áttekertünk a Tara-kanyonon, a Durmitor Nemzeti Parkon és Albánia északi részén is. A nemzeti parkokat csodálatos fennsíkok, különleges lankák jellemzik, bejárásukkal el tudtuk volna tölteni akár az egész időnket. A kéthetes út folyamán 17 hasonló, csomagos túrázóval találkozott a páros, bár ez a szám nagyon soknak nem mondható, főleg a népszerű Balatonhoz viszonyítva, ahol félóránként többet látni. Valószínűleg a terepviszonyok és a kerékpárút hiánya miatt nincsenek annyian.

– Szerintünk pedig sokkal veszélyesebb egy rosszul megépített kerékpárút, mint közúton lemenni Montenegróba – tette hozzá Balázs. – Amellett hogy egy ilyen túra sportteljesítménynek is felfogható, sokkal többet is lehet látni, mint bármely más közlekedési eszközzel, és nem csak a megtervezett célpontokat látogatjuk meg, útközben sokat rögtönözünk is. Ami megtetszik, megnézzük. Ahol kedvünk tartja, megállunk, nem számít, van-e parkolóhely, vagy fizetni kell-e érte. Összes távunk 14 nap alatt 1700 kilométer volt, 20 ezer méter szintemelkedéssel, közben hét országot érintettünk. Ebből sajnos két nap esőt is kaptunk, valamint a térképen nem jelzett határzárak miatt elvesztett idő következtében pár hely kimaradt. Komoly technikai akadály nem adódott, összesen három defekt miatt kellett szerelni, ami a két kerékpárra ekkora távon nem sok. Természetesen pótbelső, külső és ragasztókészlet is volt a csomagban. Csak ajánlani tudjuk ezt a környéket annak, aki keresi a kihívásokat, imádja a természetet, szeret a helyiekkel társalogni, s örül, ha nem turistának, hanem utazónak nézik. A Balkán kevésbé felkapott részeit barátságos, segítőkész emberek, szép tájak, autómentes utak jellemzik. Az útközben adódó kalandok miatt is érdemes ide eltekerni.