Betegház született a forradalom évében – 170 éves a Zala megyei kórház

A Zala Megyei Szent Rafael Kórház elődjének számító ispita ugyanis a forradalom és szabadságharc kitörésének évében kezdte meg működését. Ennek 170 esztendeje.

Az intézmény egész idei programját áthatja az évforduló, még pecsétjüket és logójukat is ehhez igazították. Mint dr. Halász Gabriella főigazgató elmondta, nem látványos rendezvényekkel, hanem értékeink megtartásával ünnepelnek.

- Ma az egészségügy olyan rohamosan fejlődik, hogy mindenki előre tekint, holott a múltból is tudunk építkezni – mondja dr. Halász Gabriella.

A nagy elődők emléke

- Alapot adnak ehhez azok a korábbi, iskolateremtő orvoskollégák is, akik jóval többet adtak a kórháznak a szakma kimagasló művelésénél. Egyikük prof. dr. Lélek Imre, az ultrahang diagnosztika úttörője, akinek emlékét a tiszteletére megrendezett országos konferenciával őrzi a radiológiai osztály.

Fontos megemlítenem dr. Grósz Józsefet, aki az országban elsők közt szervezett modern intenzív osztályt, s dolgozta ki az intenzíves ápolók képzésének tematikáját. Munkájának köszönhetően a zalai kórház kapott elsőként lehetőséget pacemaker beültetésére az országban. Sokan emlékeznek még dr. Kutas Jánosra, a sebészet vezetőjére is, akinek fotója ott látható a sebészeti tanácskozó falán, mert büszkék rá a kollégák.

Az említettek, s még bizonyára folytathatnám a sort, nem csak szakmájukban voltak kiválóak, de a légkör, a szerveti kultúra, a betegekhez való odafordulás is példaértékű volt irányításuk alatt. Ugyancsak öröm számunkra, hogy családok, dinasztiák kötődnek kórházunkhoz. Említhetem dr. Ribiczey Pált, aki 1977-től napjainkig mindössze öt év megszakítással az infektológiát vezeti, s akinek az édesapja is itt dolgozott, pulmonológusként. Vagy prof. dr. Gasztonyi Beáta orvosigazgató-helyettest, akinek szülei ugyancsak a kórházunkat erősítették.

A kórház, története során több igen nehéz korszakot átélt – emlékeztet a főigazgató. Ilyen volt mindjárt az indulás, majd a II. világháború időszaka, amikor az első igazán nagy nevű igazgató, dr. Jancsó Benedek állt a kórház élén (1927-től 1952-ig).

- De minden nehézségen túl lehet jutni, ha a szakma a betegekre és a fejlődésre fókuszál. Ezt tették elődeink is, akiknek a példájából erőt tudunk meríteni – folytatja.

170 év – 170 perc

Az évforduló jegyében interaktív fotófalat készítettek, ahol bárki „adhatja az arcát” a 19. századi viseletben, korabeli eszközökkel pózoló körorvos és bába figurájához, 170 perc az egészségért mottóval szűrőprogramokat szerveznek, s ősszel ismét megrendezik a jótékonysági gálát. Emellett kapcsolódnak a kutatók éjszakájához is, mely programon bemutatják azokat a régi orvosi és ápolási eszközöket, amelyekből kis kiállítás látható a diagnosztikai tömb 4. emeletén.

Több vitrin és tárló őrzi ugyanis régi doktorok, nővérek, bábák munkaeszközeit, dokumentumait, ezek gyűjtését dr. Szilvás Rudolf, a kórház egykori igazgatója (1966 és 1975 között) kezdte el és szorgalmazta.

Ma Bognárné Laposa Ilona ápolási igazgató folytatja a munkát, ő kalauzol bennünket a hidegfényű tárgyak közt. A legtöbb eszköz és berendezés a 20. században, a 30-as és 80-as évek között volt használatos, az egészségügy számos területén.

