Halálos quad baleset

Friss információk a quad balesetről! Még nem bizonyított, hogy a kilenc éves kisfiú halálát a baleset okozta. A rendőrség szakértők bevonásával nyomoz.

zaol.hu

 
Mint korábban megírtuk a kórházba szállítást követően belehalt  sérüléséibe egy kilenc éves zalai fiú, aki Korpavár belterületén motorozott, mikor eddig ismeretlen okok miatt elvesztette uralmát a quadja felett és felborult. 

A tragédia körülményeiről, illetve a részletekről nehéz volt hiteles információt szerezni, az azonban bizonyos, hogy a kisfiú viselt védőfelszerelést. Szinte az is biztosra vehető, hogy a közel 200 kilós jármű nem a gyereké, hanem az édesapjáé volt, de a kisfiúnak állítólag saját járgánya is volt, amivel rendszeresen gyakorolt.
 
A fiú által vezetett quadot információink szerint kifejezetten terepre tervezték, sem irányjelző, sem szabványos lámpa nem volt rajta.
 
- Az üggyel kapcsolatban szakértői véleményekre van szükség, egyrészt el kell dönteni, hogy a jármű alkalmas volt-e a közúti közlekedésre, másrészt azt is vizsgálni kell, hogy a baleset és a fiú halála közt volt-e ok-okozati összefüggés, ez ugyanis még nem bizonyított - nyilatkozta Kötő Attila, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője.
 
A rendőrség szakértők bevonásával tovább nyomoz a felelősség megállapításának kérdésében.

Ezek is érdekelhetik