Foci

2010.11.02. 03:29

Leon, ez profi volt! A ZTE FC 4-3-ra verte az MTK-t

Budapest - Szombaton este gólgazdag és mindvégig rendkívül izgalmas mérkőzést láthattak a nézők a labdarúgó NB I 12. fordulójában a Hidegkuti-stadionban: a ZTE FC 3-0-as félidő után 4-3-ra verte az MTK-t.

Bóbics László

 

 


A fordulás után aztán bebizonyították a hazaiak, hogy többre is képesek. Garami József vezetőedző például azzal tüzelte fel a társaságot, hogy a szünetben megjegyezte: látott már olyan BEK-döntőt, ahol 0-3-ról nyert a Liverpool. Ráadásul jól is cserélt, hiszen előbb Könyves (1-3), majd Ladányi (2-3) rúgott szép gólt, így a 66. percben máris éles lett a meccs. Ekkor ismét hallatta a hangját az egyik vezérszurkoló: Gyerekek, ha döntetlen lesz, elnézést kérünk az ügyvezetéstől. Ha a 85. percben lefújták volna a találkozót, meg is tehették volna, hiszen Eppel egyenlített, 3-3. Ennek a gólnak az volt az érdekessége, hogy a magas termetű egerszegi középső védők közt a mezőny legalacsonyabb növésű játékosa, Kanta József fejelte le a labdát a cserecsatár elé. Csank Jánoson látszott, majd szétveti a düh, s amikor már mindenki az órát nézte, no meg a bírót - jegyezzük meg: nem nagyon szimpatizált a zalaiakkal, hiszen kétes ítéleteivel főleg őket sújtotta -, jött Leon Panikvar. Vagy inkább ment, méghozzá előre, hiszen a saját térfeléről indulva a bal oldalon sorra cselezte ki a rátámadó játékosokat, a negyediknél tartott, amikor a 16-oson belül helyzetbe hozta magát, majd mintegy 14 méterről a balösszekötő helyéről elemi erővel, védhetetlenül a bal felső sarokba bombázott, 3-4! Érthető volt a meccs után a védő boldogsága, akit sokszor kritizált a szakmai vezetés, ezúttal viszont a találkozó hőse lett:

- Láttam, hogy szabad a folyosó, elindultam. A cselek sorra bejöttek, no meg nagyszerűen találtam el a labdát. Örülök, hogy segíthettem a sikerben - mondta később.

Jól játszottunk az első félidőben, különösen harminc percig. Helyzeteink is voltak, de a gólokat a ZTE rúgta. A vereség ellenére nem érheti kritika játékosaimat, igaz hogy voltak buta hibáink, de nagy erőfeszítéseket tettünk a sikerért is.


Garami József:

Csank János: A hazaiaknak voltak az elején helyzeteik, de nagyjából azt játszottuk, amit szerettünk volna, hiszen sikerült gólokat rúgnunk. A félidőben megfordult a fejemben, hogy feljönnek a hazaiak, de az egy pillanatig sem, hogy kiegyenlítenek. Panikvar az edzéseken többször is megcsinálta ezt a megoldást, amit most a meccsen, de akkor többnyire rosszul célzott. Most szerencsére nem.

További eredmények: FTC-Szolnok 1-0, Vasas-Haladás 2-1, BFC Siófok-Pápa 0-1, Győr-Kecskemét 2-1, DVSC-Kaposvár 3-1, Videoton-Honvéd 0-2, Újpest- Paks 2-3.

JEGYZŐKÖNYV
MTK-ZTE FC 3-4 (0-3)

Hidegkuti-stadion, 500 néző. Jv.: Szilasi 7 (Kelemen, Márkus).

MTK: Szatmári 5 - Vukadinovics 5, Szekeres 5, Vukmir 6, Vadnai 6 - Gál 4 (Ladányi 7, 46.), Pátkai 5 - Szabó Á. 4 (Könyves 7, 46.), Kanta J. 6, Pál A. 6 -Tischler 5 (Eppel -, 76.) Vezetőedző: Garami József.

ZTE: Vlaszák 6 - Turcsik 5, Miljatovic 5, Varga R. 5, Panikvar 7 - Szalai R. 5, Kamber 7 - Rajcomar 7 (Kocsis -, 92.), Horváth A. 5 (Illés Gy. 5, 54.), Balázs Zs. 6 (Barna -, 68.) - Simon 6. Vezetőedző: Csank János.

