Foci

2010.08.07. 02:29

Haladás-ZTE: nem a múlt, a jelen számít (online közvetítéssel)

Ráhangolódni nem sok idő maradt, hiszen a labdarúgó NB I-ben már 2. fordulójában megrendezik a Haladás-ZTE FC nyugati rangadót. Szemben az előző két idénnyel, amikor az ősz végén jött el a várva várt csata, ám a lényeg, hogy szombaton 19 órakor a vasi megyeszékhelyen találkozik a két régi rivális.

Kerkai Attila

 Mindez persze mégsem teljesen igaz. A Haladás elleni csata ugyanis mindig kiemelt figyelmet kap a zalai drukkerek részéről - ami persze fordítva is igaz - , s így van ez most is. Horváth András, a ZTE FC labdarúgója a szombathelyiek neveltje, bár mint a középpályás elmondta: ma már nem sok kapcsolata van a vasiakkal.

- Nyolc éve már, hogy eligazoltam a Haladástól, azóta tulajdonképpen soproninak számítok - árulta el Horváth, aki a múlt heti vereség ellenére a ZTE egyik legjobbja volt. - A szüleim persze most is Szombathelyen élnek, a Hali együtteséből viszont már nem sok mindenkit ismerek személyesen, egyedül Tóth Péterrel tartom a kapcsolatot. Ettől függetlenül természetsen figyelemmel kísérem a Hali szereplését. Az a tény, hogy két éve szinte ugyanabban az összetételben szerepel a vasi alakulat mindenképpen az erényére válik. Sajnos gyengén kezdtünk, vereséggel, de most pontot vagy pontokat kell szereznünk. Szerintem ugyanis az első hat közé igyekvő csapatok között nagyon kicsi lesz a különbség, ezért fontos, hogy az elején ne ragadjunk be. Játékban és eredményességben is fel kell javulni, határozottnak kell lennünk, mert a Haladás első bajnoki mérkőzését vívja, amin biztos, hogy bizonyítani akar saját közönsége előtt.

A Haladás ugyan az első bajnokiját vívja, azonban egy hete felkészülési mérkőzésen 2-1-re legyőzte a Werder Brement, ami kellő önbizalommal is töltheti el a vasiakat, akikhez - Róth Antalnak, az U 21-es válogatotthoz történt kinevezése miatt - visszatért Csertői Aurél.

A régi-új edző személye is motivációt jelent a Halinak, de milyen mérkőzésre számít Csank János? A ZTE FC mestere tegnap azt mondta: a hét elején megbeszélték a Kaposvár elleni kudarc okait, keddtől pedig már kizárólag az előttük álló feladatra koncentrálnak.

- Nem foglalkozunk a Kaposvár elleni meccsel, túlléptünk rajta, készülünk a rangadóra - mondta a szakvezető - Most előnyösebb helyzetben van a Haladás, a háta mögött egy Bréma elleni sikerrel, viszont szombaton tizenegy a tizenegy ellen futballozik majd a pályán, úgyhogy csak ez számít. Azt gondolom, hogy hangulatos, kemény találkozót vívunk a vasiakkal, akik jól birtokolják a labdát és képesek remek teljesítményre.

A héten Rudnevs távozott, ezért is kérdeztük meg a szakvezetőt: véleménye szerint mennyire fog hiányozni a gólerős támadó?

- Semennyire, ugyanis már nincs itt - jelentette ki Csank János. - A keretben vannak más támadók, nekik kell most azt a feladatot megoldaniuk, hogy pótoljuk őt.

Ettől függelenül arra rákérdeztünk, hogy tervez-e Rudnevs helyére még igazolni játékost. Csank János annyit mondott erről, hogy igen, ám hozzátette: majd kiderül, sikerül-e alkalmas futballistát találni erre. A ZTE FC együttesében elvileg nincs sérült, illetve van, Milan Bogunovic, azonban ő amúgy sem játszhatna, hiszen a Haladás ellen jár le kétmérkőzéses eltiltása. Annyit még megtudtunk, hogy Darko Pavicevic hagyott ki a héten edzéseket, ugyanis a montenegrói csatárt Csank János hazaengedte, ugyanis gyermeke született, de már visszatért az együtteshez.

A szakvezető által megadott kezdő tizenegyben ezúttal nem szerepel a középső védő Matej Miljatovic neve: Vlaszák - Kocsárdi, Kovács, Varga, Panikvar - Máté, Kamber - Magasföldi, Illés, Balázs Zs. - Pavicevic.

A Haladás várható összeállítása: Rózsa - Schimmer, Guzmics, Lengyel, Tóth P. - Rajos, Molnár, Simon Á. - Nagy G., Oross, Sipos.

A labdarúgó NB I 2. fordulójának programja. Szombat: Budapest Honvéd-MTK Budapest 17.30, Lombard Pápa-Szolnoki MÁV FC 19.00, Haladás-ZTE FC 19.00, Kecskeméti TE-ERECO-Ferencváros 20.00. Vasárnap: Paksi FC-DVSC-TEVA 17.30, Győri ETO-Siófok 20.00, Videoton FC-Vasas 20.00.

A tegnap lejátszott Kaposvári Rákóczi-Újpest FC találkozó 1:0-ás vendégsikerrel zárult.

A tegnap lejátszott Kaposvári Rákóczi-Újpest FC találkozó 1:0-ás vendégsikerrel zárult.

Tegnap újabb időpontegyeztetést tartottak az MLSZ-ben, ami érti a ZTE FC későbbi programját is - tudtuk meg Dézsi Attila ügyvezetőtől. Miután a Győri ETO továbbjutott az Európa Kupában, a jövő héten csere lesz a tévés mérkőzések között: a ZTE FC-Pápa találkozót egy nappal korábban, azaz augusztus 13-án, pénteken 19 órától rendezik. Később, a DVSC és a Győr EL-szereplése függvényében is lehet még változás. Augusztus 21-én (19.00) a ZTE Paksra látogat, 28-án (19.00)  pedig a Kecskemétet fogadja.  

 

A HALADÁS-ZTE MECCSRŐL ONLINE KÖZVETÍTÉS LESZ PORTÁLUNKON.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!