„Róbert Károly magyar király elbizakodott vala ” – le is győzték a románok

Károly Róbert magyar uralkodó

Az Árpád-házi királyaink a XIII. században megszerezték a délvidéki bánságokat: Macsót, Ozorát, Szörényt és Sót is. Így a XIV. századra a szerbek királysága és a havasalföldi vajda lett dél-délkelet felől a legveszélyesebb ellenfél. A szerbeknek a nehézlovassága, míg az oláhoknak pedig a Kárpátok hegyvidékein nagyon jól mozgó gyalogsága már több magyar sereget is legyőzött. Ugyanakkor északi és nyugati irányból erős pozíciókat tudhatott magáénak a Magyar Királyság. Károly Róbert (1308-1342) uralkodásának kezdetén az erős csehek már szövetségeseink voltak. A magyar trónkövetelő III. Vencellel 1306-ban kihalt a cseh uralkodói dinasztia, és mind Habsburg Rudolf herceg (1307-1308), mind pedig a Luxemburgi-házból származó János (1310-1346) Károly Róbert szövetségeseként léptek a cseh trónra. Ettől kezdve, egy egész évszázadon át békében élt egymással a két ország. Egyidejűleg Károly Róbertnek a lengyelekkel is sikerült szövetségesi viszonyt kialakítania, amely királyság egészen a fia, Nagy Lajos (1342-1382) uralkodásának a végéig a magyar politika egyik legszilárdabb külső támaszává vált.

A Magyar Királyság az Anjou-uralkodók korában

Nyugati irányból a belharcokkal terhelt Német-római Birodalom szintén nem jelentett veszélyt Károly uralkodásának kezdetén. Aztán a magyar király beavatkozott a német belharcokba Szép Frigyes Habsburg-házi, osztrák herceg oldalán, Wittelsbach Lajos bajor herceg ellenében. Az 1322. szeptember 28-án, a bajorországi Mühldorf városka mellett lezajlott csatában, a 2 ezer magyar és 5 ezer kun lovassal megerősített osztrák sereg nagy vereséget szenvedett a bajor hadtól. A jobbszélen elhelyezkedő magyarokat a vezetőjük, Köcski Sándor nem engedte közelharcba bocsátkozni a bajor nehézlovassággal, így, mintegy 100 fő elvesztése után kitértünk előlük, és a továbbiakban már nem is avatkoztunk a küzdelembe. Furcsa módon ennek meg is lett az eredménye, ugyanis az érintetlen magyar sereg háboríthatatlanul vonulhatott haza, és az 1301 óta osztrák kézen lévő Pozsony vára a csata utáni osztozkodáskor ismét magyar kézre került. Két év múlva az osztrákok azonban szövetkeztek az addigi ellenség bajorokkal, és visszafoglalták a várat. Károly Róbert ezért hadakat toborzott, és cseh segítséggel, 1328 júliusában az osztrákok ellen vonult. A közel 18 ezer fősre becsült, hatalmas magyar könnyűlovasságot vezető Lackfi István betört Alsó-Ausztriába, majd módszeresen végigpusztította azt. Mintegy 150 kilométer mélységben nyomultunk be osztrák területekre, több várat – Stillfried, Rabensburg, Feldsberg – is elfoglalva. Az osztrák hercegek hamarosan békét kértek, és visszaadták Pozsonyt Károly Róbertnek. Az osztrákokkal még egyszer, 1337 júniusában került sor összetűzésre, mikoris a magyar király személyesen vezetett hadat a Muraközbe, amelyet a Habsburgok a század elejétől megszállás alatt tartottak. Muraköz visszafoglalása után egy évszázadig nyugalom honolt az osztrák „sógorokkal", sőt, 1355-ben Lackfi András 300 könnyűlovasával már svájci területeken harcolt a Habsburgok oldalán a „lázadó" kantonok ellen.