Gólszerzők: Balázs Zs. a 11., Simon A. 35., Rajcomar a 44. (11-esből), Panikvar a 90., illetve Könyves az 54., Ladányi a 65., Eppel a 85. percben.

Sárga lap: Simon a 34., Szatmári a 43., Vukmir az 55., Balázs Zs. a 60. percben.

Eredmények és tabella - Lapozzon!






OLDALTÖRÉS: Eredmények és tabella










Eredmények és tabella










Eredmények és tabella










Eredmények és tabella

Az elsőszámú üldöző jelenleg a Zalaegerszeg, amely gólzáporos mérkőzésen 4-3-ra nyert az MTK ellen a Hidegkuti Stadionban. Az FTC sovány, egygólos győzelmet aratott a Szolnokkal szemben és ezzel most a harmadik.
   
A rangadónak is beillő DVSC-Kaposvár meccset a címvédő debreceniek simán, 3-1-re hozták, ezzel hatodik győzelmüket szerezték meg, és "csendben" kúsznak felfelé a tabellán.
   
A Monicomp Liga 12. fordulójának vasárnapi eredménye és a tabella:

Újpest FC-Paksi FC 2-3
    szombaton játszották:
Ferencváros-Szolnoki MÁV FC 1-0
MTK Budapest-ZTE FC 3-4
Vasas-Szombathelyi Haladás 2-1
BFC Siófok-Lombard Pápa 0-1
Győri ETO FC - Kecskeméti TE-ERECO 2-1
    pénteken játszották:
DVSC-TEVA - Kaposvári Rákóczi 3-1
Videoton FC-Budapest Honvéd 0-2
 
    Az állás:
 1. Videoton FC                    12 8  2  2   25-14   26 pont
 2. ZTE FC                         12 7  2  3   24-17   23
 3. Ferencváros                    12 7  1  4   19-17   22
 4. DVSC-TEVA                      12 6  3  3   23-17   21
 5. Paksi FC                       12 6  2  4   21-17   20
 6. Kaposvári Rákóczi              12 6  2  4   18-14   20
 7. Budapest Honvéd                12 6  2  4   17-13   20
 8. Lombard FC Pápa                12 6  1  5   22-19   19
 9. Vasas                          12 5  1  6   19-24   16
10. Újpest FC                      12 4  4  4   19-14   16
11. Győri ETO                      12 4  3  5   15-14   15
12. MTK Budapest                   12 4  3  5   16-18   15
13. BFC Siófok                     12 3  4  5   12-17   13
14. Kecskeméti TE-ERECO            12 3  -  9   18-30    9
15. Szolnoki MÁV                   12 2  2  8    8-23    8
16. Szombathelyi Haladás           12 1  4  7   13-21    7

    A 13. forduló programja:
    november 5., péntek:
Kecskeméti TE-ERECO - Újpest FC 17 ó
Budapest Honvéd-Győri ETO FC 19 ó
    november 6., szombat:
Kaposvári Rákóczi-Videoton FC 15 ó
Paksi FC-BFC Siófok 16 ó
Lombard Pápa-Vasas 16 ó
Szombathelyi Haladás-MTK Budapest 16 ó
ZTE FC-Ferencváros 17:30 ó
    november 7., vasárnap:
DVSC-TEVA - Szolnoki MÁV FC 17:30 ó

