Dr. Literáti-Nagy Ferenc, aki a jég hátán is fotografál

Az időpont nem közömbös, őt ugyanis kizárólag a befagyott Bajkál-tó izgatta. Miért?

– Régóta figyelemmel kísértem a Bajkál-tóról születő fotográfiákat, s lenyűgözött ez a különleges világ. A feltorlódó jégtáblák látványa, a természet nyers ereje mélyen hatott rám. Vágytam rá, hogy én is megfotózzam, de ez mindeddig nem sikerült. Aztán végre találtam egy túravezetőt, aki kifejezetten fotósokat kalauzol el a tó különleges pontjaira. Nagy izgalommal készültem az útra, de az ott eltöltött tíz nap még a várakozásaimat is felülmúlta – idézi fel élményeit a Liszt-iskola galériájában, ahol első alkalommal mutat be egy kis válogatást a friss kollekcióból. – Hihetetlen élmény a közel egy méter vastag jégpáncélon közlekedni, élni, sátorozni, s közben fotózni… A márciusi időpont a legjobb és a legbiztonságosabb, akkor legvastagabb a jég, 80 centitől 1,5 méterig hízik. Egyharmad magyarországnyi terület fagy be ilyenkor, teljesen megszokott rajta az autóforgalom, szabályos útvonalak alakulnak ki. Az 5 tonna alatti járművek gond nélkül közlekedhetnek rajta.

Az oroszok tengerként emlegetik a Dél-Szibériában található, 636 kilométer hosszú és 25–79 kilométer széles, hegyekkel övezett tavat. A Bajkál mintegy 25–30 millió évvel ezelőtt keletkezett, a Föld legmélyebb tava, a feneke a tengerszint alatt 1186 méterrel húzódik, s 7 kilométer vastagságú üledék fedi. Átlagmélysége 744 méter. Borzongató még belegondolni is ezekbe a számokba. Az extrém mélység oka az, hogy a tó egy hasadékvölgyben alakult ki, evvel magyarázható a szeizmikus aktivitás is, nem ritkák a földrengések. Mintegy 300 folyó által táplált vize olyan tiszta, hogy 40 méter mélységig hatolhat belé a tekintet. A tél elmúltával pedig a szél 5 méter magas hullámokat korbácsol a felszínén.

A Bajkálról az internet révén bárki megtudhatja a fentieket, ahhoz azonban, hogy a különleges jégképződmények formai játékát a saját szemünkkel lássuk, kezünkkel érintsük, s beszippantsuk a fagyos levegőt, már oda kell menni. S bizonyára megéri, hiszen, mint dr. Literáti-Nagy Ferenc meséli, turistából, fotósból akadt bőven.

És megörökíteni való témából is. Szerencsére nem kellett az irdatlan jégmezőt végigjárniuk, orosz idegenvezetőjük jól ismerte azokat a helyeket, ahol lencsevégre kaphatók az extrém alakzatok. Ellátogattak a burjátok lakta Olhon-szigetre is, aminek a helyiek sámánisztikus erőt tulajdonítanak. A sziget legnagyobb városa közelében található a Sámán-szikla, aminek mágikus erejében Dzsingisz kán is hitt, a fáma szerint fel is kereste, hogy fejet hajtson a benne élő szellemek előtt.

– Döntően a szárazföldön laktunk, szigeteken és a part mentén, de volt olyan éjszaka, amikor a jégen vertünk sátrat – folytatja élményeit a fotós. – Nem fáztunk, ezek a sátrak kifejezetten ilyen körülményekre lettek kialakítva, s volt egy kis réz fűtőtestünk is, amit fával tápláltunk. Nem kellett aggódnunk, a jég nem olvadt meg alatta.

Még úgy se, hogy ott-tartózkodásakor épp enyhe volt az idő, mínusz 15… Máskor azonban a mínusz 40 sem ritka.

– Nekünk így is épp elég hidegnek tűnt. Dupla kesztyűt viseltem, exponáláskor lehúztam a vastagot, így tudtam kezelni a gépet. Nagy kaland volt, kihívás, de örök élmény.