Tehát, az 1300-as évek második évtizedének végén csak déli irányba kellett figyelnie Károly Róbertnek. Boszniát az Anjou uralkodóink különböző kedvezményekkel és házassági kapcsolatokkal igyekeztek megnyerni – például Nagy Lajos második felesége Kotromanics Erzsébet bosnyák hercegnő volt –, de ez is csak időleges eredményt hozott, Bosznia magyar függősége hamar megszűnt. Az 1300-as évek első nagyobb magyar-szerb háborúját a területi viták váltották ki. Károly Róbert a belpolitikai helyzetének végleges megerősítése után – az Omodé fiak és Borsa Kopasz leverése – elérkezettnek látta az időt délvidéki helyzetének rendezésére is. Az albán területek felett akkor uralkodó, nápolyi Anjou-házból származó Fülöp tarantói herceggel szövetkezve vonult a szerbek ellen. II. Uros István szerb fejedelem sem maradt tétlen, az Erdélyből és más magyar területekről menekült, Károly Róbert ellen lázadókkal szövetkezett, és Macsó várát is elfoglalva, 1319 januárjában betört a Macsói-bánságba. Miután a Csák nemzetség soproni ágából származó, Amadé fia Miklós vezette magyar felmentő sereg 1319 tavaszán kiüldözte a szerbeket a bánságból, júliusban megindultak Károly Róbert és Tarantói Fülöp seregei is. A folyamatosan hátráló II. Uros csapatait a magyarok először az Ub folyónál verték meg szeptember 6-án és 7-én, majd pedig szeptember 16-án a Kolubara-mentén. Fülöp seregeinek ugyanakkor nem sikerült eredményeket elérnie, de Károly jelentős sikereket ért el: Macsó, Galambóc és Nándorfehérvár is a kezére került. Az események hatására, az 1321-től egy évtizeden át uralkodó új szerb király, III. Uros békét kötött a magyarokkal. Károly Róbert ezután a horvátok ellen vonult, és Mladen bán legyőzése után, az 1320-as évek közepére-végére megszilárdította a magyar uralmat a horvát tartományok és az Adria tengermelléki területei felett is.

Eztán keleti irányból a tatár hordák betörései fenyegették az erdélyi térséget, így 1330-ban Drugeth Vilmos szepesi és újvári ispán az északi területek bandériumaival Erdélybe vonult, mert Beszterce térségében egy nagyobb tatár csapat pusztított. Az erős magyar sereg meglepte, majd szétszórta a tatárokat. Még 1324-ben, a horvátokkal vívott harcok idején foglalta el Basaraba (Bazarad, 1310-1352) havasalföldi vajda a szörényi bánságot. Miután Károly Róbert legyőzte Mladen bánt, a vajda ellen vonult, és visszafoglalta a bánságot. Az 1330. év zavaros politikai viszonyai miatt – és a tatárok támogatását maga mögött tudva – Bazarad ismét betört Szörény területére. Károly Róbert azonnal sereget gyűjtött, és a Kárpátok felé indult. A vajda erről hírt szerezve, igyekezett visszatáncolni, és ekkor felajánlotta a területek visszaadását, sőt, hűbéri adó megfizetését is, de a magyar uralkodó elbizakodott volt, és így 1330 novemberében – Drugeth tatárok feletti győzelme után – Havasalföld ellen vonult.

Bazarad a ravasz havasalföldi fejedelem

A posadai csata 1330. november 9. napjától egy négy napon át folyó csata volt tulajdonképpen, amelynek során Károly Róbert magyar király hatalmas seregét szétverték a tatár csapatokkal megerősített Bazarád fejedelemnek a havasalföldi katonái. Basarab először, még 1324-ben került összetűzésbe a magyar királlyal a szörényi bánság okán. Hat év múlva ismétcsak Szörény került a figyelem középpontjába, mert a havasalföldi vajda újfent abból foglalt el magának területeket. Károly Róbert ekkor hadra kelt, és hatalmas sereggel indult meg Basarab ellen. Visszafoglalta Szörény várát, majd az egész bánságot, annak élére pedig Széchy Dénest nevezte ki. A vajda ekkor megijedt, és nagyvonalú ajánlatot tett a magyarok királyának. Éves adó fizetését és egyszeri, hétezer ezüstpénznyi váltságot ígért, amit Károly Róbert a vajda gyengeségének vélve, visszautasított: „Ezt mondjátok meg Basarabnak: Ő az én juhaim pásztora, búvóhelyéről szakállánál fogva fogom előrángatni." (Bellus Ibolya fordítása a Képes Krónikából) kergette vissza a vajdához a követeit. Eztán az uralkodó, Szécsényi Tamás erdélyi vajdával betört Havasalföldre. Felégette Basarab fővárosát, Argyasudvarhelyet, majd az északkeleti irányba menekülő Bazarád után indult. A vajda ravasz ember volt: az ismeretlen, erdős, fagyos, hegyvidéki terepre tévedt magyarokat egyre beljebb csalogatta a Kárpátok bércei közé. A nagy hadsereg mind kevesebb élelmet talált magának, és a környék partizánként harcoló román parasztjai, valamint az időközben tatár erősítést is kapó Basarab katonái egyre jobban zaklatták rajtaütéseikkel és nyílzáporaikkal a magyarokat. Károly Róbert csakhamar békeküldöttséget menesztett ellenfeléhez, és csak annyit kért a vajdától, hogy a békéért cserében egy hegyi vezetőt bocsásson a magyar hadak rendelkezésére.