- Némelyikről név szerint tudjuk, hogy ki használta, mások raktárak eldugott sarkaiból bukkantak elő, vagy a múlt iránt fogékony kollégák jóvoltából kerültek a gyűjteménybe – kezdi a kis tárlat bemutatását Bognárné Laposa Ilona. – Érdemes néha körülnézni itt, hogy tudatosuljon bennünk, hova fejlődött mára az eszközpark...

A jelenhez közeli tárlókban nagy gyerekkori bőgéseket felidéző laboreszközök, fém-üveg kombó injekciós fecskendők, mellkascsapoláshoz használatos NDK farkasfecskendők és egyéb kézi műszerek villognak az üveg mögött. Ma már mindenütt egyszerhasználatos műanyag fecskendőkkel dolgoznak a gyógyítók. A halálfejes alumínium kulacs is okozna némi döbbenetet egy mai szakrendelésen, egykor a formalin tárolására használták.

Ritkaságnak számít az üvegből készült vizeletgyűjtő kacsa, s a zománcos bili is, miként a több mint százévesnek saccolt körorvosi táska. Tenyérnyi fém pecsételő kínálkozik a szemünk elé, anno evvel ütötték be az ágyneműkbe, hálóingekbe a Közkórház Zalaegerszeg feliratot. Hozzá illő, gigantikus dátumbélyegző is előkerült, ma is működőképes.

A bábák blokkja

Külön blokk jár a szülést levezető bábáknak, az ő hivatalos képzésük 1755-ben, Mária Terézia uralkodása idején indult el. Nálunk ily régi emlék nem rejtőzik, ám a múlt század harmincas évei élettel telnek meg a tárgyak nyomán. Akkoriban már nagyon magas szinten zajlott a bábaképzés, egyebek közt a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Szülő- és Nőbeteg Klinikáján, Pécsett. Míves grafikákkal illusztrált tankönyv, gyöngybetűkkel írott jegyzet is ránk maradt, tabló az 1934-35-ben végzett bábanövendékekről, továbbá Gombkötő Józsefné, született Kocsondi Anna oklevele.

Az irat feljogosítja a bábamesterség szabad gyakorlására, mivel „készültségére nézve szigorú vizsgálatnak vettetett alá, s gyakorlati jártasságának is meggyőző bizonyítékát adta.”

- A legcsodálatosabb az, hogy Gombkötő Józsefné unokájának felesége ma a mi kórházunkban ápolónő... – fűzi hozzá kísérőnk.

Módunk van belepillantani egy bábatáska tartalmába is. A köldökzsinór elkötésére alkalmazott fonal fából készült kis tokban rejtezik, mellette sebészeti vatta, steril „gaze” eredeti zárt csomagolásban, olló, lázmérő, szívó, borotva, mérőszalag, körömkefe, s darabka főzött háziszappan.

- Ezt is vitte magával a bába, hogy megfelelően tisztálkodhasson vizsgálat előtt – halljuk. – Ránk maradt Kovács Vendelné pölöskei okleveles szülésznő bábazsebkönyve, s benne részletesen leírva, hogyan kell a várandósokat vizsgálni, a gyerekágyast ápolni, miként kell kísérni és dokumentálni a szülés menetét. Gyakorlatilag a mai szakmai protokollok előzményét látjuk.

Ritkaságok

Értékes bécsi szemlencsekészlet, avíttas sztómazsák övvel, mikroszkóp, fémkanül, szájterpesztő, műtéti altatómaszk (amire még úgy csepegtették a narkotikumot), s egy bonckészlet is a szemünk elé kerül. Az apró eszközökkel szemközt dromedár gépek terpeszkednek. Köztük a mai, diszkrét betegőrző monitorok szekrény méretű elődei, tüdőszűrő berendezés az ötvenes évekből, drabális kerekekkel állítható műtőasztal kicsit későbbről.

Szemnyomásmérő, röntgenfilmnéző, s hajóbőröndnyi több csatornás EKG-készülék a 70-es évekből. Utóbbi hangmérnöki pultnak is beillene a tekerendő gombok számát tekintve. Ugyanebből az időből származik a szovjet rektoszkóp (végbélvizsgáló) készlet, amin keresztül az orvos betekintést nyerhetett a vizsgált területre, s mintát is vehetett. A merev, ijesztően hosszú fém csövek használatát ma már kolonoszkópiával váltják ki.

