Bulvár-celeb

2021.09.28. 15:30

Invázió: már csípnek is a poloskák

Szinte kiirthatatlanok, mindenütt rengeteg bosszúságot okoznak az országban.

Már hipóval is próbálkoznak a budapestiek a poloskák ellen, hiába. Elkezdődött az őszi invázió, mindenütt hemzsegnek a büdös rovarok. Védekezni ellenük szinte lehetetlen, az egyetlen megoldás, ha az ember az ajtót és az ablakokat is zárva tartja. Miskolc környékén ráadásul a csipkés poloskák is megjelentek, amelyek az embereket is megcsípik. A szakemberek szerint a tavalyi enyhe tél miatt idén is rengeteg poloskára kell számítani.

A két behurcolt poloska egyébként az emberre teljesen veszélytelen, mert szívókás szájszervükkel csak a lágyhéjú gyümölcsöknek, illetve leveleknek a nedvét szívogatja. Az emberi bőrt nem tudja átszúrni. Egyszerűen csak bosszantó, hogy bejön a lakásba, röpköd és büdös. Fizikai védekezés egyetlen módja a szúnyogháló vagy a zárt ablak – írja a Bors.

– Van egy olyan invazív poloska is, ami már kellemetlenebb, és szintén nincs nálunk ellensége. Ez a csipkéspoloska, ami később került behurcolásra, és a tölgyeseinkben rendkívül nagy kárt okoz.

Nagyon apró, ez is növényi nedveket szívogat, de a szájszerve erősebb. Tőrszerű, hogy a keményebb leveleket is átszúrja, ezért az embert is meg tudja csípni. Más megoldás nincs, ezt is agyon kell ütni.

A szúnyogháló ez ellen is véd – mondta Sár József, entomológus.

 

– Mivel nem őshonosak, nincs természetes ellenségük. Láttam ugyan néhány pókot, ami megfogta őket, de ez elenyésző. Néhány madár is elfogyasztja, de rossz íze van, ezért ki is köpi, és legközelebb már nem kell neki. Más módja nincs a gyérítésüknek, mint a fizikai megsemmisítés.

Meg kell fogni, összenyomni, és ki kell dobni. A WC-be bedobni nem elég, mert jól úszik

– figyelmeztetett az entomológus.

 

Címkék#poloskák
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában