A színművészetire háromszor nem vették fel, ma teátrumot vezet

Az egerszegi Piccolo étteremben randevúztunk. Egyelőre itt is lakik, a ház menüjével elégedett, most sem szakít szokásaival, de van javaslata. Megérdemlünk egy-két cent vasi fürtös meggypálinkát. Jöhet a tojásleves, a vasi pecsenye, isteni szafttal és krumplival.

– Nem tudok főzni, a hidegtálak mennek. Szalonna, kolbász, hagyma, sajt, ahogy kell. A pécsi színházi találkozón járt a pesti József Attila Színház, az én színházam az Éjjeli menedékhellyel. Mivel pécsi vagyok, a 38 szereplőt meghívtam apám szőlőjébe. A busz begördült, halászlé, pörkölt, rétes, oportó, rizlingszilváni, zöld vertelini, isteni este volt.

Nahát, máris éhes, szomjas az ember. Hónapok óta csábítják az egyik tévés főzőműsorba is, de úgy érzi, a tudománya nem elég oda – mondja a negyvenöt éves férfi. Akit úgy képzeljenek el, hogy sokáig nem lehet egykedvűnek lenni a társaságában. Sztorik gurulnak késő délutáni ebédünk fogásai közé.

A tavalyi Jászai-díját férfibulival ünnepelte.

„Nem mintha nem lennék oda a női nemért, nagyon is, nem tartom távol magam attól, amit elém hoz az élet.”

A tojásleves magasságában ráfordulunk a pécsi gyerekkorra.

„Mindig is nagyon szerettem szerepelni, akkor éreztem jól magam, ha a középpontban lehettem. Jó eleven gyerek voltam, a fiam is hasonló. Benedek kilencéves, legalább olyan sokat beszél, mint én.”

A sport fontos terep.

„A cselgáncs gimnazistaként kacérkodott velem. El mentünk Debrecenbe versenyre. Citromsárga övem volt, a legalacsonyabb fokozat. Szólítottak a kettes szőnyegre. Ellenfelem Hajtós Bertalan, a későbbi barcelonai olimpiai ezüstérmes volt. Három másodpercig tartott, ippon és vége. Ezért utaztam tizenhat órát! Anyámék vártak az állomáson, mondtam, mégse akarok cselgáncsozni.”

Az örök szerelem, a foci megmaradt, ma is tagja a színészválogatottnak.
„Állítólag jó a bal lábam, Roberto Carlosé után a legjobb. Kedd, csütörtök, edzés, szent időpont.”

 Mikor lyukadunk ki végre a színészethez? Mindjárt.

„Az 1978-as váci Humorfesztiválon, nyolcadikosként ott álltam Antal Imre mellett vörös szeplőkkel, elálló fülekkel, kisebb voltam még mint ő. Vicceket meséltem annyira jól, hogy tévéműsor lett belőle, az egész ország láthatta.”

Aztán jött a filmválogatás, a Cha-cha-cha. Karinthy-monológgal választották ki. Másfél hónapig lógott a suliból.

„Pest, bérelt lakás, reggel jött a taxi, hú, élveztem.”

– Csajok?

– Nyiladoztam...

A pécsi újság a szereplésért a hét emberévé választotta. Épp azon a héten kapott rovót a gimiben egy diákcsínyért. Amúgy jó tanuló volt, fergeteges memóriával, nem is támadt gondja a jogi egyetemmel. Mert a színművészetire háromszor nem vették fel. Feladta, miközben már javában játszott Pécsett. Ma egyszerre tíz darab fut a fejében, miközben kettőt tanul. Ha egyszer lát egy útvonalat, beleég az agyába.

„28 éves koromig otthon laktam, jó dolgom volt, anyám mosott rám, kiszolgáltak a nagymamák, nem volt más dolgom, mint a színészet, meg a jog. Nagy a család, sok unokatestvérem van, mindegyik komoly ember. Csak én lettem színész.”