A posadai csata ábrázolása a Képes Krónika lapjain

Basarab segítőkésznek és alázatosnak mutatkozott, az általa küldött hegyi kalauz pedig 1330. november 9-én, a Posada nevű hely közelében, egy szűk völgybe csalta a kimerült és már fázó-éhező magyarokat. A pontos hely már a feledés homályába veszett. Egyes feltételezések szerint Nagyszebentől délre, a vöröstoronyi-szoros térségében, mások szerint azonban a fogarasi-havasokban történhetett a csata. A krónikások emígy örökítették meg a helyszínt: „Olyan útra érkezett egész seregével (ti. Károly Róbert), amely körbefutott, mindkét oldalán meredek partok zárták el körül, és elől, ahol az a bizonyos út szélesebb volt, a vlachok több helyen akadályokkal erősítették meg." A régi feljegyzések alapján azt mindenképpen kijelenthetjük, hogy Bazarád Argyasudvarhelyen rendezte be központját, amely ma egy román városka, ami a Curtea de Arges nevet viseli. A környékbeliek szerint ezen a környéken lehetett valahol, a Fogarasi hágó utáni Vidraul-tó vidékén a négynapos ütközet. Az biztos, hogy a Fogarasi-hágónál érkezett meg Havasalföldre Károly Róbert, ahol ma is meredek sziklafalakon halad át az út.

Posadánál – 1330. november 9. napján – a magas hegyoldalakon feltűntek a vajda emberei és a tatár harcosok, akik a környező hegytetőkről nyíl- és kőzáport zúdítottak, valamint hatalmas köveket hajigáltak a magyarokra, amelyek kövek aztán további kőlavinákat indítottak el a csapdába esett magyar seregre. Négynapos mészárlás kezdődött a hegyoldalakban és sziklás meredélyekben, amelynek a végén teljesen szétzilálták a hegyvidéki körülményekhez szokott, nagy helyismerettel rendelkező oláhok Károly Róbert seregét. Maga a király is csak az egyik emberének az önfeláldozása révén menekülhetett meg. Páncélzatát e katonájának adta, míg ő a fegyverese páncélját öltötte magára. Így az oláhok a királyi vértet viselő katonát – a krónikák szerint „Hédervári Dezső, Dénes fia" – és kíséretét támadták, míg Károly Róbert egérutat nyert más alattvalói segítségével, de még így is „igen nehezen futhatott". A menekülő királynak – „kinek lova a fáradságtól már makacskodni kezdett" – „Péternek fia, Csór Tamás" adta át a lovát, hogy az életét menthesse.

A hegyszorosba becsalt, majd bekerített és négynapos csatában megtizedelt királyi sereg maradéka a harcedzett és tapasztalt Lackfi István vezetésével tört ki a szurdokból. A csata következményeként Havasalföld Magyar Királyságtól való függése nagymértékben enyhült, bár a Szörényi bánság továbbra is magyar kézen maradt. Csak Basarab fia, Miklós Sándor fogadott hűbéresküt újra a magyaroknak: Károly Róbert fiának, Nagy Lajos királyunknak, 1344-ben, majd annak tatárok elleni hadjáratát is támogatta. A román történetírás Basarabot tartja a Havasalföldi Fejedelemség, és a középkori Románia alapítójának, bár a vajda valószínűleg kun származású volt.

