CSÖDE A magyarok nagy részéről - még azokról is, akik nem napi vallásgyakorlók - elmondható, hogy a keresztény hitélet parancsolatai szerint élnek. Többek közt ezt hangsúlyozta vasárnapi beszédében dr. Boros Imre.
Dr. Boros Imre az égető gazdaságpolitikai problémákról, adósmentésről, a keleti nyitásról, a bérek emelésének lehetőségéről és az új uniós ciklusban lehívható pénzekről is beszélgettünk.

A pártállami időkben a Belügyminisztérium által tartott szigorúan titkos állományú tisztek listáját hozta nyilvánosságra kedden a hódmezővásárhelyi Emlékpont. Az interneten hozzáférhető lajstromban a zalai dr. Boros Imre volt miniszter neve is szerepel.
A zalalövői polgármesterjelölteket bemutató sorozatunkban ezúttal dr. Boros Imre ismerteti választási programját. Az egykori miniszter független jelöltként indul a választáson.