Malmok tűntek el Zalában, tönkretették a folyót

- Ez nem volt olyan régen, pedig még minap a vízügyi igazgatóság szakaszmérnökségének vezetője is úgy nyilatkozott egy újságcikkben, hogy a Zala kanyarulatait a XIX. és a XX. században vágták el és kiegyenesítették a folyót. Nos, a Zala voluntarista és brutális szabályozására emlékezetünk szerint 1961 és 1963 között került sor - pontosított Izsák János. - A folyót ezzel tönkretették, sok-sok kanyarulatot kiiktattak, szinte csatornává változtatták a Zalát, és mellette a réteket is nagymértékben károsították. Mivel a folyómedret kivétel nélkül távol vezették el az akkor még többségében álló és felszerelt malmoktól, megpecsételték sorsukat. De hiába tiltakoztak a horgászok is, akik ugyan nem képeztek nagy tömeget, azonban szívükön viselték a vizek és környezetük sorsát - idézte.

- A folyószabályozás természetesen kiterjedt a Zalaegerszeg melletti szakaszra is. Édesapám, Izsák Gyula középiskolai tanár 1966-ban a Magyar Nemzetben tette szóvá a szabályozás számos várható kedvezőtlen következményét. Egyéb bírálatról nem tudunk, de a központi akarattal szembehelyezkedő véleménynek nem kedveztek azok az idők - mondta.

A rendszerváltás után napirendre került a Zala és a rétek sorsának rendezése, erről lapunkban is beszámoltunk.

- Jó hír, hogy egyáltalán felvetődik a folyó csatorna-jellegének enyhítésére vonatkozó terv! Az ajánlott beavatkozás első olvasásra remek gondolatnak tűnik, azonban biológiai, ökológiai, esetleg társadalmi szempontból számos komoly veszéllyel kell számolni - vetette fel.

A tervezők a túlszabályozottságot surrantók kiépítésével, meder-rehabilitációkkal igyekeznek majd csökkenteni, s élővé tennék a holtágakat is. A folyó a halak számára hosszanti irányban átjárhatóvá válna, a beavatkozás a környező rétek revitalizációját is elősegítené.

- Nagy előrehaladásnak kell tekinteni a szemléletmód-változást, melyről korábban álmodni sem mertünk. Nem szabad azonban megfeledkezni róla, hogy a Zala-rétet érintő környezetromlás, elsősorban a megyeszékhely környezetében, nem szűnt meg. A dolog visszanyúlik a 60-as, 70-es évekre. Miért kellett a Zala-rétre telepíteni a városi sportcentrumot, a ZTE edzőpályákat? Miért kellett ide építkezni, például autószervizt létesíteni? Jó dolog-e erdőt telepíteni, gondolunk a falumúzeum mögötti területre? Miért kellett egy lakóparkért a földdel egyenlővé tenni a kaszaházi Böhm malmot? S vajon talál-e módot az egerszegi városvezetés arra, hogy sokszori kérésre megmentse, megőrizze az utókornak a régi egerszegi, kaszaházi hídnál volt strandfürdő még fennálló gyermekmedencéjét? - sorolta Izsák János.

Folytathatjuk a kérdéseket. Miért bontották le - már az 1960-as évek végén - a jelenlegi műfüves focipálya szomszédságában állt Baumgartner malmot?

- Ez ugyanis műemléki védelem alatt állt - árulta el Kummer Gyula, akinek nagybátyja, Kummer Vilmos vette el a malomtulajdonos lányát, Baumgartner Ilonát.

- Nem államosították, 1952-ig malomként működött, utána csak a molnárlakást használták. Műemléki védettséget kapott 1957-ben a mostani falumúzeumban álló Hencz malommal, a nagytemplommal, a kálváriával és a régi megyeházával egy időben. Ennek ellenére elbontották. A malomtavat szeméttel feltöltötték. Csak a földből kiálló turbinatengely és az elvezető zsilip szabályzószerkezetének maradványa emlékeztet az egészre - mutatott körbe Kummer Gyula.

Régen a malmok nemcsak a gazdaságban töltöttek be fontos szerepet, s működtek természetet kímélő módon, kihasználva a víz energiáját. Környezetük ráadásul kiváló lehetőséget biztosított a kikapcsolódásra is.

- Én is rengeteget horgásztam itt, és sokan jártak fürödni a Baumgartner malomhoz. Ezek voltak a strandok abban az időben - merengett el a múlton Izsák János, aki utalt rá, hogy a Zala folyó malmainak emlékét, dokumentumait őrző aktivista csoportjuk szívesen fogad további tagokat, akár szakdolgozatírásra készülő vagy nyári gyakorlatra jelentkező egyetemi hallgatókat. Emellett várják mindazokat, akiknek a Zala folyó egykor volt malmairól fénykép, rajz, festmény, esetleg családi vagy hivatalos dokumentum van birtokában, hogy ezekről egy jövőben kialakítandó múzeumi közgyűjtemény számára másolatot készíthessenek.

Vétek volt elfecsérelni

Szélmalomharcot vívnak a vízimalmokért... Ezzel a hangzatos mondattal kezdhetném eszmefuttatásomat arról, hogy felbukkant három megszállott, aki régmúlt idők tűnőben lévő maradványait igyekszik megmenteni az utókornak. Amit tesznek azonban talán mégsem Don Quijote-i. Reménytelen ugyan, de nem értelmetlen. Lenyűgöző volt hallgatni őket arról, hogy milyen gazdag világ jellemezte egykor a – remélhetőleg a legjobb akarattal, de mégiscsak ostobán kanálissá silányított – Zalát. A kanyargó folyó több tucat malmot járatott, családoknak adott megélhetést, biztosította a környékbelieknek a kenyérhez való megőrlését. A halaknak eldorádót jelentő malomtóból a víz zsilipen át zúdult neki a lapátoknak, majd munkája végeztével oxigéntől felpezsdülve indult útjára a következő malomhoz. Hol vannak már ezek a régi szerkezetek, s hol van már a folyó, kesereghetnénk. Nyomukat alig lelni, ami néhol megmaradt, arról legtöbb helyen már nem lehet megmondani, mi végre épült: raktár, vendéglő, panzió, szükséglakás, ez lett belőlük. Pedig az elv örök: akárcsak a víz energiája, és a mai korban már újra tudjuk, amit a természet önként ad, vétek elfecsérelni. Talán épp ezért született meg az ötlet, hogy vízierőműveket építsenek a Zalára. Ne Bős vagy Tiszalök méretűre tessék gondolni. Csak épp akkorára, ami kisebb körzet energiaellátásában segíteni tud, a szolid visszaduzzasztás javítja a halak életfeltételeit, a környező rétek vízellátását. Most már csak azt kell megérnünk, hogy ezeket valakinek megérje megépíteni. Mert ha elkészülnek, újra kerekeket járathat a Zala, akárcsak régen.



Aki csatlakozni akar a malombarátokhoz, az a 20/914-0886-os telefonszámon vagy a [email protected] e-mail címen teheti meg.