Az ország minden részéről, sőt még a határokon túlról is érkeztek 6–12 éves gyerekek a tévétorony tövében megrendezett Szent Rita katolikus ifjúsági táborba. A turnusváltás után már az idősebb korosztály élvezheti a foglalkozásokat.
Kőrös László a KKM indulása óta részt vesz a szervezésben, de volt olyan év, amikor futóként is indult. Elmondta, hogy mit jelent tagja lenni a csapatnak, továbbá azt is, hogyan kapcsolódtak be a verseny lebonyolításába a gyermekei is.
Dufner Anasztáziát magával ragadta a Keszthelyi Kilométerek hangulata, immár a második éve, hogy a szervezői csapat tagja. Elmesélte, hogy milyen érzés részt venni ebben és megosztotta velünk azt is, számára mi a verseny legmeghatóbb pillanata.
A kezdetek óta részt vesz a Keszthelyi Kilométereken Pátri Zoltán, a szervezői csapat tagja, aki maga is lelkes indulónak számít a futóversenyen. Őt kérdeztük a KKM szervezéséről, valamint arról, hogyan került a csapatba.
A könyvtárakban és könyvesboltokban nyilvánosan felolvasott mesék, illetve egyéb irodalmi művek után szerzői jogdíjat kell fizetni, ha az író halála óta még nem telt el hetven év. A szervezőt azonban csak abban az esetben terheli a fizetési kötelezettség,

Müller Péter Sziámi költő, filmrendező, rockénekes, az URH, a Kontroll csoport egykori frontembere, a Sziget fesztivál szervezője december 12-én, hétfőn töltötte be hatvanadik életévét.