 „A kórházak ügyébe befurakodó asszonyi befolyást rögtön szüntessék meg!„

Zalaegerszegen 1833-ban határozta el a mezőváros tanácsa, hogy betegházat létesít a mesterlegények, cselédek és más szegény, magukat gyógyíttatni nem tudó lakosok számára. A 12 ágyas kórházat a város rossz anyagi helyzetére való tekintettel közadakozásból tervezték megvalósítani. A város 10 céhéhez intézett felszólítás gyatra eredményeként azonban csak 15 évvel később, 1848 decemberére kezdhette meg működését az „új-ispita”.

(Az akkori viszonyok, történések felvillantásához dr. Degré Alajos: Zalaegerszeg legrégebbi kórháza és Molnár András: Zalaegerszeg 1848-1949-ben című tanulmányából, valamint Osváth Zsuzsa: A betegápolás regénye a magyar szabadságharcban című tankönyvéből kölcsönöztünk részleteket.)

1848 környékén a Zalaegerszegre érkező utazó meglepően sok újnak tűnő házat láthatott, mivel alig két évtizeddel korábban csaknem az egész város leégett. Ekkor kezdődött Zalaegerszegen a tudatos városépítészet. Szélesebb utcákat terveztek, megkezdték azok kavicsozását, a központban pedig deszkákból gyalogjárókat raktak le és hozzáláttak a közvilágítás bevezetéséhez. Dacára annak, hogy a település már több mint egy évszázada Zala megye állandó székhelye volt, kevéssé öltött városias jelleget. Mintegy 450 épülete lehetett, a jelentősebb kőből vagy téglából épült középületek a plébániatemplom körül helyezkedtek el. A közelben állt az ispita, az öreg koldusok és aggok menedékháza is, ahova a kórházat tervezték.

Fehér Ignác seborvos „minden jutalom és fizetség nélkül” vállalta a munkát, a város az ágyakat és az asztalokat ingyen várta az asztalos céhtől, betegápolásra az ispitában levő egyik koldusasszonyt – de őt már fizetéssel – kívánta kirendelni. Új követelményként merült fel, hogy a ragályveszély csökkentésére minden betegnek külön ágya legyen. A 12 ágyhoz fekhelyenként 3 lepedőt kívántak beszerezni, párna- és paplanhuzatot azonban nem, a takaró tehát tisztítatlanul került egyik betegről a másikra.

A költségek csökkentése céljából fel kívánták használni az ispita egyik szobáját, amihez két újabb szobát, egy konyhát, kamarát akartak újonnan építeni, valamint kellett még „egy kis rejtekhely a holt testek félretételére”. A végül 1848 decemberében megnyitott gyógyító betegházat a szegényháztól való megkülönböztetésül „új-ispitának” nevezték.

A forradalom és szabadságharc idején a hadi betegápolásról, a tábori, egészségügyi szolgálatról is gondoskodni kellett. Bár Zalaegerszegen nem volt tábori kórház, a kor viszonyainak jellemzésére érdemes felidézni, hogy amikor Kossuth Lajos országos főápolóvá kinevezett húga, Kossuth Zsuzsanna mozgósító levélben kérte nőtársai segítségét a sebesültek ápolásához, néha kemény falakba ütközött. Töltényi János, Kossuth honvédorvosa a hadügyminiszternek szóló felterjesztésben például így fogalmazott: „A kórházak ügyébe befurakodó asszonyi befolyást rögtön szüntessék meg, az eddig alkalmazott ápolónőket pedig csak addig tűrjék, míg férfiakkal fel nem cseréltetnek!” A levél szerencsére hatástalan maradt.

A tudomány lendületet kapott, egyre több felfedezés segítette a korszerű betegellátást és ápolást. A 12 ágyas, szegényes kis zalaegerszegi ispita is kinőtte kereteit. Közadakozásból új kórház létesítését határozta el a város. 1886-ban készült el az a 43 ágyas közkórház, mely létesítésekor a településen kívül állt – a mai kórház területén.