1983-ban felvételizett először a színművészetire. A harmadik rosta után olvasták a felvételt nyertek nevét: Bartus Gyula, Csudai Csaba....

„Várjunk, várjunk, halló, halló, mondtam magamban, itt valami nincs rendben, kettejük közt kéne lenni az én nevemnek. De nem. Visszacsattogtam a Mecsek Expresszel Pécsre. Másnap volt a szóbeli érettségi. Ötösre sikerült.”

A jog és a színészet közé ékelődött egy év Zalaegerszeg.

„Bevonulás, katonaság. Én itt nőttem fel a környéken, sok rokonom lakik erre ma is, nem volt ismeretlen a terep. Ráadásul az előfelvételis színészek is ide kerültek, többek közt Gesztesi, a fiatalon meghalt Ternyák Zoltán, R. Kárpáti Péter, Telihay Péter. Velük színházat játszottunk. Egy előadásban, ami a sereget parodizálta, elöljárót alakítottam. Nem csináltam mást, mint artikulálatlanul üvöltöttem. Mondhatom, volt egy kis siker...”

Közben alakult a Hevesi Sándor Színház, ahova bejáratos volt, többnyire a teátrumi vécében öltözött át civilbe. Szalma Tamás, Nemcsák Károly barátságát köszönheti ennek az időszaknak.

– A Vén diófába, a Zónába, a Kukoricába jártunk, meg a lányok után.

(Apropó lányok. Kisfiának édesanyja bábszínész, Radics Rita, ma már nem élnek együtt, de a barátság megmaradt. A gyermek sokat focizik, kirándul, csavarog az édesapjával, sőt, már egy icike-picike színészetet is megkóstolt. )

Zalaegerszeg után vissza Pécsre. Amatőr színjátszás kontra jogi tanulmányok.

„Főszerepek garmadáját játszottam nyaranta a tettyei romoknál, aztán az Egyetemi Színpadon, Kulkával, Lang Györgyivel léptem fel, önálló kabaréestet is csináltam.”

A jogi egyetemről mi a legemlékezetesebb? Naná, hogy a diáknapok, ahol ő lehetett két napig a diákdékán, meg Néró a Sztárcsinálókból. A szülei mindig megnézték minden darabban, megbékéltek a választásával.

„Diploma után találkoztam a volt csoporttársakkal a Széchenyi téren. Jöttek elegánsan, öltönyösen, diplomatatáskával, kérdezték, hát te mit csinálsz Besi? Mondtam, a színházban vagyok. Mit játszol? Gyerekdarabban. Milyikben? A Csipkerózsikában. Mi vagy benne? Bonifác, a gügye királyfi, aki pingvin lesz. Tényleg? De játszom a Száll a kakukk fészkére címűben is. És ott mi vagy? Az egyik heveny őrült. Aha, jó lehet..., na szevasz Besi...”

A pécsi Nemzeti Színházban 1989 március elsején kapott szerződést, 7000 forintos fizetéssel, amit első este elnyertek tőle pókeren a színészklubban. Balikó meg a Szalma. De mindenért kárpótolta a színpad az akkor felújított gyönyörű színházban. Szentivánéji álom: Puck Alföldi Róbert, Titánia Vári Éva, Zuboly Besenczi Árpád. Dagadt a büszkeségtől. Játszott, játszott. Iszonyú erőbedobással. Aztán 1994- ben hívták a budapesti József Attila Színházba. (Jelen időben pedig a második fogás: egyszerű pecsenye, ami mellett újabb fejezetet nyitunk. Különös egyébként, ahogy hadarva beszél, minden részletre emlékezve. A színpadon persze lassabb a beszédtempó, mondja, nem okoz gondot az átállás.)

„Lakás, az nem került Pesten. Kombi autóm volt, bedobtam egy matracot, ott aludtam a kocsiban.”

Elölről kezdett mindent. Sztankayval, Galambos Erzsivel egy színpadon! Azokkal, akiket gyerekkorában látott filmeken.

– Tekintélytisztelő?

