De mi történt a biciklissel, avagy az akadályozott újságírók esete... (újságírói jegyzet)

Kérdések, melyeket  válaszra várva joggal tesznek fel az emberek. Feleletet a sajtóból kaphatnának, ám ezúttal nem szolgálhatunk velük, magunk sem tudhatjuk ugyanis a válaszokat. Persze,  miként mindig, most is megpróbáltunk eljutni a helyszínre, ám ezúttal egy kilométerrel előbb megállítottak bennünket, s nem beszélhettünk szemtanúkkal, nem követhettük figyelemmel a mentés,a helyszínelés folyamatát. Pedig ott voltunk, fél órával a baleset után.

Aztán vártunk, négy és fél órán keresztül, csak akkor engedték az újságírókat dolgozni, tenni azt, amit feladatként a törvény előír. Indoklásul a kegyeleti jogra hivatkoztak, no meg arra, hogy a rendőrségnek jogában áll lezárni a helyszínt.

Ez utóbbival nem is lehet vitatkozni. Az elsőként említett indokkal annál inkább: tizenkét éve járjuk fotós kollégámmal a baleseti helyszíneket, sajnos több halált láttunk, mint jó pár rendőr   és hogy kegyeleti jogot sértettünk volna, soha senki nem vetette a szemünkre. Soha nem zavartuk a mentők, helyszínelők munkáját, ellenben beszámoltunk az erőfeszítéseikről - a tűzoltóktól ezért kapott elismerést máig a legnagyobb becsben tartom.

Ha a hatóság nem is feltételezi, a sajtós is ember, számára is megrázó egy tragédia, éppen mint másoknak, pontosan tudja tehát, hogy hol a határ. Azzal is tisztában van azonban, hogy az olvasók információkat akarnak: korrekt, pontos, hiteles tájékoztatást arról, hogy mi, hol, mikor és miként történt. Ezt közfeladatként említi a törvény, csak éppen ezúttal megakadályozták a végrehajtását, s éppen a törvény őrei.

Joguk volt hozzá. Miként nekem is, hogy ezt elmondjam az olvasóknak.



Kapcsolódó cikkünk elolvasásához kattintson az alábbi címre:

Borzalmas karambol! Meghaltak a sofőrök és egy kisgyerek (képgalériával)