A cserfői jazz-zenész a mainstreamre esküszik (képgalériával)

A zenész 6 évesen már a helyi zeneiskola zsámolyszékét koptatta, eredetileg klasszikus zongorát tanult. Felmenői közt nem voltak profi muzsikusok, édesanyja zongorázott néha az ismerősök nagy örömére és megelégedésére. Négy gyermeke közül először Iván idősebb bátyja, András kezdett zenélni, bőgőzött, a pécsi konzervatórium után a budapesti jazz-tanszakon tanult. És a bebop-al megfertőzte öccsét is...

- Igazából ő vitt rá arra, hogy jazz-zenével foglalkozzak. Tíz-egynéhány éves korom óta klarinétozom, szaxofonozom - idézte fel a kezdetek kezdetét Tiborcz Iván. - Tizenhét évesen már a zeneművészetin tanultam. Másik bátyám szintén zenél, sőt, a nővérem is zongoratanárnak indult - végül hozzáment egy mérnökhöz, a zenei karrier helyett a családot választotta.

Iván főiskolásként, lázadó fiatalként levegőtlennek érezte az akkori Magyarországot. Piros útlevelével Jugoszláviába távozott: Zágrábból autóstoppal jutott el Belgrádig, ahonnét Görögországba ment tovább. Ott kapta meg a politikai menedékjogot, 6 hónapot töltött a napfényes Hellászban. Közben megérkezett a még korábban megigényelt letelepedési engedély az Amerikai Egyesült Államokból.

- Úgy indultam neki a világnak, hogy semmit nem terveztem előre, s azt sem tudtam, másnap hol hajtom álomra a fejem - mondta. - Csak minimálisat beszéltem angolul, a gimnáziumi rossz tanuló szintjén. Görögországi tartózkodásom alatt természetesen a nyelvtudásom tökéletesítettem. Össze-vissza munkából éltem ekkor: hajórakodástól kezdve a szállodai mosogatásig, mindent elvállaltam. 1979 szeptemberében kerültem New York-ba, ahol csak 2 hónapot töltöttem, mert sikerült egy zenei állást találnom Chicago-ban. Ez voltaképpen vendéglátózás volt, 10 hónapon át nem játszattam a saját zenémet. Viszont olyan alapot teremthettem általa, aminek köszönhetően már kizárólag jazzel foglalkozhattam a következő években.

Tiborcz Ivánnak a New York állambeli Buffalo-ban olyan klubban sikerült gyökeret vernie, ahol idősebb fekete zenészekkel dolgozhatott együtt.

- Profi közegbe kerültem, ami a jazz szempontjából a lehető legjobb iskolát jelentette - szögezte le. - A jazz elméleti részével akkor már rég tisztában voltam, azt mondanám, ott inkább a gyakorlati tudásom gyarapodott.

A kanizsai zenész 6 évet töltött az álmok hazájában. Aztán hazatért - ahogy fogalmazott, a Kádár-rendszer alatt, 1984-ben már nem kellett attól félnie, hogy lecsukják. Kilencven napos vízummal érkezett, de egy lány miatt végleg maradt. A szabadságra azonban továbbra is szüksége volt, ezért néhány év somogybükkösdi kitérő után Nagykanizsa zajától távolabb vett két, egymás mellett lévő szőlőhegyi birtokot - ez volt Cserfő. Aztán még kettőt, s a terület ma már 2 hektárnyi. Úgy hívják, Jazzland.

 - Előbb csak zenei táborokat szerveztem, amolyan örömzenélések voltak ezek a barátokkal, 1996-ban került sor az első alkalomra - emlékezett vissza. - Régi zenésztársaimat, tanáraimat hívtam meg, s az elején még nem gondoltam volna, hogy ez egy nyilvános, sokak által látogatott és kedvelt fesztivállá növi ki magát. Aztán egyre többen érdeklődtek, hogy mi zajlik itt, s a harmadik évben, 1999-ben már úgy készültünk: jó fesztivált csinálunk, jó előadókkal.

Az elmúlt években a szőlőültetvényektől ölelt birtokon megfordult a hazai jazzélet krémje, Szakcsi Lakatos Bélától kezdve, Babos Gyulán át, Balázs Elemérig mindenki - egyszerűbb lenne összeszedni, ki nem volt itt...

- Az együttesek közül a Budapest Ragtime Band-et és a Hot Jazz Band-et említeném, a külföldi előadók közül pedig Rhoda Scott-ot, Don Byron-t - villantotta fel az elmúlt másfél évtized repertoárjának aprócska szeletét Tiborcz Iván.
Mégsem az illusztris névsor a legnagyobb büszkesége. Inkább az, hogy sok kanizsai, a hazai jazzélet egén egyre fényesebb csillagként tündöklő zenészt indított innét útnak: például a hágai konzervatóriumban oktató Kém Sándort; Farkas Norbertet, Gayer Mátyást, akik Graz-ban csiszolják tudásukat, illetve Simon Balázst, aki az amszterdami konzervatórium szaxofonosa.

A fesztiválszervező zenésztől azt is megtudtuk: napjaink jazz-irányzatai közül a fősodornak számító mainstream-et érzi a legközelebb magához. Mint mondta, ennek lényegét nagyon nehéz szavakba foglalni: voltaképpen egy amerikai gyökerekkel rendelkező, ám azoktól már elszakadt nemzetközi nyelv. Ez azt jelenti, ha egy tisztességes magyar jazz-zenész elmegy egy japán, vagy New-York-i klubba, akkor az ottani muzsikusokkal is képes közös produkciót létrehozni úgy, hogy a nemzetiségből fakadó eltérő világlátásból a közönség bármit is érzékelne.