– Nagyon. Imádom hallgatni az öregeket. Ők is szeretnek engem. Bessenyei nálunk játszotta az egyik utolsó szerepét, a Légy jó mindhaláligban ő volt Pósalaki. Én meg a kollégiumigazgató. Olyan jó barátságba keveredtünk, hogy a halála után a felesége által írt könyvbe én is adhattam egy fejezetet.

Egyszerűen szeret játszani. Még a reklámfelkéréseket is megbecsüli. Nem ért egyet azokkal, akik alantas dolognak tartják. Imádja, ha megismerik az utcán, élvezi a televíziós lehetőségeket, a szinkront, a kabarét egyenesen kőkemény színészi melónak fogja fel. Azért lett színész, hogy szeresse a közönség, hogy „mutogassam magam”.

– Ezek szerint sose volt lámpalázas...

– Nem.

– Semmi rövidzárlat, baki, szövegfelejtés?

– Egyszer. 1987-ben április negyedikei műsort adtunk az amatőr társulattal. Háborús katonai visszaemlékezéses oratórikus játék. Azt mutatta be, hogy mindkét oldalon emberek harcoltak. A rendező, az öreg Bagossy ötlete volt, hogy a végén prózában, motyogva mondjam el az Internacionálét. Hozzá is fogtam: ´Föl, föl ti rabjai a Földnek, föl, föl, te éhes proletár...´ aztán semmi. Atyaisten! Teltek a másodpercek. Elkezdtem dúdolni magamban. Akkor se ugrott be a folytatás. Az első sorban ült az egész pártvezetés. Eleinte azt hitték, újítás. Én meg csak néztem magam elé. Na, az egyik srác előrejött és befejezte végre. Bemenekültem az öltözőbe. Gondoltam, a diplomától elbúcsúzhatok, anyám-apám gulag, öcsém vesztőhely. Jöttek befele, köztük az engem kimentő srác apósa, a pártbizottsági titkár. Nem engem szúrt le, hanem a vejét. Miért nem jöttél előre hamarabb, Feri, te szerencsétlen?!

Annál jobb nincs, mintha abból élhet az ember, amit szeret, s azt ráadásul meg is becsülik. Az anyagi javak különösen nem hozzák lázba, a budai lakást átengedte a volt párjának, most épp Fiat Puntoval jár. Méghozzá sokat. Irgalmatlan mennyiségű kilométer van a lábában, s a kocsijaiban. Szeret vezetni, csavarogni, akár cél nélkül, megállni, ott, ahol jólesik.

Randevúnk estéjén még leugrott Pécsre, az édesapjához.

„Szép idő van, kiülünk a teraszra pár fröccsel, eldumálgatunk egy kicsit.”

Szerencsés alkat, minden karakterbe bele tud bújni.

– A külsejével elégedett?A színésznek ez fontos lehet.

– Elvagyok. A természetességre esküszöm. Igaz, kicsi többlet van rajtam.

1997 óta játsszák a Miniszter félrelép című vígjátékot, ő a hulla, akit föl-alá cipelnek.

 – Azóta húsz kilóval nehezebb vagyok, már a magam lábán megyek, hogy ne szúrjak ki Kernnel, meg Koltaival.

Bár a zalaegerszegi színház igazgatói posztjának elfoglalását kísérő események is szóba kerültek, de mivel ezt bőven taglaltuk már, inkább arról beszéltünk, milyen szerepek formálták őt magát.

„Például a Zuboly. Az oroszlán. Ilyen vagyok. Mindent én akarok csinálni. Középpontban lenni. Azt hiszik, hogy édi-bédi, helyes srác vagyok – az vagyok különben – , de nagyon bírom, ha a nők utálnak a színpadon. Az ellenszenves szerep is hálás. Sok ilyet játszom.”

Mi a színház feladata? Állítja, nem bonyolult. Szórakoztasson, adjon jóízlést, neveljen. „Legyen menedék. Azt nem adhatja meg semmi más, hogy egy ember az orrunk előtt sír.”