Csesztregi népdalkör: Igényük a népdaléneklés

Fotó: Gyuricza Ferenc

Molnár Ferencné, a csesztregi népdalkör vezetője kezdi így a beszélgetésünket. Az ország egyik legjobb férfi népdalkörének tagjai a zalai népi kultúra és népdalkincs ápolásáért, megismertetéséért, illetve megőrzéséért végzett magas színvonalú tevékenységük elismeréseként vehették át a közelmúltban az elismerést. A díj még fokozottabb munkára ösztönzi őket, azon a napon, amikor írásunk megjelenik, a Vass Lajos Népzenei Szövetség által meghirdetett népzenei verseny  Kárpát-medencei     döntőjében képviselik másodmagukkal a megyét.

– A szövetség eddig két alkalommal nagydíjjal,  kétszer pedig különdíjjal ismerte el a munkánkat. A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége legmagasabb szintű elismerését pedig már négyszer nyertük el. A csesztregi ennek köszönhetően  az ország egyik legeredményesebb  népdalköre – sorolja az eredményeket a kórust immár  26 éve, 1988 óta  vezető karnagy. – A sikerekért azonban meg is kellett dolgoznunk. Ha  a fiúkban nem lenne    igény   közös éneklésekre, biztosan nem jutunk el idáig. Nálunk   próba nélkül egyetlen hét sem telhet el, ha valami halaszthatatlan ok miatt nem tudok jelen lenni, akkor is teljesen bizonyos lehetek abban,  hogy ők maguktól is gyakorolnak.

A csoport   1971-ben alakult  még csesztregi pávakör elnevezéssel,  s így is lett országosan ismert.       A Vass Lajos Népzenei Szövetségnek a közelmúltban azonban volt egy állásfoglalása, miszerint célszerűbb lenne  a pávakör elnevezés  helyett a népdalkört használni, ezért   ma már a csesztregiek is így hívják magukat. Molnár Ferencné egyéb változásokról is beszámol, bővítették a repertoárjukat, sokkal változatosabb ettől a műsoruk.

– Amikor a pávakör 1971-ben megalakult, a repertoárjában hosszú ideig csakis zalai csokrok szerepeltek – magyarázta Molnár Ferencné. – Vajda József és Horváth Károly gyűjtései. Abban, hogy ezeket a dalokat megismerte az ország, nagyon fontos szerepet játszottak a fiúk, hiszen rádiófelvételek is készültek velük. Egy idő után aztán megérett a szándék arra, hogy bővítsük a repertoárt, és színesítsük  műsorainkat. Nem volt könnyű a folyamat, hiszen nem minden esetben fogadták el a javaslataimat a fiúk, de azért sikerült egyre több tolnai és baranyai népdalt is megkedveltetni velük.

A repertoár bővítésének az szándéka  szinte ugyanarra az időpontra  esett, amikor a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége  változtatott a versenyszabályain. A KÓTA elnöksége előírta, hogy a minősítésekre jelentkező dalköröknek két csokrot kell bemutatniuk, egy helyit, valamint egy más tájegységet. A két igény így szerencsésen egymásra talált, míg a változtatással  a közönség is jól járt. Molnár Ferencné szerint a csesztregiek  csak  ezért kezdtek el erdélyi dalokat énekelni.

– Amiben nincs változás, az a dalok témája – folytatta az együttes vezetője. – Egy férfi népdalkörnek a katona- és betyárdalok, a borénekek állnak a legjobban, mi is ezekből válogatunk. Belefér mellé néhány szerelmes dal is, mert bármennyire is titkolták,     azért a fiúk is voltak szerelmesek, s születtek ilyen nóták is. Kevesebb férfi szerelmes nóta van, de azért akad.

Molnár Ferencné hozzáteszi, ha vegyeskarral dolgozna, jóval könnyebb lenne a dolga a szerelmes dalok válogatásánál, hiszen azok többsége felelgetés, a fiúk és  lányok felváltva éneklik a sorokat vagy versszakokat. Amikor a elvállalta a csoport vezetését, tett is kísérletet arra, hogy átalakítsa vegyes karrá. Nem számított arra, hogy milyen erős ellenállásba ütközik.

– Előttem két férfi vezetője volt a kórusnak, először   Csicsor János,   majd Pápai János   – sorolta.  – Amikor felvetettem, hogy toborozzunk lányokat, annyi volt csak rá a válaszuk: örüljek annak, hogy engem befogadtak.

Molnár Ferencné szerint a csesztregi fiúk tehát önérzetesek, s büszkék mindarra, amit az évek során elértek. A már vázolt eredményeik mellett a negyven éves jubileumra kiadott CD-t említi a csoportvezető, mint  egyik fontos mérföldkövet, talán lesz lehetőségük arra, hogy a repertoárjukba azóta bekerült dalcsokrokból is készítsenek egy újabb kiadványt. Problémájuk csupán az utánpótlással van, nehéz ma egy népdalkörbe kiváló hangú, elkötelezett tagokat találni. Jelenleg tizen vannak, a legutóbb  belépők körülbelül egy évtizede csatlakoztak.

– Amikor a pávakör 1971-ben létrejött, húsz tagja volt – mutatott rá Molnár Ferencné. – Az alapítók közül hárman, a szólóénekes Varga Ferenc, illetve Bertalan Miklós és Domonkos Tamás most is tagjai a csoportnak. A létszám többször is változott közben, most nagyon stabil a csapat.

A karvezető szerint ennek ellenére  szükség lenne jó hangú énekesekre, az utánpótlás kérdése ugyanis előbb-utóbb újra felmerül. Ugyanakkor az is tény, hogy ma nagyon nehéz olyan fiatalt találni, akit a népdaléneklés vonz. Az általános vagy középiskolás korosztályban még akadna, ám a tanulmányaik miatt a többség egy időre szinte biztosan elkerül Csesztregről, így nehéz lenne alapozni rájuk, s arról nem is szólva, hogy nekik kiforrott, érett hangra lenne inkább szükségük.

– Azért nem olyan rossz a helyzet, nagyon sok jó hangú népdalénekes van az országban – téríti vissza a beszélgetés menetét a pozitívumok felé Molnár Ferencné. – Erről a versenyek és minősítők mellett ünnepi rendezvényeken is meggyőződhettünk. A megyei önkormányzat mellett az idei esztendő másik nagy  elismerésének tartjuk, hogy Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége nálunk tartotta a zene ünnepére szervezett országos rendezvényét, vagyis egy napig Csesztregre figyelt az ország népzenei közössége. Ebben az elismerésben kizárólag olyan települések részesülhetnek, ahol működik Aranypáva nagydíjas csoport. A helyszínt minden alkalommal  a KÓTA elnöksége választja ki, tavaly Alsópáhokon tartották, ezúttal pedig Csesztreg kapta a lehetőséget, amit mi nagy örömmel fogadtunk.