    Korábbi eredmények:
    1. forduló (július 31-augusztus 1.): BFC Siófok-Videoton FC 1-1, Újpest FC-Győri ETO FC 0-0, Debreceni VSC-TEVA - Lombard Pápa 2-0, MTK Budapest - Kecskeméti TE-ERECO 4-2, ZTE FC-Kaposvári Rákóczi FC 3-5, Vasas-Budapest Honvéd 3-2, Ferencváros-Paksi FC 2-1, Szolnoki MÁV FC-Szombathelyi Haladás 0-0
    2. forduló (augusztus 6-8.): Paksi FC - DVSC-TEVA 2-2, Győri ETO FC-BFC Siófok 1-0, Videoton FC-Vasas 3-0, Kaposvári Rákóczi-Újpest FC 0-1, Budapest Honvéd-MTK Budapest 1-2, Lombard Pápa-Szolnoki MÁV FC 0-0, Szombathelyi Haladás-ZTE FC 0-0, Kecskeméti TE-ERECO - Ferencváros 1-2
    3. forduló (augusztus 13-15.): Vasas-Győri ETO FC 2-1, ZTE FC-Lombard FC Pápa 3-1, Szolnoki MÁV FC-Paksi FC 3-1, MTK Budapest-Videoton FC 0-3, DVSC-TEVA - Kecskeméti TE-Ereco 6-2, Kaposvári Rákóczi-Szombathelyi Haladás 1-0, BFC Siófok-Újpest FC 1-1, Ferencváros-Budapest Honvéd 1-3
    4. forduló (augusztus 20-22.): Budapest Honvéd - DVSC-TEVA 1-0, Győri ETO FC-MTK Budapest 1-1, Videoton FC-Ferencváros 1-1, Siófok-Kaposvári Rákóczi 0-0, Paksi FC-ZTE 2-2, Újpest FC-Vasas 2-2, Kecskeméti TE-ERECO - Szolnoki MÁV 4-2, Lombard Pápa-Szombathelyi Haladás 5-1   
    5. forduló (augusztus 27-szeptember 1.): Szolnoki MÁV FC-Budapest Honvéd 0-2, ZTE FC - Kecskeméti TE-ERECO 2-1, Szombathelyi Haladás-Paksi FC 1-2, Kaposvári Rákóczi-Lombard Pápa 3-2, Vasas-BFC Siófok 3-0, MTK Budapest-Újpest FC 1-0, DVSC-TEVA - Videoton FC 3-1, Ferencváros-Győri ETO FC 3-0
    6. forduló (szeptember 10-12.): Videoton FC-Szolnoki MÁV FC 3-1, Budapest Honvéd-ZTE FC 1-0, Újpest FC-Ferencváros 6-0, BFC Siófok-MTK Budapest 0-0, Vasas-Kaposvári Rákóczi 1-3, Győri ETO FC - DVSC-TEVA 3-0, Paksi FC-Lombard Pápa 4-0, Kecskeméti TE-ERECO - Szombathelyi Haladás 1-0
    7. forduló (szeptember 16-19.): DVSC-TEVA - Újpest FC 1-1, Szolnoki MÁV FC-Győri ETO FC 0-3, Ferencváros-BFC Siófok 1-2, Szombathelyi Haladás-Budapest Honvéd 1-1, Lombard Pápa - Kecskeméti TE-ERECO 4-1, Kaposvári Rákóczi-Paksi FC 1-2, MTK Budapest-Vasas 4-0, ZTE FC-Videoton FC 1-2
    8. forduló (szeptember 24-26.): BFC Siófok - DVSC-TEVA 4-1, Győri ETO FC-ZTE FC 0-1, Budapest Honvéd-Lombard Pápa 2-4, Kecskeméti TE-ERECO - Paksi FC 0-1, Videoton FC-Szombathelyi Haladás 3-1, Újpest FC-Szolnoki MÁV FC 1-0, Vasas-Ferencváros 1-3, MTK Budapest-Kaposvári Rákóczi 0-2
    9. forduló (október 1-3.): DVSC-TEVA - Vasas 3-1, Szolnoki MÁV FC-BFC Siófok 0-4, ZTE FC-Újpest FC 2-1, Szombathelyi Haladás-Győri ETO FC 3-3, Paksi FC-Budapest Honvéd 0-1, Kaposvári Rákóczi - Kecskeméti TE-ERECO 2-1, Lombard Pápa-Videoton FC 1-2, Ferencváros-MTK Budapest 3-0
    10. forduló (október 15-17.): Videoton FC-Paksi FC 2-1, MTK Budapest - DVSC-TEVA 0-0, Vasas-Szolnoki MÁV FC 3-0, BFC Siófok-ZTE FC 0-4, Budapest Honvéd - Kecskeméti TE-ERECO 1-2, Ferencváros-Kaposvári Rákóczi 1-0, Győri ETO FC-Lombard Pápa 0-1, Újpest FC-Szombathelyi Haladás 3-1
    11. forduló (október 22-24.): DVSC-TEVA - Ferencváros 2-1, Szolnoki MÁV FC-MTK Budapest 2-1, Kecskeméti TE-ERECO- Videoton FC 2-4, Szombathelyi Haladás-BFC Siófok 4-0, Kaposvári Rákóczi-Budapest Honvéd 0-0, Lombard Pápa-Újpest FC 3-1, Paksi FC-Győri ETO FC 2-1, ZTE FC-Vasas 2-1

 





