Figyelem! Pénteken 24 órától vasárnap 19 óráig kampánycsend!

Tisztelt Felhasználóink! A vonatkozó jogszabályok szerint a választások második fordulója előtt pénteken 24.00 órától kampánycsend lép életbe, ami vasárnap 19.00 óráig tart. Ez idő alatt nem megengedett a politikai célú buzdítás, felhívás, véleménynyilvánítás, vagy egyéb agitációs célzatú komment. Kérjük, hogy a válaszások rendjét és a kampánycsendet tartsák tiszteletben!

zaol.hu

Péntek éjfélkor megkezdődik az országos szintű kampánycsend, ami azt jelenti, hogy abban a hét megyében is érvényes lesz a tilalom, ahol nem tartanak második fordulós választást vasárnap.

Az összesen 43 órás korlátozás valamennyi helyi és országos terjesztésű, írott vagy elektronikus médiumra érvényes, annak ellenére, hogy a 176 választókerületből már csak 57-ben lesz választás.A választási eljárási törvény értelmében a kampánycsend szombaton 0 órakor kezdődik és a szavazóhelyiségek bezárásáig, vagyis vasárnap este 7 óráig tart, ezen időszak alatt kampánytevékenységet folytatni tilos. 

Portálunk ezen időszakban a választással kapcsolatos új írásokat nem közöl, a korábbi híreket nem teszi elérhetővé a főoldalról.

Kérjük látogatóinkat, hogy a kommentelésnél tartsák be a kampánycsendet, a kommentekben tartózkodjanak a választásokkal kapcsolatos bejegyzésektől.

Nyomatékosan felhívnánk a figyelmet, hogy a felhasználási szabályaink értelmében a kommentek tartalmáért annak szerzője visel minden felelősséget.

Munkatársaink rendszeresen ellenőrzik a felületet, a nevezett időszakban minden, a választásokat akár a legcsekélyebb mértékben is befolyásoló beírást eltávolítunk.

A kommentelés lehetőségét vasárnap 19.00 órától állítjuk vissza.

A fentiek Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének választási kódexének szellemében készültek.  (A részleteket ld. a következő lapon.)

OLDALTÖRÉS: A kampánycsend betartásának alapelve

A kampánycsend betartásának alapelve

Kampánycsend a tartalomszolgáltatók tekintetében

A tartalomszolgáltatók minden tekintetben érvényesnek ismerik el magukra a választási eljárásról szóló jogszabályok, a választási eljárásról szóló törvény illetve az OVB állásfoglalásai kampánycsendre vonatkozó rendelkezéseinek elveit. Az internet, mint a közlés médiuma csupán e rendelkezések betartásának módját befolyásolja.

A tartalomszolgáltatók vállalják, hogy ebben az időszakban nem jelenítenek meg olyan új, szerkesztett anyagokat, amelyek közvetlenül vagy közvetve befolyásolhatják a választókat döntésükben. Általános választás esetében ezen minden olyan tartalmat kell érteni, amely bármely, a választáson induló jelöltről, listáról, szervezetről vagy szervezetet képviselő személyről szól, a választási programmal kapcsolatos, a választók véleményét befolyásoló, információt tartalmaz. Időközi választás esetében a korlátozás vonatkozik a választásban érintett jelöltekre, illetve a választáson érintett szervezetekre, amennyiben a közlés bármilyen kapcsolatban áll a választással vagy a választásban érintett választókörzettel, listával vagy ha bármilyen egyéb módon alkalmas a választópolgárok befolyásolására.

Az MTE javasolja, hogy a kampánycsend időszakában a tartalomszolgáltatók ne szervezzenek on-line beszélgetéseket, chateket vagy fórumokat a közélet olyan szereplőivel, akikről feltételezhető, hogy a szóban forgó választás kimeneteléhez bármilyen érdekük fűződik.

Az MTE javasolja, hogy kampánycsend időszakában a tartalomszolgáltatók ne jelenítsenek meg a kampányra, pártokra, a felhasználók pártpreferenciájára, a választási eredményére vonatkozó saját szavazógépeket, illetve más tartalomszolgáltató szavazógépére mutató linket, valamint az előző szavazás eredményére vonatkozó statisztikákat a szerkesztett tartalomra vonatkozó rendelkezéseket tekintsék irányadónak, akkor sem, ha a felmérés nem reprezentatív.

Az MTE javasolja, hogy a tartalomszolgáltatók korábbi, a választásról, a kampányról, annak szereplőiről szóló szerkesztett anyagaikat az első két hierarchikus szintről tegyék elérhetetlenné. Hierarchikus szinten az egyes tartalomszolgáltató által működtetett vagy használt könyvtárstruktúrát értjük. Közérdek fűződik azonban ahhoz, hogy a választási kampányról, az abban résztvevő jelöltekről és szervezetekről szóló anyagok a kampánycsend lejárta után hozzáférhetőek legyenek, így azok letörlése nem szükséges, a cél az, hogy a technikailag lehetséges minimálisra szorítsuk le a felhasználók általi elérhetőségét.

A tartalomszolgáltatók a kampánycsend időszakában tartózkodnak attól, hogy a szerkesztett tartalom illusztrációjaként, kiegészítéseként, annak részeként vagy attól elkülönülten megjelenő, átkattintást lehetővé tévő eszközzel (link, logo, egyéb kép vagy hypertext) egymástól eltérő információ-hozzáférési lehetőséghez juttassák olvasóikat a választások résztvevő jelöltekkel vagy szervezetekkel kapcsolatban.

Kampánycsend felhasználói tartalmakban

A felhasználói tartalmakban - fórumokban, chateken, blogokon - nem tiltható, hogy a felhasználók a választásról is szót ejtsenek. Az MTE javasolja, hogy a tartalomszolgáltatók jól látható helyen, a szolgáltatás használata előtt hívják fel a felhasználók figyelmét a kampánycsendre és szólítsák fel a felhasználókat, hogy ebben az időszakban agitációs céllal ne jelenítsenek meg tartalmakat az erre rendszeresített felületeken, illetve hívják fel a figyelmüket a vonatkozó jogszabályokra.

Az MTE javasolja a tartalomszolgáltatóknak, hogy vállalják: a kampánycsend időszakában kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a felhasználók által nyitott felületeken a választásokon érintett személyek, szervezetek még az egyébként nem moderált területeken se nyilvánuljanak meg, e lehetőségekkel ne éljenek vissza.
A közösségi oldalakon keresztül közvetített ún. „one-to-many” üzenetek technológiailag szintén felhasználói tartalomként viselkednek ugyan, ám tartalmilag a kommunikáció jellege a szerkesztett tartalomhoz áll közelebb. Ezért az olyan közösségi csoportok esetében, ahol a cél, hogy az egy adott politikai vagy közéleti szereplő kommunikációs csatornájaként működjön (és nem az adott személy személyes ismerőseinek hálózatáról van szó)  a kampánycsend betartásának felelőssége a közlőt terheli. Az MTE felhívja a közélet szereplőit, hogy ezen csatornáikat – függetlenül attól, hogy azok magyar vagy külföldi domaintartomány alatt működnek – a kampánycsend ideje alatt ne használják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!