Molnár József festménye a posadai csata után menekülő Károly Róbertről

A tanulmány végére két idézetet terveztem, amely hűen írja le – tulajdonképpen a krónikás hűségével – a történteket:

1. „1324-ben III. Basaraba havasalföldi fejedelem elfoglalta a szörényi bánságot. Hédervári Dezső udvaronc cserélt Károly Róberttel fegyverzetet, majd meg is halt, de a királyt és a sereg megmaradt részét Lackfi István vezetésével sikerült kitörnie a szorosból. Havasalföld hosszú évtizedekre lerázta magáról a magyar függőséget, de a szörényi bánság visszakerült Magyaoroszághoz. Mihály, oláhországi vajda Róbert Károly idejében, kihez mindvégig hűséggel ragaszkodott. Farkas Tamás erdélyi vajda és Széchy Dénes, a király tanácsosa azonban birtokára áhitozván, rábeszélték a királyt, hogy ellene hadat vezessen. Róbert Károly, a nélkül, hogy ígaz oka lett volna a háborura, B. ellen indult seregével, ki hűséget és hadi költségeinek megtérítését igérte neki, ha országát megkiméli a háborútól. A Farkas és Széchytől felingerelt király B. követeit visszautasította és Oláhországba nyomult. Seregével járatlan utakon bolyongva, elesége idő előtt elfogyott s most már ő kérte B.-t, hogy országába vezesse vissza. B. el is kisérte a királyt, de a vérszemet kapott oláhok, midőn serege egy hegyszorosba ért, megtámadták és kövekkel dobálták agyon embereit. Maga Róbert Károly is csak úgy tudott menekülni, hogy ruháját Széchy nádor fiával, Dezsővel kicserélte, kit az oláhok a királynak nézve, fölkoncoltak. E kudarc után Károly nem háborgatta B.-ot birtokaiban, ki most már függetlenül kormányozta országát. Fia, B. Sándor azonban 1343. újra meghódolt Lajos királynak.

Forrás: Pallas Nagylexikon"

2. „Róbert Károly (Anjou ház) 1308 – 1342.

I. Róbert Károly, Martelj, szicziliai királynak fija, V. István király leányának Máriának unokája, rokon az Árpád házhoz leány ágon; a római pápának hathatós indításból királylyá választatott 1308-ban, és 1310-ben megkoronáztatott; dicséretesen uralkodott 34 esztendeig, Visegrádon lakott. Udvara, noha maga idegen olasz nemzet volt, magyar vala.

1. Trencsini Csák Máté gazdag főurat és Nádor Ispánt ki önmaga is vágyott a magyar trónra, s Károlyt nem akarta királynak ismerni, igen megalázta, és sok jószágaitól megfosztotta, melyet ma is „Mátyás földének" hivnak, Nyitra és Trencsin vármegyében. Sárvár (Vas megyében) visszafoglalásáért a Sitkei nemesi családnak egy falut ajándékozott.

2. Azután Urósius, Szervia fejedelme ellen forditotta fegyverét, és Szerviát Magyarországhoz foglalta 1320-ban.

3. Ment az oláh vajda Bazarád ellen a Havas-Alföldre Szécsi Tamás javallatára 1330-ban, de itt szerencsétlen volt, mert az oláhok egy mély völgybe szoritották őket egész seregével, és ezt, a magas hegytetőről köveket hányván reá, igen vesztegették: maga is a király egy közkatonának adván ruháját, alig szabadulhatott ki a veszedelemből, nagy nehezen mehetvén haza Visegrádra.

4. 1330. Visegrádon, Zács Felicián, magyar főnemes és királyi udvarnok, egy napon ebéd alatt dühös indulattal az egész királyi familiát meg akarta ölni, melyre ugyan nem mehetett, de a királynénak négy ujjait elvágta; a királyt megsebesitette, és a királyi urfiakat is megölte volna, ha több udvari katonák a lármára bemenvén, Zácsot össze nem konczolták volna. Okot erre a királyné szolgáltatott Zács hires szépségü leánya Klárának elcsábittatása által, ki a királyi udvarban udvari dáma szolgálatban volt. Az ország főbirái mindent, ki csak Zács nevet viselt (Felicián bünéért) rémitő kinzások közt meggyilkoltattak.

5. András fiját a Szicziliai; Lajost pedig Lengyelországi király fiának fogadta.

6. Károly uralkodása alatt a magyarországi bányák jobban kezdettek müveltetni: a perlekedő felekre nézve is bizonyos rendszabályt hozott be. Visegrádon Károly lovagvivásokat tartott; czimereket osztogatott ott a lengyel és cseh királyokkal öszvejövetelt (Congressus) és tartatott.

7. Meghalt 1342. a székes-fehérvári templomban temettetett el.

8. Nádorok voltak: Hasznosi Nagy Dominik, Homonnai Drugeth, Fülöp, János, Vilmos."

Forrás: Losontzi István: Hármas Kis – Tükör. Megjelent Bucsánszky Alajos nyomtatásában és kiadásában. Pest, 1868.