OLDALTÖRÉS: Labdarúgó NB I - Góllövőlista











 A labdarúgó NB I góllövőlistája:











 A labdarúgó NB I góllövőlistája:











 A labdarúgó NB I góllövőlistája:


    11 gólos:

Alves (Videoton)

    7 gólos:

Rajcomar (ZTE)

    6 gólos:

Czvitkovics (DVSC), Ferenczi (Vasas), Maric (Pápa), Tischler (MTK), Tisza (Újpest)
   
    5 gólos:

Heffler (Pápa), Kabát (DVSC), Montvai (Paks), Oláh (Kaposvár), Rajczi (Újpest), Schembri (Ferencváros)

     4 gólos:

Abass (Honvéd), Bartha (Paks), Némedi (Kecskemét), Sowunmi (Siófok)

    3 gólos:

Abwo (Pápa), Aleksidze (Győr), Alex (Szolnok), Balázs Zs. (ZTE), Bárányos (Pápa), Böde (Paks), Heinz (Ferencváros), Jawad (Kaposvár), Kamber (ZTE), Kanta (MTK), Kenesei (Haladás), Koltai (Győr), Lázok (Vasas), Litsingi (Kecskemét), Pavicevic (ZTE), Pavlovic (Kaposvár), Remili (Szolnok), Tóth P. (Haladás), Tököli (Kecskemét), Vayer (Paks)

    2 gólos:

Arnaut (Vasas), Bouguerra (Győr), Böőr (Újpest), Ceolin (Győr), Coira (Honvéd), Coulibaly (DVSC), Danilo (Honvéd), Elek (Videoton), Éger (Paks), Foxi (Kecskemét), Gáspár (Vasas), Gosztonyi (Videoton), Graszl (Siófok), Grúz (Kaposvár), Gyagya (Kecskemét), Gyömbér (Pápa), Homma (Siófok), Könyves (MTK), Nagy G. (Haladás), Nikolic (Videoton), Pilibaitis (Győr), Polonkai (Videoton), Rodenbücher (Ferencváros), Rouani (Honvéd), Rósa (Ferencváros), Rudnevs (ZTE), Rufino (Honvéd), Sándor (Videoton), Simon A. (ZTE), Sipos N. (Haladás), Takács P. (Pápa), Tököli (Kecskemét), Trajkovic (Győr), Tusori (Siófok), Vujovic (Videoton)

    1 gólos:

Abdi (Ferencváros), Andrezinho (Ferencváros), Balogh (Kecskemét), Balogh B. (Újpest), Barczi (Újpest), Benounes (Vasas), Bogunovic (ZTE), Bojtor (Honvéd), Botis (Honvéd), Bódi (Debrecen), Csizmadia (Ferencváros), Csordás (Kecskemét), Dombi (DVSC), Eppel (MTK), Gál (MTK), Germán (Pápa), Gujic (Kaposvár), Hajdú (Honvéd), Katona (Vasas), Kiss T. (Paks), Kiss Z. (DVSC), Kulcsár T. (DVSC), Kulcsár K. (Kaposvár), Kulcsár D. (FTC), Laczkó (DVSC), Ladányi (MTK), Lattenstein (Haladás), Lengyel (Haladás), Lengyel B. (Szolnok), Lipták (Videoton), Lukács K. (Siófok), Mileusnic (Vasas), Miljatovic (ZTE), Mitrovic (Újpest), Németh N. (Vasas), Novák (Siófok), Pancsava (Vasas), Panikvar (ZTE), Pál (MTK), Peric (Kaposvár), Pintér Á. (MTK), Rebryk (Pápa), Sadjo (Honvéd), Schimmer (Haladás), Sifter (Paks), Simek (Újpest), Simon (Kecskemét), Simon K. (Újpest), Sipeki (Paks), Stanic (DVSC), Stanisic (Szolnok), Szakály P. (DVSC), Szilágyi (DVSC), Tajthy (Újpest), Takács Á. (Honvéd), Tokody (Győr), Varga R. (ZTE), Vasiljevic (Videoton), Yannick (DVSC), Zsók (Kaposvár)

    öngól:

Grúz (Kaposvár, az Újpest ellen), Horváth G. (Videoton, a DVSC ellen), Kovács G. (ZTE, a Kaposvár ellen), Pető (Szolnok, a Vasas ellen), Sütő (MTK, a Ferencváros ellen kétszer), Szabó (Paks, a Ferencváros ellen)

Ezek is érdekelhetik