2012.04.09. 08:01
Biokertészet hókuszpókusz nélkül: japánbirs, a mikuláspiros virágú északi citrom
Gyermekkoromban aprócska kertünk volt, édesanyám minden négyzetcentiméterét „hasznos” veteménnyel ültette tele, dísznövényeknek nem jutott hely. A szomszédban viszont igen, a kerítés melletti bokrokon olyan gyönyörű mikuláspiros virágok nyíltak, hogy képtelen voltam ellenállni nekik, s bár a tövisek véremet fakasztották, a léceken átnyúlva, mindig téptem belőlük egy csokornyit.
Felnőttként is csak ácsingóztam kedvenc szirmosom után, s ordas módon egy elhagyott portára belopózva szereztem be a húsvéti vázába valót. Kerthez jutva, naná, hogy megpróbáltam becserkészni álmaim növényét, de sokáig nem jártam szerencsével, mert nem tudtam megmondani a becsületes nevét. A részletes „személyleírás” alapján a kertészek a japánbirsre gyanakodtak, nem hittem nekik, mert ezeken a cserjéken soha nem láttam gyümölcsöt, csak virágot. Képzelhetik az örömömet, amikor egyik ismerősöm kertjében megpillantottam a szóban forgó bokrot, azt mondták róla, jázminfajzat, amiben szintén kételkedtem, de azonnal beszereztem róla egy szépen fejlett gyökérsarjat.
Elültettem, ám a gondos pátyolgatás mellett is csak lassan kezdett növekedni, három évbe is bele tellett, mire felcseperedett, s megörvendeztetett az első virágokkal. Aztán szó szerint megbokrosodott, ma már a kertünk dísze, amit ráadásul ősztől különleges bánásmódban részesítek - rádöbbentem ugyanis, hogy őkelme mégiscsak japánbirs. Novemberben, amikor téli álomra készülődve levetette levélruháját, a csupasz ágain tojás nagyságú, sárga, birsre emlékeztető termést fedeztem fel. Leszedtem néhányat, de a gyümölcs konokul keménynek és ehetetlenül savanyúnak bizonyult, viszont a neve ismeretében már alaposan a körmére nézhettem, kiderítettem, ki fia, borja, mire használhatom, miként kell vele bánni, hogy jól érezze magát. Kiderült, nem sokat ártottam kedves növényemnek, hiszen viszonylag igénytelen, csupán a meszes talajt utálja, a fényt viszont kedveli, az öntözést pedig meghálálja.
Metszéssel elvirágzás után szabad alakítani, így nem fosztjuk meg magunkat a virágzó ágak látványától. Szaporítható magról, nyáron zöld-, ősszel fásdugványról, tavasszal és ősszel gyökérsarjról. A gyümölcse mégiscsak ehető, a fagyok beállta előtt le kell szedni, de muszáj heteken át utóérlelni, hogy a benne szunnyadó íz-, és zamatanyagok kifejlődjenek, s megpuhuljon. Így is fanyar és savanyú marad, de több benne a C-vitamin, mint a citrusfélékben, nem véletlenül kapta az „északi citrom” elvezést. Gazdag komplex savakban, pektin tartalma megegyezik a birsével, bár kissé több cukrot és jóval több időt igényel, finom lekvár és befőtt készíthető belőle. Ha bokron marad, sem veszik kárba - télen szívesen belakmározzák a madarak.
Biokertészet hókuszpókusz nélkül
